Nem újdonság, hogy Hollywood szeret hozott anyagból dolgozni. A könyv-, képregény-, játékadaptációk, a régi klasszikusok vagy más országok nagy sikerű filmjeinek remake-ei megszokott és gyakori vendégei a mozivásznaknak és tévéképernyőknek. Gyakran megesik, hogy egy-egy tévésorozatból filmváltozatot csinálnak (számtalan példát lehetne sorolni, de én megállok a Mission:Impossible-nél), a fordítottja azonban már ritkább. Az utóbbi néhány héten azonban annyi "film-sorozatosítás" projekthír röppent fel, ráadásul mindegyik scifi témában, hogy arra már felkapja a fejét az egyszeri blogíró. És amikor utánaolvas, bizony morcos lesz. A tovább után mérsékelt hangvételű, de kiadós dühöngés következik.

Egy nagyon kedves sci-fi rajongó, deltaolvasó, pszichológushallgató barátom egy műhelymunkája keretében egy kisebb kutatást készít a sci-fi és fantasy sorozatokról. A kutatás alapja egy kérdőív, amihez minél több kitöltőre lenne szüksége. Az egész procedúra nem több, mint 5 perc. Az ő nevében is előre is nagyon köszönöm mindenkinek, aki szán rá néhány percet.

A kérdőívért katt ide!

Az HBO-n november 17-én indul a True Blood - Inni és élni hagyni második évadja, amelyről ódákat zengenek a kritikusok és a kedvenc bloggereink. A vámpíros sorozatok netovábbjával eddig nem foglalkoztunk a blogon, bár Gaines rendszeresen dicséri a twitteren, de Donnie összefoglalójához nehéz bármit is hozzátenni. A korrekt, de hullámzó minőségű első évadhoz képest a másodikban Alan Ball kreátor (Sírhant művek) és csapata jóval feljebb pakolta azt a bizonyos lécet: kiválóan szőtt, egymásba fonódó főszálai végig izgalmasak maradtak, kitágult a sorozat korábban csak Bon Temps kisvárosát és közvetlen környezetét jelentő univerzuma, sikerült jobban kibontani, árnyalni és emlékezetes pillanatokkal megajándékozni a mellékszereplőket, fergetegesebb lett a humor, és mindenek előtt megmaradt a csak erre a sorozatra jellemző fülledt, kaotikus, orgiasztikus déli atmoszféra. Annak, aki szeretne még jobban képbe kerülni a műsorból, dzséjt kimerítő ajánlóját tudom javasolni az SFportalon. A rajongóknak a lapozás után ajánlok a figyelmébe egy exkluzív videóanyagot a sorozat egyik szereplőjével, amelyet az HBO bocsátott a rendelkezésünkre (via Merras).

A bejegyzés címének olvasásakor első látásra akár fel is hördülhetnénk, hogy hát micsoda nonszensz: hogy várhatnánk el hazánk szűkös filmes költségvetései és technikai lehetőségei mellett, hogy Star Trekeket és Terminátorokat termeljen ki? Hogy jövünk mi a sci-fi filmekhez? A szemöldökfelvonás jogosságának kérdését és a magyar sf filmek hiányának okait, megvalósulásának akadályait és esélyeit körüljáró esszém apropóját többek között a múlt héten bemutatott új magyar film, az 1 adja, melyről itt el is olvasható rögtön Freevo kollégám kritikája. A tovább mögött olvasható az elmélkedés.

Valahol a nem túl távoli jövőben, vagy még inkább egy alternatív valóságban, egy világhírű könyvesbolt polcairól eltűnik minden kötet, illetve kicserélődik egy titokzatos, fehér almanachra, amely az 1 címet viseli. Az ügy felderítésével a Valóságvédelmi Hivatal foglalkozik, amely mindössze abban különbözik az FBI-tól, hogy a módszerük mentesül mindenféle ok-okozati viszonytól. Lecsukják azokat, akik az incidens alatt az üzlethelyiségben tartózkodtak, majd elemezni kezdik a kötetet, amely a világban hatvan másodperc alatt lezajló események enumerációját tartalmazza. Hány hektoliter sperma fröcsköl szét hány millió péniszből, hány ártatlant végeznek ki különböző diktatúrák, hány mikrométerrel emelné meg az óceánok vízszintjét az emberiség teljes vérkészlete – a néző pedig ezekből az információkból köteles levonni a tanulságokat.

Stanisław Lem Az emberiség egy perce című írásának kvázi főszereplésével készült Pater Sparrow első mozija, amellyel rögtön túl is vállalta magát. Ahogy az eponim könyv próbálja statisztikaszerűen összehordani a világ eseményeit, úgy igyekszik a film felvonultatni a szürrealizmus és a science-fiction műfaji jegyeit, hogy megágyazzon a lételméleti-metafizikai témájának. Csakhogy ugyanúgy, ahogy a könyv számai önmagukban nem jelentenek sokat, a film széles eszköztára is vaktöltény-puffogatásnak tűnik a konkrét koncepció hiányában.

Annak idején a Sci Fi Wire blogon fedeztem föl a The Fourth Kind trailerét, amely Milla Jovovichcsal a főszerepben halálra rémített. A film a negyedik típusú találkozásokról, azaz az idegenek által elrabolt emberek beszámolóiról szól, és rögtön elhatároztam, hogy ezt muszáj lesz megnéznem, akkor is, ha 1998 óta nem tudom komolyan venni az ufókat.

A film elkeseredetten próbál meggyőzni bennünket, hogy valós felvételeket mutat be, amelyeken elrabolt emberek idézik fel az idegenekkel való találkozásukat hipnotizált állapotban. A The Fourth Kind november hatodikán debütál az amerikai mozikban, a kritikusok azonban előre leleplezték a film titkait: az úgynevezett valós felvételek annyira gyatra hamisítványok, hogy a néző agyára mennek, az ufók köré épített mitológia pedig kevésbé meggyőző, mint Erich von Däniken leggyengébb próbálkozása.

Megfáradt hőseink maguk mögött hagyták a mitikus bolygót, Kobolt, és tovább folytatják keserves útjukat, a legendákból ismert 13. kolónia, a Föld felé. A Galactica immáron nincs egyedül - váratlan segítsége akad ezen az úton a Battlestar Pegasus és Cain admirális személyében. Ám hogy ez áldás, vagy inkább átok, ezt csak a jövő döntheti el.  Cylonok jönnek, emberek mennek, senki sem tudja már, ki barát és ki ellenség. Csak egy a biztos: a játék vége előtt Új-Caprica felszínén kell a két félnek megküzdeni egymással és az idővel – ha az embereknek sikerül megszökniük a cylonok ellen, és tovább folytatni útjukat, akkor nyertek, ellenkező esetben a cylonoké a diadal.

Ha a Battlestar Galactica társasjátékról azt állítottuk, hogy remekül adta vissza a sorozat első szezonjának hangulatát, most annyit tehetünk hozzá, hogy a Pegasus kiegészítő ugyanezt teszi, immáron a második szezonnal, illetve megtoldva a 3. szezon eleji „Új-Caprica” szállal. Bár a számos új kiegészítő helyenként igencsak megváltoztatja a játékot, az alapjában véve mégsem sokkal bonyolultabb, vagy nehezebben játszható. A következő cikkben megpróbálom bemutatni a főbb változásokat, reményeim szerint úgy, hogy megéreztessek valamit a játék hangulatából, akárcsak az előző cikkemben tettem.

Bármennyire is elköteleztem magam a FlashForward mellett, a harmadik és a negyedik rész akkora csalódás volt, hogy képtelen voltam külön-külön írni róluk. Ugyan képtelen lennék szakítani azzal a sorozattal, amelyik megszerezte Michael Rymert és Michael Nankint (azaz a Battlestar Galactica top három rendezőjéből kettőt, véleményem szerint), az utóbbi időben a falra tudtam mászni a hülyeségeitől. 

Ezzel szemben az e heti, ötödik rész helyrebillentette a véleményemet, és elhintette annak a lehetőségét is, hogy itt komolyan vehető karakterdrámával lesz dolgunk, ami nem megy a történet rovására. Egyetlen apróság változott meg a képletben, de az a feje tetejére állította az eddigi erőltettséget: köldöknézegetős önsajnálat újabban a konfliktusok, a konfrontációk vezérlik a drámát, ami sokkal dinamikusabbá, élvezhetőbbé teszi a folyamatot.

The cylons were created by Men.  They rebelled. They evolved. They look and feel Human. Some are programmed to think they are Human. There are many copies. And they have a Plan.

A Battlestar Galactica korai szezonjainak fontos és megválaszolatlan kérdése volt, hogy mi is az a titokzatos Terv, melyet a főcím minden héten felvillantott előttünk. A lelkes nézői fantázia számos fantasztikus és kreatív ötlettel állt elő a cylonok motivációit illetően, a sorozat viszont mintha vonakodott volna konkrétumokat is szolgáltatni erről a bizonyos Tervről. Míg aztán valahol a negyedik szezon második felének sugárzásakor, vagyis már 2009-ben Ronald D. Moore töredelmesen be nem vallotta, hogy a főcímbe bekerült "And they have a plan..." "És valamit terveznek" kitétel egyes egyedül a stúdió ötlete volt, "mert így jobban hangzik" alapon, a készítők a maguk részéről nemigen gondolkoztak el azon, hogy hogyan fogják ezt bemutatni. A dolog iróniája, hogy amikor ez az információ napvilágra került - nem kis felháborodást okozva - akkor már megvolt a döntés Moore-ék részéről is, hogy mégiscsak betömik ezt a rést, és készülőben volt már a forgatókönyv, mely a The Plan, A Terv címet viselte.

Vigyázat, az alábbiakban spoilerek találhatók a The Plan című tévéfilmből!

Ha az ember sci-fi eposzokra vágyik, akkor többé nem a Dűne-újrafeldolgozó, Star Trek-rebootoló Hollywoodhoz kell fordulnia. A jelenkor legnagyobb szabású SF-regénysorozatának, Iain M. Banks Kultúra-köteteinek a mozifilmes adaptációja már nagyon régóta érik, és ha jól tudom, egyes nagyobb stúdiók már fontolgatták a dolgot, most mégis egy egészen kicsi brit filmgyár jelentette be, hogy vászonra viszi a Kultúra egy szeletét.

Iain M. Banks körülbelül harminc éves univerzuma, melynek közzéppontjában a Kultúra, ez az emberek és gépek összhangját megtestesítő utopikus társadalom áll, talán az utolsó képviselője a 60-as években felvirágzó epikus science-fictionnek. Amit a szerző a hét eddigi, igencsak terjedelmes regényében és néhány novellájában bemutatott a világból, azzal talán csak a Dűne-sorozat vagy a Star Wars Expanded Universe-ének kidolgozottsága veheti fel a versenyt.