Hivatalosan is itt vagyunk, megkezdjük a beszivárgást a blogszférába. Valahára. 

Azért jöttünk, hogy megreformáljuk a nézeteiteket a science-fictionről, és helyet követeljünk magunknak a magyar tudományos-fantasztikus web szerkezeti integritásában. Mindehhez közreműködik Ysu, aki a Mary McDonnell bloggal már bizonyított, Gaines, az Agave Könyvek fordítója, Sint, a bloggernovícius, Diogenes, az egykori trendkívüli, illetve jómagam, Freevo, a szebb napokat is megélt Battlestar Galactica blog szerzője.

Írunk könyvekről, novellákról, mozifilmekről, rajzfilmekről, tévésorozatokról, képregényekről és szerepjátékról egyaránt, hol komolyan, hol kevésbé komolyan. Műfajaink az előzetesek, hírek, beszámolók, retrospektív és aktuális kritikák, és feltaláljuk a prospektív kritika fogalmát is. Olyan topikokat is megcélzunk, amelyekről kevés szó esik a magyar sci-fi életben, a közismert témákat pedig sajátos szemszögből közelítjük, azaz minden téren igykeszünk újat nyújtani. 

Bízunk abban, hogy a véleményünk megszólalásra késztet benneteket is, és az olvasókkal együtt emelhetjük majd a blog értékét. A komment szekciók mindig, mindenkinek nyitva állnak, semmilyen beszélgetést nem ölünk meg moderálással. Ha valamilyen ügyben személyesen a szerzőkhöz fordulnátok, akkor keressétek fel az üzenetküldési űrlapot a profiloldalainkon, vagy írjatok e-mailt a freevo kukac gmail pont com címre.