A delta krú férfi szakosztálya a mai napon végre beül a moziba feltöltődni tesztoszteronnal a Predators alatt, addig is idézzük fel a klasszikussá vált első rész egyik kiemelkedő pillanatát. 

Az 1987-es akció-scifi valószínűleg minden idők legférfiasabb filmje. Az összes főszereplő igazi alfahím, miközben a női karakter még szexuális segédeszköznek is túlságosan jelentéktelen. A harcosok annyira kemények, hogy csapatmunka helyett inkább egyesével mennek neki a főellenségnek, mert a becsületük úgy kívánja. 

Így tesz Dillon (Carl Weathers) is, aki katonából lett CIA-s összekötő tiszt. Tudja, hogy a halálba megy; látszik a tekintetén, amikor közli Dutchcsal (Arnold Schwarzenegger), hogy hátramarad, és feltartóztatja az idegent, amíg a többiek elérik a menekülést jelentő helikoptert. A cselekedete azonban nem hiábavaló, hiszen ezzel menti fel magát a bűne alól. Dillon ugyanis átverte a régi bajtársát és az embereit, amikor mentőakció helyett értelmetlenül pusztítani küldte őket. 

Ennél pofonegyszerűbb történetet el sem lehet képzelni. A Predator mégis működik, és nem csupán a csodálatra méltó hősök, hanem a rendező, John McTiernan miatt is. Pillanatok alatt klausztrofób, szűkös térré varázsolja a kies dzsungelt. Bár sokadjára bukkan fel a predátor, mégis most a legijesztőbb -- a hangbejátszás, amellyel felhívja magára a figyelmet, a kihívó póz, amelyben a fatörzsön áll, tudva, hogy az áldozata halálra van rémülve, majd a kegyetlen lassúság, amellyel kivégzi a CIA-ügynököt: ezek emelik egy szimpla akciófilm fölé a Predatort. 

Dilloné a film leghosszabb, legepikusabb halála. Elérte a megváltását, és ezzel együtt mitikussá emelte a földönkívüli ragadozó karakterét. A jelenet pedig úgy teremt feszültséget, hogy azt tanítani kellene. A lapozás után meg is győződhettek erről.