17 éves vagy, egy középiskola tanulója. A sulid minden egyes lépésedet figyeli. Az iskola folyosói bekamerázva, a mozgásfelismerő rendszer már a járásodról kiszúrja, ha rosszban sántikálsz; az ingyen kapott iskolai notebook-od operációs rendszerét, programjait, internet-hozzáférésedet árgus szemekkel kémleli az igazgatóhelyettes; könyvtári könyveidbe rádiófrekvenciás mikrochipeket nyomnak, hogy ezen keresztül az iskola saját területén kívül is láthassa, merre jársz. Mit teszel, ha a Nagy Testvér mindent lát? Belenyugszol, hogy a magánéleted nem a tiéd, vagy minden eszközt megragadsz, hogy visszaszerezd? A lapozás után egy spoilermentes ajánló keretében megtudhatjátok, melyiket választja Cory Doctorow regényének, a Little Brothernek a főhőse.
Nos, a san franciscói Marcus Yallow a második opciót választja. w1n5t0n nicknéven mindent meghackel, ami megfigyelés alatt akarja tartani, minden programozást megkerül, ami idegeneknek nyújt betekintést számítógépes tevékenységébe, és minden szuperbiztosnak tűnő, ám valójában nevetséges és résekkel teli biztonsági rendszert kicselez.
Egy délután azonban minden megváltozik. Három legjobb barátjával az éppen divatos, részben virtuális eszközökkel, részben valós környezetben zajló játékot játsszák, amikor terrortámadás éri a várost. A Marcus szemszögéből megtapasztalt, szeptember 11-et idéző robbantás és az azt követő pánik azonban csak a kezdet: a rossz helyen rossz időben lévő négy fiatalt lefogja, egy titkos börtönbe szállítja, majd napokon keresztül, megalázó, könyörtelen körülmények között vallatja a Nemzetbiztonsági Hivatal. A NBH végül elengedi őket - hazaérve azonban Marcus és barátai rájönnek, hogy időközben San Francisco rendőrállammá vált, ahol mindenki gyanús, aki másként viselkedik, mint a többség, ahol mindenkit potenciális terroristaként kezelnek.
Ne bízz senkiben, aki idősebb 25 évesnél!
A többszörös díjnyertes, idén Hugo-díjra jelölt Little Brother egy disztopikus Amerikában játszódó, elgondolkodtató és végtelenül szórakoztató ifjúsági regény. Főszereplője telitalálat: Marcust (és egyben három barátjával alkotott elválaszthatatlan négyesfogatát) egyből meg lehet kedvelni. Doctorow igazi kamaszhőst alkot Marcusban, olyasvalakit, akinek helyébe minden fiatal felnőtt örömmel képzeli magát, akivel bárki szívesen azonosul - furfangos, leleményes, bátor, és amellett, hogy dacol a diktatorikus, elnyomó hatalommal, valamint fel kell dolgoznia fogsága utóhatásait, még a tizenhét évesek jellegzetes gondjai, válságai is gyötrik. No meg, ahogy annak lennie kell, bejön a képbe az első szerelem. Az elbeszélői hang (a regény Marcus egyes szám első személyének nézőpontjában íródott) abszolút hiteles, gondolkodásmódja, beszédstílusa, világlátása megfelel egy kamaszkorból lassan felnőttkorba lépő fiatalénak, viselkedésében megfér egymás mellett a dörzsölt hacker vagánysága, a teenage angst, és a körülmények miatt forradalmárrá vált átlagos fiú vívódása. Marcus nem szuperhős, és Doctorow okosan ügyel arra, hogy trükkjeit, a NBH biztonsági intézkedéseinek átverésére született szellemes ötleteit mind véghezvihesse egy - a modern technológiát profin ismerő és kihasználó - gimnazista. Marcus nem mindenható és tökéletes; tervei és ötletei rendszerint nem úgy sülnek el, ahogy tervezte, és csak rosszabbra fordítják az amúgy is rossz helyzetet, tetteinek következményei pedig kihatással vannak szüleire, követőire egyaránt, amely felelősség plusz terheket rak a vállára.
Cory Doctorow
A szereplők elég világosan elkülönütő pozitív-negatív pólusok mentén rendezkednek el, a mellékkarakterek, főként a felnőttek többsége viszonylag kétdimenziós, szimpatikus segítők vagy ellenszenves ellenlábasok, ami tökéletesen megfelel Marcus nézőpontjának és az ifjúsági regények követelményeinek, és csak helyenként zavaró (Marcus apja egy idő után már irritálóan és irreálisan szűklátókörűen támogatja a bevezetett rendszabályokat, ugyanakkor viselkedése logikus indokokkal magyarázható). A fiatalok és felnőttek világa közti ellentét klasszikus nemzedéki harccá bomlik ki, ahol a beletörődő, közönyös, destruktív felnőttekkel szemben a kamaszok lesznek az életigenlés, az idealizmus és a hazafiasság letéteményesei - a regény legnagyobb ereje, friss és lendületes volta ebben az optimizmusban, őszinte lelkesedésben, fiatalos, energikus lázadásban rejlik, és abban, hogy Doctorow egyetlen percig sem cinikus, amikor kamasz hősei világmegváltó küzdelméről van szó, mellettük tesz hitet.
You're young enough and stupid enough not to know that you can't possibly win, so you're the only one who can lead us to victory.
A nanorobotokkal, idegi söntökkel és egyéb technoblablákkal megtűzdelt cyberpunk-regények, poszt- és transzhumán átalakulások, távoli jövőképek, mesterséges intelligenciák és idegen civilizációk után felüdülés végre egy mai világban játszódó, kortárs érintettségű scifit olvasni. A regény lapjain a minket körülvevő technológiai, informatikai és netes világ elevenedik meg; Marcus a wikipedia cikkeit ajánlgatja, Xboxon hozza létre "mozgalma" alapjául szolgáló, ParaonidLinuxból adaptált titkos webes hálózatát, WiFi-zik, a Kalózpárttal lép kapcsolatba. A Little Brother a nagyon-közeljövő, ami talán észrevétlenül már meg is érkezett - a könyvben ábrázolt techno-környezet kilencven százaléka már ma létezik, a maradék tíz megvalósulás pedig csak idő kérdése, ami igencsak meglepett. A regény egyik leghangsúlyosabban érintett témaköre éppen a technológia egyénhez és társadalomhoz fűződő szerepe. Míg arra is kapunk példát, hogy rossz kezekben veszélyes fegyverré válhat, Marcus kezében a technológia pont a szabadság kivívásának eszköze lesz - a science-fiction napjainkban uralkodó tendenciájával szembeszegülve Doctorow nem mindent elpusztító rosszként tekint a technológiára, művének tanulsága nem a "gépek átveszik a hatalmat felettünk, ha nem vigyázunk" sémára épül, hanem a technológia tudatos használata, kreatív alkalmazása általi felszabadító, pozitív hatását élteti.
A digitális kultúra mellett a regény másik fő problémakörét a szabadságjogok képezik. A Little Brother nem csak címével idézi az 1984-et: Amerikája totalitárius, félelemre berendezkedett, paranoid és korlátozó rendőrállam, témája - a terrorizmus elleni harc megkérdőjelezhető lépései, módszerei, az ország és lakosai védelmének nevében megnyirbált jogok - pedig nem is lehetne időszerűbb. Az alapszituáció által felvázolt dilemmák kifejezetten izgalmasak. Egy ilyen súlyos támadás után meddig mehet el a kormány? Mi számít óvintézkedésnek, mi számít túlkapásnak? Mennyiben igazolható egy újabb Patriot Act? Mit jelent a szólásszabadság egy ilyen helyzetben? Értelmezhető-e szabadon az Alkotmány?
Doctorow vállaltan didaktikus történetében elég határozott válaszokat ad a kérdésekre. Rémisztő és nyomasztó, ahogy a terrortámadást követően egyre inkább beszűkül az egyéni mozgástér, ahogy a NBH rendfenntartó erői bárkit igazoltathatnak és elhurcolhatnak, pusztán mert gyanúsnak tartják a magatartását; ahogy minden, a kormány lépéseit vitató ellenvélemény árulásnak minősül; ahogy a békés rendezvényeket és tüntetéseket a legdurvább eszközökkel oszlatják szét. A regény "főgonosza", a Nemzetbiztonsági Hivatal intézménye modernkori, arctalan, mindenre kiterjedő, könyörtelen és közönyös, és még az esetleg megjelenő konkrét képviselői is névtelenek (mint például a Marcust megkínzó és vallató "severe haircut lady"). A korlátozások ellen felszólaló Marcus gyakorta hazafiságtól fűtött, pátoszos szólamokat intéz a szabadságjogok védelmében - e beszédeket érdemes óvatosan olvasni, mert könnyen megfeküdheti a csillagos-sávos, Amerika-a-lehetőségek-és-a-szabadság-országa eszményképre érzékeny olvasók gyomrát; nekem is kicsit sok volt már, amikor Marcus hatodszor idézte a Függetlenségi Nyilatkozat ugyanazon bekezdését, vagy hivatkozott a Jogok Törvényére.
Doctorow prózája többnyire lendületes, ám helyenként megbicsaklik, amit azért csak részben tudhatunk be a fiatal főhős E/1 nézőpontjának. Sok a redundancia, egyes elemek, magyarázatok, szakaszok felesleges ismétlődnek; Marcus hangulatváltozásai, érzelemkitörései, lelki folyamatainak ábrázolása időnként még kamaszokhoz mérten is túlzó és csapongó. A regény egyszerű vonalvezetésű sztoriját gyakran szakítják meg ismeretterjesztő fejtegetések. Ezek az akár 5-6 oldalas, részletgazdag és hozzáértő eszmefuttatások ugyan az esetek többségében nagyon érdekesek (a különböző biztonsági rendszerek feltörésétől a hackelések és jammelések módszerein, a Bayes-féle statisztikán és a kriptográfián át a Pentagon levitálására vállalkozó yippie-k mozgalmáig terjednek), ám sokszor túlzottan megakasztják és leültetik a cselekményt - különösen igaz ez a 60-as, 70-es évek hippi és polgárjogi mozgalmait taglaló társadalomtörténeti óra fejezetére. Doctorow érezhetően rajong ezekért a témákért, jártas bennük, imád róluk mesélni, és lelkesedése átragad az olvasóra is, ami kárpótol minket azért, hogy így némiképp rátelepszik Marcus karakterére.
Doctorow a 2007-es EEF Pioneer Award átvételekor,
az xkcd róla mintázott karakterének öltözékében
A Little Brother sodró lendületű, eleven, izgalmas ifjúsági sf-kalandregény egy szimpatikus főszereplővel, fordulatos történettel, remek párbeszédekkel, és egy riasztó, nyomasztóan sötét jövőképpel, amely, ha nem vigyázunk, hamarabb bekövetkezhet, mint hinnénk, és amelynek számos eleme már valósággá is vált. A disztópiába oltott tanmese - mint ahogy Doctorow összes többi könyve is - ingyen letölthető az író honlapjáról (aki amúgy a szerzőijog-védők egyik élharcosa, a BoingBoing társszerkesztője, fájlmegosztás-párti aktivista, és egyáltalán, egy hiperaktív webmániás), a Galaktika irodalmi főszerkesztője, Németh Attila idei WordConos tudósítása során pedig elejtett egy félmondatot, amely alapján reménykedhetünk benne, hogy - talán nem is olyan sokára - már magyarul is olvashatjuk a könyvet.
