A következő könyvkritikát új vendégszerzőnk, arathon írta. Köszönjük Kánai Andrásnak, Gainesnek, továbbá uto-pistának, hogy bemutattak bennünket Greg Egannek.
A születésed előtt egymillió évvel az emberiség elért mindent, amit lehet. A technológiai szingularitás után a galaxisunk unalmas hellyé vált. Az emberiség megtehet bármit, amit akar, így nem csoda, hogy a tudatukat virtuálisan tároló emberek vegetálva várnak bármilyen érdekességre, ami eltereli a figyelmüket a kilátástalanságukról.
Egy nagy sziklában élő rovarszerű társadalom tagjaként egyetlen feladatod valamilyen hasznos munka végzése. A mindennapi túlélésen kívül semmi más nem számít. A kultúra és a történelem csak homályos utalások szintjén él, senkinek nincs szüksége ilyen luxusra.
A két főhősünk, Rakesh az ember, és Roi a rovarszerű lény egy-egy véletlen találkozás hatására kitörnek a társadalmaik által diktált, állandónak tűnő állapotból.
A párhuzamosan futó cselkeményszálakban mindketten az univerzum titkait próbálják megfejteni (nem bohóckodnak kisebb célokkal). Rakesh egy eddig ismeretlen (és így szenzációszámba menő) faj felkeresésével, Roi pedig az általa ismeretlen világ tudományos leírásával.
A technológiai fejlődés két végpontján elhelyezkedve ők mégis ugyanazt a módszert alkalmazva jutnak közelebb a válaszokhoz: felállítanak egy hipotézist, majd kisérleteket végeznek, és az így nyert adatokat értelmezni próbálják a hipotézis fényében.
A könyv legnagyobb erénye éppen ez: az olvasót folyamatos gondolkodásra és saját ötletelésre készteti (kényszeríti). Nehéz érdekesebb gondolatkísérletet kitalálni, mint hogy egy szikla belsejében élő lények fel tudják-e – és ha igen, hogyan – fedezni a fizikai törvényeket, egészen a relativitáselméletig, és annak következményeiig (fel).
És itt ütközik ki a hard sci-fi minden lehetséges hibája is. A Roi-féle tudományos felfedezés borzasztóan szárazzá teszi a könyvet. A nullagravitációban eldobott kövek pályájából kikezdhetetlen logikával levezetett világkép hosszas fejtegetése kevés embert köthet le ilyen terjedelemben. A Rakesh-féle kulturális felfedezőtúra pedig a befejezésig szépen halad egy feltételezhető végkifejlet felé, de nemhogy a katarzis marad el, az sem derül ki, hogy van-e bármi (lényeges) köze a két történetszálnak egymáshoz.
A befejezés befejezetlensége megbocsátható lenne a karakterek szempontjából, hiszen a személyeik nem igazán lényegesek. A lényeg az ötlet, a hipotézis, a logika, a tudományos következtetés. Pont ezeknek a középpontba helyezése adja a könyv érdekességét, és ezért nehezen emészthető adatkupac.
Így egy irodalmi kísérletnek is felfoghatnánk a könyvet, amivel a hard sci-fi egy méghardabb verzióját teremti meg Egan. Ebben a scifiben nem számítanak a karakterek, a sorsuk szinte lényegtelen, de még csak a technikai fejlettség/fejlődés sem a klasszikus ámulatkeltés miatt kerül be a könyvbe, ez a karakterekkel együtt csak egy hátteret ad az igazi történéseknek, ami az érzékelt világ tudományos modellekkel való leírása.
Hogy a casual olvasó mit ért, egyáltalán mit akar megérteni ebből a folyamatból, az el is dönti a könyv sorsát: keveseknek remek szórakozása, sokak kínszenvedése.
