A bejegyzés címének olvasásakor első látásra akár fel is hördülhetnénk, hogy hát micsoda nonszensz: hogy várhatnánk el hazánk szűkös filmes költségvetései és technikai lehetőségei mellett, hogy Star Trekeket és Terminátorokat termeljen ki? Hogy jövünk mi a sci-fi filmekhez? A szemöldökfelvonás jogosságának kérdését és a magyar sf filmek hiányának okait, megvalósulásának akadályait és esélyeit körüljáró esszém apropóját többek között a múlt héten bemutatott új magyar film, az 1 adja, melyről itt el is olvasható rögtön Freevo kollégám kritikája. A tovább mögött olvasható az elmélkedés.

A kortárs magyar sci-fi filmek hiányának egyik fő okát a műfaj filmes hagyománynélküliségében látom. Konkrétan abban, hogy a 20. század második felében elenyésző mennyiségű magyar sf (tévé)film készült. Márpedig nagyon nehéz olyasmit létrehozni vagy továbbvinni, aminek nincs hagyománya, múltja. A magyar sf filmet emiatt ma nem továbbfejleszteni, modernizálni vagy újraalkotni kellene, hanem lényegében a semmiből megteremteni. A 70-es, 80-as években a magyar sf irodalom és "mozgalom" (gondolok itt a kiadói és klubéletre, az olvasói tábor nagyságára) virágkorát élte. Nemere ekkor írta legjobb regényeit, ekkor alkotott Csernai Zoltán, Dévényi Tibor, Bogáti Péter és Zsoldos Péter. A Galaktika hasábjain és a Galaktika Fantasztikus Könyvek, valamint a Kozmosz Fantasztikus Könyvek könyvsorozataiban hazánkba is eljutottak az angolszász sf-irodalom műremekei, igaz, a megjelent művek nem mindig tartottak lépést a külföldi irányzatokkal, trendekkel, így a korabeli újhullámos alkotók (Dick, Zelazny, Harlan Ellison, Harry Harrison) egy része hozzánk csak jelentős késéssel, a rendszerváltás körül/után futott be. Dúskálhattunk ugyanakkor a kortárs kelet-közép-európai és szovjet sci-fikben, megismerhettük a legnagyobb szerzőket és sok kevésbé ismert mestert is, olvashattuk többek közt Lem, Bulicsov és Sztrugackij regényeit.

Üres Zónában, Sztalkerek között

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor nálunk nem emelkedett ki egy Tarkovszkij, nem született meg egy Solaris vagy egy Sztalker. A magyar sf irodalom és filmművészet eltérően alakuló pályáját utóbbi erőteljes eszközigényével, technikai adottságoktól való függőségével lehet magyarázni, másrészt figyelembe kell venni, hogy a science-fiction film Kelet-Európában általánosan véve is ritkaságszámba ment, és megmaradt dominánsan angolszász filmes zsánernek: míg a nyugati, azon belül is az amerikai tudományos-fantasztikus film hatalmas és sokszínű múltra tekint vissza, addig nálunk még a korszak legnagyobb amerikai scifijei is csak néha-néha gyűrűztek be, és számos alapfilm (példuál Ridley Scott Szárnyas fejvadásza vagy a 2001: Űrodüsszeia) csak évtizedes késéssel volt látható, így inspiratív hatásuk sem igen tudott érvényesülni.

Ha eltekintünk a részben vagy egészében sci-fi témájú magyar rajzfilmektől - például Mikrobitól vagy a Mézga család kalandjairól -, ebben az időszakban alig találunk néhány játékfilmes próbálkozást, kezdeményt. Elsőként Pirx pilóta kalandjai ugorhatnak be. Az 1972-ben készült, öt részes sorozat Stanislaw Lem novellái alapján készült Rajnai András rendezésében. A sorozatot ma már leginkább csak a retródivat és az "olyan béna, hogy az már szerethető" kategóriájában mondhatnánk nézhetőnek: a megmosolyogtató, háztartási kellékekből alkotott díszletek, jelmezek, sminkek, a már akkor kezdetlegesnek számító trükkök mellé bugyuta és nehézkes cselekmény társul, miközben a legnagyobb magyar színészek jelennek meg egy-egy vendégszerepben, Sinkovits Imrétől Márkus Lászlón át Zenthe Ferencig.

Űrhajós akadémia matchboxszal és Pirx pilótával

Kevésbé ismert tény, hogy 1975-ben készült egy háromrészes minisorozat Várkonyi Gábor rendezésében, amely Zsoldos Péter egyik legjobb regényét, A feladatot adaptálta mozgóképre. Az alapművet szigorú hűséggel követő filmsorozat főhőse Rajhona Ádám volt, a kísérőzenét pedig a Pink Floyd számai szolgáltatták - akkoriban még nem kellett a copyrighton aggódni. Néhány, a feledés homályába veszett, jó esetben az MTV archívumában porosodó film (Az idő ablakai, egy 1969-es posztapokaliptikus dráma, vagy Rajnai Asimov-adaptációs tévéjátéka, A halhatatlanság halála) mellett említésre érdemes még egy 1989-es kuriózum, az ezidáig egyedüli magyar cyberpunk film, Monory Mész András Meteója. És természetesen nem hagyható ki a sorból a magyar sf szárnypróbálgatásaira kíméletlen kegyelemdöfést mérő Űrgammák. Szulák Andrea danolászó főgonosza, Sörös Sándor és Szombathy Gyula bőrszerkós űrhajósai, a brutálisan elhelyezett termékreklámok, a gázos gyerekszereplők és a vadgesztenyére emlékeztető drakvuf-űrhajók jókora szégyenfoltot ejtettek a zsáner renoméján, és jelenleg a youtube-on röhögve nézős videók sorát gyarapítják.

Na, Téged nem kapott el a Xénia-láz? De most őszintén!

A mai magyar filmtermést illetően egy talán kevéssé tudott érdekesség, hogy blogunk névrokona, Mundruczó Kornél többszörös díjnyertes filmje, a Delta eredetileg kimondottan sci-finek készült. A történet szintén a Delta-vidéken játszódott volna, ahol a világot válságba sodró ismeretlen járványnak köszönhetően karanténterület jön létre, és a fertőzötteket életük végéig e helyre száműzik. Itt bontakozott volna ki a jelenlegi filmbe "átmentett" szerelmi történet és dráma. Az "első" Delta-film azonban a főszereplő Bertók Lajos tragikus halála miatt mindörökre torzóban maradt (igaz, szárnyra kaptak hírek, miszerint egyfajta DVD-extraként felkerülne valamennyi anyag), és az új főhős kiválasztásával a történet is átíródott. Kérdés persze, hogy a sf mennyire lett volna csupán egy háttér a sorstragédiához: a film feltehetően szintén inkább a művészfilm pólusa felé húzott volna, hasonlóan, mint Lars von Trier posztapokaliptikus szüzsére felfűzött Járványa.

Bertók Lajos mementója

Jóval komolyabb problémának tartom a magyar sf filmek nem létező múltjánál az igényes magyar közönségfilm, azon belül is főleg a magyar zsánerfilm hiányát. Bár az utóbbi években már kezd megváltozni az a tendencia, miszerint itthon a súlyos, igen gyakran nézhetetlen művészfilmekkel és a cigarettafüstbe burkolózó szocreál drámákkal szemben csak olyan bugyuta vígjátékok és ötlettelen ökörködések kerülhetnek a moziba, ahol a vetítés megkezdése előtt a nézőnek a ruhatárban kell hagynia az agyát, sok szakmabéli szemében a közönségfilm egy teljesen téves értelmezésben még mindig csak a fingós-hányós poénokkal, régi komédiák remake-elésével és Koltai Robival jelent egyet.

A közönségfilmek jelenlegi helyzetéről nem kezdenék most értekezésbe, az külön cikksorozatot igényelne, nem is ebbe a blogba való, nem is mernék vállalkozni rá; ezért inkább csak arra a dühítő jelenségre mutatnék rá, hogy nincsenek magyar zsánerfilmek. Illetve, vannak, egy-két műfajra redukálva: létezik romantikus komédia - vagy inkább romantikus komédiának nevezett blődli, ami a legtöbbször se nem romantikus, se nem igazán vicces -, és színes-szagos történelmi tabló. Egy csomó alapműfajnak ugyanakkor hűlt helye. Ha körülnézünk a kilencvenes évek óta készült filmekben, azt látjuk, hogy nincs thrillerünk (hacsak a Kaméleont nem vesszük annak), nincs krimink (egy kivétellel, arra mindjárt kitérek), nincs akciófilmünk (az Európa expresszt és társait inkább felejtsük el), nincs horrorunk, és természetesen nincs scifink. Egyedüli fehér hollóként A nyomozót tudom említeni, amely igazi, hamisítatlan noir krimi, végiggondolt, következetes, okos és szellemes történettel, kiváló karakterekkel, mulatságos, nagy műfaji jártasságot jelző kikacsintásokkal. Világszínvonalú, ám közben mégis minden ízében magyar zsánerfilm. Valami ilyesmit szeretnék sci-fiben is látni. Ehhez azonban kell egy olyan erős forgatókönyv, mint A nyomozóé, a rendezői filmekkel, művészfilmekkel ellentétben ugyanis - ahol elegendő lehet a rendező víziója - egy műfaji filmhez elengedhetetlen egy feszes, profin megszerkesztett szkript.

A magyar noir, A nyomozó

Igen ám, de egy krimit sokkal könnyebb itthon megrendezni, mint egy sci-fit - lehetne érvelni. Kevesebbe kerül, nem kellenek hozzá költséges díszletek, látványos trükkök. Való igaz, a scifi természeténél fogva pénzigényesebb műfaj. Nyilván sosem fogunk tudni blockbuster szuperprodukciókat, gigászi űrcsatákat, vagy épp hard-scifiket készíteni, ám ez nem jelenti azt, hogy ne születhetnének nagyszerű, profin kivitelezett intellektuális történetek, kisköltségvetésű kamaradrámák tudományos-fantasztikus tematikával. Elsősorban nem pénzre, hanem ötletre, tehetségre, kreativitásra van szükség: kellő odaadással és munkával szűkösebb anyagi lehetőségekből is minden további nélkül ki lehetne hozni mondjuk egy Gattaca- vagy Az őslakó-szerű filmet. Bizonyítékul linkelném első bejegyzésemet a blogon: Madarász István időutazós rövidfilmje abszolút profi színvonalú munka, ahol egy pillanatig nem tűnik fel a kis költségvetés. Vizuális effektek terén sem vagyunk elmaradva, játékfejlesztő cégeink remek, külföldön is elismert grafikájú játékokat készítenek, digitális trükkmestereink és az olyan komoly szakmai portfolióval rendelkező vfx-készítő csoportok, mint pl. a Terminátor 3-ban is közreműködő Digic Pictures vagy az 1 látványvilágát megalkotó End and End Image, CGI-ban fel tudják venni a versenyt amerikai társaikkal.

Gattacára várva

Mielőtt azonban a kardjába dőlne a scifi-váró filmrajongó, korántsem olyan sötét a kép, mint ahogy fentebb lefestettem. Mostanság mintha valami mozgolódni látszana, sorra érkeznek hírek olyan készülő vagy bemutatás előtt álló produkciókról, amik scifi-vonásokkal, scifiszerű történettel kecsegtetnek.

Ki néz kit? A válasz: 1

Elsőként itt van a már sokat emlegetett Pater Sparrow-film, az ambíciózus 1, amellyel kapcsolatban véleményemet nagyjából tükrözi Freevo kritikája: a film képi világa rendkívül szuggesztív, ám története hézagos, színészvezetése bizonytalan, és helyenként túlontúl öncélúvá és fárasztóvá válik az elvontság. Az 1 sokkal inkább misztikus létfilozófiai és morális értekezés, mint scifi. Az előzetes kritikák alapján hasonlóan bizonytalan, hogy scifi - és jó film - lesz-e Vranik Roland disztopikus társadalomkritikája, az idei Filmszemlén már bemutatott Adás. A film egy olyan jövőbe kalauzol el minket, ahol nincsen tévéadás, nincsenek számítógépek, minden monitor működésképtelenné vált. Ebben a világban követhetünk nyomon három fiútestvért. A filmtől valószínűleg erős társadalom- és médiakritikát, karakterdrámát kapunk, valamint Pohárnok Gergely operatőri közreműködésével garantáltak a szép képsorok, ám még nem teljesen világos, mennyire lesz kidolgozott és hangsúlyos ez az utópikus világ. A film magyar premierjét valamikorra idénre ígérik.

Amikor nincs Adás

Nagyjából öt éve, 2003 tájékán röppent fel először a hír, hogy Enyedi Ildikó scifi-t tervez forgatni New Yorkban. A Bűvös vadászt és Simon mágust készítő rendezőnő rendezése a Szelíd interface címet viseli, és több helyütt a "magyar Mátrix"-nak titulálták. A történet cselekményvázát néhány középiskolás időutazása képzi: virtuális úton, számítógépes játékokon keresztül 1939-ben, New Yorkban találják magukat. A történetben jelentős szerepet kap a Manhattan-projekt, Szilárd Leó, Neumann János és Teller Ede, valamint a marslakók. A filmhez annak idején készült egy nagyobb, 10 millió dolláros büdzsétervezet, ám a készítők nyilatkozata szerint amennyiben nem sikerül amerikai koproducert találni, 3 és fél millió dollárból forgatnák le a filmet, amely sok 3D-s animációt fog tartalmazni, így rengeteg digitális utómunkálatot igényel. A filmről azonban évek óta nem érkezett újabb hír; csak remélni tudom, hogy nem halt meg az ígéretes projekt. A forgatókönyv egy részletét mindenesetre ezen a régi linken el lehet olvasni.

Helyszíni fotó a Womb forgatásáról

Ennél biztosabbra vehetjük Fliegauf Benedek legújabb filmjének, a Wombnak az elkészültét, amely tavasszal már le is forgott Németországban. Fliegauf alapvetően művészfilmes rendező, a film történetéről kiszivárgott információk azonban izgalmas tudományos-fantasztikus alapsztorit ígérnek. A film egy gyászoló özvegyről fog szólni, aki képtelen feldolgozni veszteségét, és megpróbálja klónozni elhunyt férjét: saját méhébe ültetteti a szerelme sejtjeiből klónozott embriót. Párja megszülése azonban csak tovább ront a helyzeten... A film koprodukciós, 900 milliós költségvetéssel készül. A két főszerepben Eva Greent (Casino Royale, Álmodozók) és Matt Smith-t (a legújabb Doktor a Doctor Who sorozatból) láthatjuk majd, rajtuk kívül szerepelni fog Lesley Manville (Vera Drake) és Hannah Murphy (Skins). Már megtekinthető egy két és fél perces, angol nyelvű, inkább csak hangulatkeltő előzetes is, amiből még nem sok derül ki, a scifi-vonulatról konkrétan semmi. Eva Green színészi képességeit illetően vannak kétségeim, és a rendező korábbi filmjeit ismerve abban se vagyok biztos, hogy nézőbarát filmet kapunk, ám az operatőri munka - a magyar filmek minőségi tekintetben legmegbízhatóbb pontja - gyönyörű szép.

A Womb teasere

Utoljára hagytam a legizgalmasabb projektet. Nagyjából két éve láttam egy rövid riportot a tévében egy magánfinanszírozásban készülő magyar scifiről: a Sorsvonalak története a készítők elmondása szerint Philip K. Dick stílusát követi, megvalósítása pedig nagy mértékben greenbox-technikával és szinte teljes egészében digitális utómunkálatokkal történik. A Sorsvonalak színészgárdájában ott volt Dörner György, Kerekes József, Rudolf Péter és az azóta elhunyt Szakácsi Sándor. A riportban még 2007-es premiert emlegettek, ehhez képest ezt követően alig lehetett hallani a filmről; a hosszú csend után aztán egy hónapja egyszer csak felbukkant a neten a film honlapja.

A Sorsvonalak teasere

Az első rövidke előzetes alapján könnyen lehet, hogy Hatvani Balázs független filmje lesz az első magyar steampunk. A film főhőse a nagy hatalmú Óragyáros, aki az egész város felett uralkodik, ám haldokló feleségén nem tud segíteni. Felbukkan azonban egy titokzatos ember, aki lehetőséget kínál a sors átírására és a feleség megmentésére. A szinopszis inkább szokványos meseszüzsét ígér, mintsem scifi-sztorit, ám a Kontroll bizonyította már, hogy kellő merészséggel, frissességgel, kreativitással és atmoszférateremtéssel a legegyszerűbb mesetörténetekből is készíthető kiváló film. A teaser és a honlap egyaránt profizmust sugall, és felkelti az érdklődést, és látványában mindenképpen gyönyörködtető lesz a Sorsvonalak - a sötét képsorok és a fogaskerekes város a pazar Dark City-t idézte fel bennem, ami elég jó ajánlólevél. A bemutatót 2010 elejére ígérik, állítólag már megvan a hazai forgalmazó.

Feltekerjük a Sorsvonalakat

A helyzet tehát nem menthetetlen, sőt, egyre ígéretesebbek a fejlemények; nagyon úgy néz ki, hogy most már előbb-utóbb valóban filmvászonra kerülnek magyar scifik. Bízzunk benne, hogy ezek nem csak egyszeri próbálkozások lesznek, hanem egy új folyamat kezdőlépései, amelyek végre megadják a kellő lökést e mostohán kezelt hazai zsánernek.

Nézzünk vidáman a jövőbe, mint teszi ezt a Womb stábja is

Ui.: Mint ma megtudtam, az októberi Filmvilágban éppen a magyar sci-fi volt a kiemelt téma: megjelent egy cikk a nálam jóval hozzáértőbb Németh Attila tollából a magyar sf-irodalom és film kapcsolatáról, egy beszélgetés Hatvani Balázzsal, valamint az Adás és az 1 kritikája.