A rövidfilmek valahogy hasonlóan viszonyulnak a filmekhez, mint a novella a regény műfajához. Rövidebb terjedelmüknél - és eredendő műfaji sajátosságaiknál - fogva tömörebbek, sűrítettebbek, gyakran csupán egy-egy hangulatot ragadnak meg. A rövidfilmek hőseitől nem várunk komplex mélységeket, színészeiktől nem feltétlenül sokrétű alakításokra számítunk (bár természetesen mindkettőt szívesen fogadjuk); a történet gyakran egy jól kitalált csattanóra épül. Egy rövidfilm látszólag kevéssé alkalmas teljes világok kibontására, mégis gyakran öt-tíz perc is elég ennek megvalósítására.

Az internetnek és a videómegosztóknak köszönhetően az utóbbi években egyre több, eddig legfeljebb fesztiválokon megtekinthető, hallomásból ismert rövidfilm vált a nagyközönség számára is elérhetővé. A tovább mögött négy sci-fi tematikájú rövidfilmet ajánlok a publikum figyelmébe, azon szerencsés helyzettel, hogy a nyúlfarknyi kritikák elolvasása előtt (minimális angoltudással) rögtön meg is lehet nézni a filmeket.

1. Fifty Percent Grey (2001; 3 perc)

Írta és rendezte: Ruairi Robinson

 

Mi ez? Ruairi Robinson Oscar-jelölt animációs rövidfilmje a "mi lesz velünk a halál után" örök kérdésére ad gonosz választ.

 

Kritika: Egy katona halála után üres térben tér magához. A fehér semmi monotonságát csupán egy tévékészülék töri meg. A tévé bekapcsolásával láncreakció veszi kezdetét, amely kíméletlen következetességgel halad a depresszíven humoros befejezésig.

Az animáció tökéletes: a vérző sebek rondák, a katona arcán minden érzelem tökéletesen tükröződik, a végtelen fehérség nyomasztóan telepedik a képernyőre. Vicces egyszeri poén.

2. The Silent City (2006; 7 perc)

Írta és rendezte: Ruairi Robinson

 

Mi ez? Robinson következő rövidfilmje már élőszereplős: poszt-apokaliptikus, háború pusztította vidéken járunk, és egy három fős katonai osztag sorsát követhetjük nyomon.

 

Kritika: Ami a látványt illeti: le a kalappal. Már az ütős nyitójelenet és a főcím megalapozza a hangulatot, hogy aztán kedvünkre legeltethessük szemünket a sivárabbnál sivárabb, szűrőzött tájakon. Különösen ügyes a fényképezésben a fény-árnyék kezelés. A csúcspont egyértelműen a város madártávlati körképe.

Ami a történet hátterét illeti, nem sokat tudunk meg. Háború lehet, hiszen katonákat látunk. Seregek, vagy legalábbis azok maradványai lehetnek, hiszen hőseink valakitől parancsokat kapnak, és egy találkozóhelyre igyekeznek éppen. Ellenségnek is kell lennie, hisz különben nem lenne háború. De ki az ellenség? A város halott. Vagy csak annak tűnik? Igazából homályban marad a történet nagy része, a cselekmény is kicsit se füle, se farka, és a rejtélyes slusszpoén is főleg a látvány és a hanghatások miatt üt. A kiégett világ és az atmoszféra azonban még így, érdemleges sztori híján is simán elviszi a hátán a filmet, és a végén azt kívánjuk, bár készülne már belőle a mozifilm.

Külön megemlítendő, hogy - bár a szereplők kétharmada ismeretlen - Robinsonnak az egyik szerepre napjaink egyik legtehetségesebb fiatal színészét sikerült megszereznie. Lehet sasolni!

3. I Love Sarah Jane (2008, 14 perc)

Írta: David Michod és Spencer Susser; Rendezte: Spencer Susser

 

Mi ez? A cím ne tévesszen meg senkit: a legújabb Danielle Steel-remekmű helyett Stephen King-i, - a változatosság kedvéért - világégés utáni realista történetet kapunk gyerekekkel, első szerelemmel, biciklizéssel. És zombikkal.

 

Kritika: Mi történik a gyerekekkel egy felnőttek nélküli világban? Régóta ismerős kérdés, Vernétől William Goldingig sokakat megihletett a téma. Susser kisfilmje zombifilmes keretbe helyezi a problémát. A helyszín egy hajdani idilli, mára elhanyagolt kertváros; főhőse, a 13 éves Jimbo csendes, befelé forduló fiú, aki halálosan szerelmes a szomszéd lányba, Sarah Jane-be. Szíve választottjának elnyeréséhez azonban elvadult gyerekeken és leláncolt zombikon át vezet az út.

A filmben lényegében semmi nem történik, a gyerekek semmit nem csinálnak. Egyetlen aktív tevékenységük egy leláncolt zombi kínzásában merül ki. És pontosan ez a lényeg. A rövidfilm látszólagos történet-nélkülisége a gyerekek világának céltalanságát, az unalmat, a szadizmust, a reménytelenséget húzza alá. A film hetvenes éveket idéző világos, fakó képi világa is ezt a tespedtséget, kilátástalanságot erősíti. A kézikamerázás jól illik a témához, a vizuális trükkök jól sikerültek, a zombi maszkjában nincs kivetnivaló, egyedül a legidősebb fiú átváltozása lett kissé amatőr megvalósításban. A gyerekszereplők természetesek; külön kiemelném a címszereplő Sarah Jane-t játszó Mia Wasikowskát (In Treatment), akit hamarosan a Tim Burton-féle Alice Csodaországban címszerepében láthatunk viszont.

A gonosz végül meglakol, a szeretett nő felmagasztosul, a hős még szerelmesebb, mint valaha. A befejezés a végefőcím tökéletesen negédes zenéjével ironikusan kedves, pozitív felhanggal zárja a filmet.

4. Előbb-utóbb (2006, 11 perc)

Írta és rendezte: Madarász István

 

Mi ez? A végére egy kakukktojás, igazi ritkaság: magyar scifi. A második világháború idején játszódó rövidfilmben egy titkos náci kísérletbe nyerhetünk betekintést.

 

Kritika: A két(?)szereplős kamaradarab olyan, mint egy jóféle klasszikus sci-fi novella. Az időutazás ismerős kérdéseit járja körbe: megváltoztatható-e a jövő annak ismeretében, vagy minden eleve elrendeltetett, és mi csak sakkfigurák vagyunk a sors, idő játszmájában? Urai vagyunk-e saját tetteinknek, ha megbolygatjuk az idő szövedékét? Nem tudom, ki hogy van vele, én minden ilyen témájú történetben élvezettel tudom figyelni, hogyan válnak valóra az előre meglátott pillanatok, hogyan váltja valóra magát az idő minden emberi küzdelem, cselezés ellenére. Bár ezúttal nincs sok cselezés, minden viszonylag zökkenőmentesen következik be. Az utolsó csattanó amellett, hogy kinyitja a történetet ("tetszeni fog"), egyben végtelen körforgásba is zárja azt.

A megvalósítás profi: a kosztüm, a díszletek mind korhűek, a bunkerhatás is működik. A film cselekménye képi trükkök segítségével bontakozik ki, a film vágása egészen kiváló, finom megoldásokkal operál. A színészek is jók, bár Albert Péter beszéde kissé vontatott, mesterkélt; az elgyötört, lemondó tekintetű Nyitrai Illés viszont tökéletes a zsidó kísérleti nyúl szerepére.

*

Maradt még a tarsolyban egy-két kiemelkedő darab, ám mivel azokból készülőben van az egész estés változat, majd az adott mozifilmet kitárgyaló prospektív ajánló keretein belül fogom bemutatni őket. Ellenben jöhetnek a kommentekben a további rövidfilm-ajánlók, akár linkekkel, minél több rejtett gyöngyszemre bukkanunk, annál jobb! Hajrá!