Folytatva az ismertetőt, összefoglaljuk, mit láthattunk az utolsó epizódban, és megvizsgáljuk, hogy a képernyőn bemutatott fantáziavilág mennyiben kapcsolódik századunk tudományos forradalmához, milyen réges-régi motívumokat hordoz a múlt történetéből. A sorozat jellegéből adódóan nehéz lenne a fináléról úgy írni, hogy nem kerülnek említésre a korábbi részekben napvilágra került dolgok, hiszen sok-sok apró részlet kezdett értelmet nyerni a szezon végén. Ezért ha az előző bejegyzésben az állt, hogy a tovább után következők tökéletesen élményrontóak, akkor ez esetben leginkább a mindenek felett spoileres jelző állhatna itt azok számára, akik balga módon saját élményük rombolják.

A finálé – There's More Than One Of Everything:

Az események onnan haladnak tovább, ahol az előző rész(ek)ben abbamaradtak. Nina Sharpot ismeretlen alakok lelőtték, és az FBI még mindig Bellt sejti a ZFT terrorszervezet hátterében. Miután kiderül, hogy újra a börtönből teleportált David Robert Jones áll a merénylet mögött, a szálak lassan kezdenek összefonódni. Mindennek tetejébe Walter is eltűnik, jobban mondva számunkra ismeretlen helyre távozik a fenékig érő homlokú Observer társaságában. A történetnek kisebb lökést ad, hogy Sharp elárulja: egy speciális energiacellát távolítottak el bionikus karjából, mi apró mivolta ellenére tetemes mennyiségű erő felszabadítására képes.

Energiatelepek feltöltve

Hamar választ kapunk arra, pontosan miért is van szüksége Jones szakinak az energiára. Megbizonyosodhatunk, hogy a valóságok között tényleg lehet valamiféle átjárót nyitni, és hogy a modern technológia, és sebességmérők világában az emberek magasról tesznek arra, mikor egy rakás kütyüvel leállunk egy forgalmas útszakasz közepén. Még akkor is, ha ez kellemetlen zajjal, majd egy semmiből érkező teherautóval jár. Később – hogy egyértelmű legyen minden az esetleg elbambult nézőknek is – a helyszínelésnél kiemelten közli Francis ügynök, hogy a kamion, mely átgördült a fura kapun, ezen a földön soha az életben nem lett legyártva. Felmerülhet az is, mi lett szerencsétlen sofőrrel, aki szintén egy másik univerzumból érkezett. Lehetséges volna, hogy mikor hazasétál, találkozik önmagával?

Eközben Peter – hála a Massive Dynamic speciális Big Brother térfigyelő kameráinak – apja után indul, míg egy másik színtéren a cselekmények igazán érdekes fordulatot vesznek. Olivia irodájában, az aktákban szereplő esetek helyszíneit összegyűjtő térképen saját szemünkkel tapasztalhatjuk, hogy a minta valóban egyfajta minta. Nem olyan, mint az a terv, amely egy ideig létezik, és utána mégsem, aztán főnixként újjáéled, hogy az alkotók ismételten lehúzhassanak egy bőrt róla. Reménykedhetünk benne, hogy ez a következő évadokban is hasonlóan következetes marad, és nem gabalyodik valamiféle kusza hálóba, mit már az írók sem látnak át teljesen. 

Ugyan senki nem magyarázza el részletekbe menően, miféle erőhatás törte meg éppen ott a valóság szövetét, ahol a furcsaságok előfordultak, de a misztikum lényege nem is ez. Inkább, hogy érzékeljük azt a tényt, hogy a minta nem csupán a paranormális eseteket okozta, hanem a létnek egyfajta felsőbb síkjában mozog, befolyásolja az emberek sorsát, lelkét, összefüggésben áll a tudomány eredményeivel és hatásaival, a többi univerzum szerkezetével. Valami igazán rejtélyessel, és hatalmassal, minek csak a felszínét kapargatjuk. Ez a Fringe jól eltalált motívuma, mely nincs konkrétan kimondva, csak körülírva. Néha tudományos nyelven, néha csak az események komplex kapcsolataival érzékeltetve. De ott van.

Aki látja a Mintát tegye fel a kezét!

Egyrészt a korábbiak alapján tudjuk, hogy a ZFT (és Bell?) célja egyfajta szuperemberek létrehozása volt, amit a Kéziratban leírt elméletekre alapoztak. A rengeteg szál legtöbbje e kísérletekhez vezet, és a múltban pedig azokhoz, amiket Walter és Bell hajtottak végre privát laboratóriumukban. Ám a ZFTvel szemben a professzorék egyáltalán nem meggondolatlan módon cselekedtek, sőt segíteni akartak. Erre utalnak a jegyzetekből hiányzó „etika fejezettel” is. Efféle erkölcsi aggályai a terroristáknak sosem voltak, nyilván a cél szentesíti az eszközt elgondolás mellett foglaltak állást. Sajnos a világot fenyegető veszélyt, mi ellen mindenki dolgozott, egyenlőre takarja Bishop ködös emlékezete. Nyilván a következő évadban erről több is kiderül.

Mindehhez tartozik, hogy az epizódban a ZFT, és Bell kapcsolatára reflektálva végre felfedték Jones fő motivációit. Nemcsak közeli munkatársa volt a Massive Dynamic tulajdonosának, de rajongással is tekintett rá, mestereként tisztelte. Az élet kegyetlen fintora, hogy William nem volt elragadtatva ennyire tőle – ebben nyilván hiányos morális érzéke is közrejátszhatott – és ismeretlen körülmények között elbocsátotta cégétől. Mondjuk Jones azon elképzelése, hogy a másik valóságban áll egykori főnöke elé, illetve gyilkolja meg, furának tűnhet annak tudatában, hogy az öreg milliárdost ott is egész erődrendszerek, és high-tech technológiák védhetik. Sebezhetetlenség ide vagy oda, azért kinézem egy ennyire hatalmas emberből, hogy kisujjal elnyomja még a leleményes Jonest is.

Szerencsére ennek nem kell bekövetkeznie, ugyanis az épp időben érkező hősök – miután megfejtették hol a világ szövetének gyenge pontja – éppen időben érkeznek, hogy lemészárolhassák a fanatikus terrorista minionjait, majd az utolsó pillanatban bezárják az átjárót. Minek következtében az éppen átlépő Jonesnak nem túl esztétikus módon vége szakad. Persze klisés ez a fajta vég, és megoldás a szuperzáróketyerével, ám ahogy más sorozatban elnézzük(?) isten szerepét, itt ugyanúgy el kell néznünk az ilyen egyszerű feloldásokat. Hiszen egy ennél sokkal lényegesebb dolog mozog a háttérben: Walter felismerése, vagy talán inkább beismerése gyermekével kapcsolatban.

 
Peter, ez a szocialista elemlámpa több, mint aminek elsőre látszik

Remek ötlet volt a pénzérmével elővezetni, majd lezárni a Peterrel kapcsolatos titkot. A tárgy, mivel olyan ügyesen játszik, a kultúránk, és a civilizációnk évezredes szimbóluma. Ugyanakkor az önzés, és hatalom jelképezője is, míg formája, a kör, az emberi pszichében a tökéletesség és harmónia egyik ábrája, Isten megtestesülése. Keresve sem találhatnánk jobbat az apa megvilágosodásának, és bűntudatának kísérőjeként.

Már az első rész óta a levegőben lebeget a kérdés, hogy mi is állhat Walter meglepő viselkedése mögött, mikor fiának patológiai hátteréről volt szó. Ráadásul pont miután megtudjuk, mennyire közel áll, és állt egymáshoz, ez a két ember, következik derült égből villámcsapásként a felismerés: a jelen Peter nem az a személy, akit az idős tudós először fiaként ismert. Hiszen az a gyermek hét éves korában meghalt. Apja pedig a lét egy másik síkjáról hozta át a ma ismert személyt. Az írók, és az operatőrök érdeme az a remek harmónia, ahogy az ifjabb Bishop kijelentéséből, miszerint a fiuk végre felnőtt, átváltanak a sírnál gyászoló Walter arcára. John Noble profi alakításából kitűnik, hogy sokkal inkább felnőtt, átérezvén hibáit és felelősségét, mint Peter valaha gondolná. Fura filozófiai és etikai kérdéseket vethet fel ez az egész szituáció. Vajon ha egy párhuzamos univerzumból származik valaki, akkor nem ugyanaz az ember, mint aki a sajátunkból? Nem beszélve a lélek kérdéséről, ha valaki a hit szemszögéből közelítené meg a problémát.

Emellett az is fontos talány lehet, hogy vajon miért nem láthattuk Walter feleséget a képen, Peter miért nem törölte le róla is a port? Mondhatjuk, hogy minden normális gyerek ezt tenné, bár igaz a fiatal Bishop nem feltétlen a hétköznapi kategória. Talán a nőnek is köze van azokhoz a titkokhoz, amik még Walter fejében lapulnak, mélyen eltemetve? Még egy sarkalatos pontként felvethetjük, mi a helyzet a másik Walterrel, akit megfosztott fiától. Egy korábbi részben, az elmegyógyintézet falai közt lezajlott jelenet bizonyára rá utalt.

Logikus lépés volt idehozni, kedves Olivia

A finálé második csúcspontja kétségtelenül Olivia és William Bell találkozása volt. Nyilván a milliárdos – és a készítők – humorérzékére vall, hogy a 14. és 12. emelet között kezdett el rosszalkodni a lift, és vált valamiféle transzdimenzionális kapuvá, mi pár villanás kíséretében átjutatta kedves főszereplőnket a másik univerzumba. Az iroda, ahova a tipp-topp titkárnő vezette, teljesen jól visszaadta egy idősebb konzervatív üzletember ízlését a díszeivel, képeivel. (A műértők olvasók esetleg be is határolhatják a stílust.) Akárcsak a Bell által asztalra helyezett műbőr notesz. A megjelenő Leonard Nimoy pedig tökéletesen alakítja a gazdag, megnyerő mágnást Bemutatkozása után kétségünk sem lehet a felől, hogy karizmatikus kisugárzása volt az egyik legnagyobb előnye karrierje során.

A végjátékban feltűnő két torony cseppet mesterkéltnek tűnhet, de jusson eszünkbe, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá akarták tenni, a különbséget. Márpedig mi alkalmasabb rá, mint a XXI. század kezdetén megsemmisült építmények. A kép elsötétül, se megszokott jel, se hang. Ez a pár perc kétségtelenül kerek lezárása a húsz résznek.

Fringe - science

If there's something strange in your neighborhood.

Who ya gonna call?!

Ami az X-aktákban az idegenek, és a kormány, az a Fringe aktualitásában a párhuzamos valóság, és a multinacionális vállalat. De vajon mi igaz a sorozat folyamán megismert tudományos találmányokkal, és technológiákkal kapcsolatban? Lehetséges lenne, hogy van némi igazságalapja Walter földtől eltávolodott kísérleteinek? Létezhetnek más univerzumok, és az elménk tényleg többre képes, mint elsőre hinnénk? Egyáltalán mi a háttere az ilyen elképzeléseknek a sci-fikben általában? Nézzünk kicsit utána.

Egyértelmű, hogy itt is felbukkannak az NCIS-ben és társaiban már látott, valójában nem létező, vagy nem ilyen gyors technológiák, adatbázisok, amelyek másodpercek alatt azonosítják a személyt hangja, fantomképe, vagy hasonló nem száz százalékos módszer alapján. Nem is beszélve Walter boszorkánykonyhájának elemző készülékeiről, amelyek ugyanilyen elképesztő sebességgel dolgoznak. Viszont az informatika exponenciális fejlődése elképzelhetővé teszi, hogy a közeljövőben ennyire gyors számítógépek vegyenek körül minket, óriási adattárakkal minden létező információról, beleértve személyünk is. Isten hozott mindenkit a szép, biztonságos, és szabad jövőben!

A némileg klisés bűnügyi laborról térjünk át egy valamivel érdekesebb dologra, mivel a Fringe foglalkozik: a párhuzamos univerzumokra. Eme idegen világok gondolata ismert mindazoknak, akik érdeklődnek a fizika iránt, és azoknak is, akik csupán a science fiction művek lelkes fogyasztói. Ha máshonnan nem, akkor a Sliders című sorozatból. De míg ezen utóbbi esetében ez egész történetszál erre az egyetlen elemre épült, mint egy sorosan kapcsolt karácsonyfaizzó, addig a Fringe esetében csupán a piramis jelenleg látható csúcsa a másik, eltérő világegyetem. De vajon mennyire felel meg ez a kép az általunk ismert valóságnak?

Nem éhes véletlenül valaki?

Válaszként nézzünk meg egy rövid ismertetés a világegyetem struktúrájának jelenleg legkedveltebb – hisz a fizikusok is divatokat és irányzatokat követnek, akár más kulturális közösségek – elméletéről. A neve: M teória. Eredendően a húrelméletek egyesítésével jött létre. A húrelméletről átfogóan annyit, hogy az univerzum alapvető alkotóelemeit nem részecskeként határozza meg, mint több száz éven keresztül tették, hanem rezgő húrokként. Ezek a húrocskák különböző frekvenciákon vibrálnak, így létrehozva az általunk észlelhető elemi egységeket, az anyagot. A tudósok sokáig össze voltak zavarodva ennek helyességét illetően, hiszen a számítások alapján nem egy, vagy kettő, hanem több húrelmélet is született. Túl sok volt ahhoz, hogy mindent átfogó megoldást szüljön, nem beszélve arról, hogy miként dönthetik el melyik képlet a helyes. Végül egy elegáns húzással plusz egy dimenziót adtak a számításaikhoz, ami már eddig is tartalmazott tizet – nekünk háromdimenziós lényeknek ez felfoghatatlan képzeletben, de a matematika nyelvére fordítva mindössze egy rövid képlet – ekként egyesítve a különböző téziseket.

Az így születő kreatúrát nevezték el M elméletnek, amiben az m betű alapvetően a membránnak felel meg – mi a húrok egyesített masszájaként rezonálva hozza létre világegyetemünk. Persze sokan szeretnek más szavakat is társítani a már-már túlvilági elképzelés mellé, mint a mágia, vagy angol nyelven a mystery-titok, vagy épp a madness-őrület. („Madness? No. This is…”)

Az egyik jelentős próbálkozás, amit létrejöttét követően inspirált, a gravitáció más erőhatásokhoz viszonyított gyengeségének magyarázata. Egy tű, és egy darab mágnes segítségével valahányan tapasztalhatjuk, hogy a föld tömegének összes vonzóerejét milyen könnyen leküzdi a pár dekás anyag által keltett mágnesesség. Az új elmélet segítségével a gravitáció enyhe mivoltára egyszerűen leírható magyarázat született: amit mi észlelünk belőle az csupán egyfajta maradványhatás, hiszen teljes energiáját egy másik univerzumban fejti ki. A matematika útján felírt képletek igazolták ezt a feltételezést. A sikert követően a tudósok felbuzdultak, és számítások sokaságába kezdtek különféle, eddig megmagyarázatlan hátterű fizikai tapasztalatokat illetően. Nem is olyan meglepő módon a 11. dimenzió, és ezáltal az M teória segítségével majd mind logikus törvényszerűséggé vált. Ám a velük járó számítások arra mutattak, hogy a 11 dimenzióban „úszva” végtelen számú párhuzamos világegyetem, membrán létezik, végtelen formában. Egyesek közülük radikálisan különböző fizikai törvényekkel, mások csupán apró eltérésekkel.

 
Walter és a technoblabla után szabadon: TTKblabla

Ha eddig azt hittük a párhuzamos világok csupán merő fantáziák, most elgondolkodhatunk a tudomány által vázolt elképzelhetetlen számú kozmoszról, és a bennük működő elképzelhetetlen törvényekről. Ismét kicsit a teológia talajára lépve, és a BSG Leobenjét idézve mondhatjuk: „To know the face of God, is to know madness.”

Persze a sci-fi nem lenne önmaga, ha nem lenne benne a mai technológiával leküzdhetetlen akadály. Ez a mi esetünkben az óriási energia, amivel az egyik univerzumból a másikba lehetne jutni. Mivel pedig a világmindenség nyilván alapvetően törekszik a maga módján rendezett maradni, ez a távoli jövőben sem lesz könnyű dió. Ha egyáltalán megvalósítható. De addig is ábrándozhatunk csodás vidékeikről. Ezzel továbblépünk a külsőleg tapasztalt világból a belsőnkbe, az emberi lélek sosem változó földjére.

A korábban említett módon a Fringe alapmotívuma, a Minta az egyik legrégebbi ösztönünkre hat. Arra, hogy meghatározott kapcsolatokat, logikai úton magyarázható összefüggéseket találjon az őt körülvevő világban. Így lesz a sivatag különös hangot létrehozó légáramlataiból mesebeli dzsinn, az atmoszféra ismeretlen jelenségekből idegen világból érkezett űrhajó, és a gazdag milliárdosok golfklubjából világuralomra törő szervezet. Olybá tűnik ennek a tulajdonságnak a kifejlődése evolúciós szükségszerűségre vezethető vissza. Őseink ugyanis egy veszélyekkel teli környezetben éltek, ahol ragadozók, és mérgező élőlények hemzsegtek körülöttük. Érdemes volt kifejleszteni a képességet, amivel a nyomok alapján azonosíthatták a fenyegetést, és elkerülhették azt. Egyértelműen hasznosabb volt néha hibásan veszélyesnek ítélni az ártalmatlan dolgokat, és elkerülni, mint ártalmatlannak a valóban halálost. Egyértelmű ki maradhatott életben hosszabb távon. Ez a tulajdonság máig nem veszett ki belőlünk, csak tudásunk fejlődésével más irányokba terelődött. A képzelettel – egy másik döntő fejlődéstani előnyünkkel – kohézióba lépve megszülettek az istenek, szellemek, manók, démonok, majd az idegenek, fekete ruhások, és Illuminatik. Most pedig a Minta.

Ha valaki esetleg ezek után is úgy hinné, hogy társadalmunk jórészt felülemelkedett az efféle mágikus hiedelmeken, gondoljon csak bele, mint mutathat annak a kutatásnak az eredménye, ami szerint azon orvosok, kik pontos, bonyolult instrukciókkal látják el a beteget jóval kedveltebbek, mint spártaibb módon receptíró társaik. Naponta háromszor, étkezés után, egy pohár vízzel. Vagy akár azt is mondhatná a doktor úr, hogy keverj hozzá két macskaszőrt, háromszor kavard meg jobbra, majd intézz imát a szellemekhez. Lényeg, hogy egy jó kis rituálé legyen benne.

Dobjunk mellé még két százalék dimetil-triptamint, és remek esténk lesz

Fel nem boncolt témaként maradt még Walter, és tudatmódosító szerek iránt érzett mániákus vonzódása. Ha két agyat kell egymásra hangolni, jöhet az LSD keverék, ha a másik valóba akarunk átnézni a cortexifan – mi valami igen durva, kombinált vegyület lehet. Világunkban a zsenik, és a tudattágító szerek sosem álltak távol egymástól, állítólag a DNS szerkezetének felfedezője is egy gigantikus trip alatt fedezhette fel a kettős csavarodást. Nem beszélve egyes írók drogfogyasztási szenvedélyéről. Az egyetemeken pedig máig divat a különféle mesterséges serkentőkkel történő agydoppingolás.

A dolgok pikantériája, hogy a drogok, és hatóanyagok nagy többsége, amit Walter használ, egyáltalán nem csupán a modern tudomány részei. Legtöbbjük megtalálható a természetben is különféle növények, gombák, és néha állatok testében. Az emberiség évezredek óta hasznosítja molekuláik a gyógyászatban – mind lelki, mind testi –, és vallásos ceremóniákon, aminek a szakértői a sámánok, és orvosságos emberek. Legalábbis voltak. Ma már kevés efféle szakértő akad, és a legtöbb területen valószínűsíthető – még ha például Oroszországban reneszánszát is éli a természetgyógyászat –, hogy egy generáción belül eltűnnek az ősi hagyományok művelői. A sorozat főcíme alatti fehér tenyér is egyértelműen ehhez a körhöz kapcsolható, hiszen a barlangrajz gyakorta előforduló formája a tenyérlenyomat – az ember tudatos, kulturális és spirituális tevékenységének egyik első terméke. Egyes elméletek szerint ezeket, és a melléjük kapcsolt, sokszor absztrakt képeket szintén a növényekből készült szerek hatására létrejövő, megváltozott tudatállapot ihlette.

Némi hazai vonatkozást is adva: Bár a mágikus-animikus tradíció művelői csaknem ezer éve kivesztek a mi múltunkból is, a Fringe alapváza a mi mitológiánkban sem ismeretlen. Táltos néven hívták azokat, akik valaha a lelki vezető, és orvos szerepét látták el társadalmunkban. (Mielőtt valaki megjegyezné, a mélymagyar kuruzslóknak, és fekvőtámasszal energiát küldő TV gyógyászoknak annyi közük lehet hozzájuk, mint Obamának a zulu háborúkhoz.) Emlékük ugyan tovább él népmeséinkben, az ördögöt átverő furfangos parasztlegény, a garabonciás diák, vagy fehérlófia képében, de pontos hitrendszerük, és ismereteik örökre elvesztek. Mindannyian hallottunk – ha más nem a népmesékben – a csodálatos képességekkel megáldott ifjúról, kit többször az idősektől kapott mágikus ital segít, és az életfán, esetleg a paszulyon felmászva egy másik világba jut. Az útját szörnyek, és saját árnyékaiból keletkezett gonosz lények nehezítik, míg végül megtalálja önmagát, és amit/akit keresett. Mind-mind szinonimái a sámáni transzban tett utaknak, melyeket általában a közösség érdekében végeztek. Láthatóan mélyre nyúlnak a mítosz gyökerei, és motívumai. Úgy tűnik, vannak olyan mesék kultúránkban, amiket nem lehet elégszer elmondani. Persze sokszor a másik világ csak a kezdete az eljövendő kalandoknak… de ez már egy másik történet.

Figyelem! Az írással kapcsolatos bármilyen jogi, vagy személyes jellegű kérdéssel forduljanak a Massive Dynamic kommunikációs osztályához, illetve a cég hivatali tikárságához. Több információ honlapunkon:

http://www.massivedynamic.com/

Kérjük, ne felejtse támogatni civil szervezeteink, egy rendezettebb, tisztább világ érdekében!