Már akkor sejtettem, hogy baj lesz, mikor felfedték a készítők kilétét. Aztán az előzetes csak tovább erősítette aggodalmamat: ebből semmi jó nem sülhet ki. Előítéletekkel telve ültem hát be a filmre, és sajnos minden félelmem beigazolódott. A tovább után spoileresen folytatom.

Van most ez a mánia, hogy mindent rebootolni, remake-elni vagy reimaginálni kell. Naná, így kevesebb energiát kell belefektetni. Minek fárasztanánk magunkat új ötletek kitalálásával, ha már kéznél van egy csomó régi. Csavarunk rajta egyet-kettőt, modernizáljuk, és már kész is vagyunk. Persze ezt is lehet jól csinálni. A Star Treket egyszer már sikeresen megújították: az a sorozat a Deep Space Nine alcímet viselte. Most elérkezett az idő, hogy ismét hozzányúljanak.

Ez hogy a picsába fog innen felszállni?

.J. J. Abrams renoméja az egekben van, óriási rajongótáborral büszkélkedhet, talán ezért tűnhetett jó választásnak a rendezői székbe. Hogy mire fel ez a fene nagy népszerűség, azt én ugyan nem tudom megmondani; ebből a filmből viszont világosan látszik, hogy mint rendező rohadtul nem rendelkezik egyedi látásmóddal. Egy második Michael Bay ő, és ez nem dicséret. Azért van még mit tanulnia a „mestertől”: használhatna mondjuk valamivel több naplementés jelenetet, azok minden filmet feldobnak.

Akárhogy agyalok rajta, a sztori kapcsán csak egy megfelelő jelző jut eszembe: idétlen. Ez persze nem igazán meglepő, ha megnézzük, Orci és Kurtzman miket tettek le eddig az asztalra. Itt most talán elég, ha csupán a legutóbbi „műalkotásukat”, a Transformerst említem. Azonban míg egy képregényfilm esetében megbocsátható a faékszerűen egyszerű történet, egy magát sci-finek tartó műtől már kicsit többet várna az ember, nem csak egy agyatlan, időutazós-bosszúállós akcióorgiát. Az időutazás témája – a folyamat egyébként egy fekete lyukon keresztül zajlik (!) – teljesen kidolgozatlan marad, az egész csak azt a célt szolgálja, hogy új idővonalat nyissanak, ahol aztán a készítők kedvükre gyalázhatják majd tovább Gene Roddenberry örökségét.

Az alkotóknak sikerült minden fontos szereplőt beleerőltetni a történetbe. Ez még akár pozitívum is lehetne, azonban az írok képtelenek egyszerre ennyi karaktert megfelelően kezelni. Emiatt mindenki baltával faragott – akárcsak az eredetiben (igaz, ott általában sikerült valami történetet is sűríteni a műsoridőbe). Kirk ennek megfelelően nagyon vagány, Spock nagyon őrlődik, Uhura nagyon csinos, stb.

This is a beginning of a beautiful friendship

A legtöbb változtatást talán Spock karakterén ejtették, aki egy hangyányit mintha erőszakosabb lenne a megszokottnál. Félig emberi származásán kívül úgy tűnik, a pon’far is nehezíti hősünk életét, de szerencsére Uhura személyében megtalálta a megfelelő alanyt érzelmei (?) levezetésére. Hoppá, Kirk rábaszott. Létezik ilyen? Mellesleg az egész l’amour teljesen céltalan, csak úgy lóg a levegőben. Na nem baj, legalább kellőképpen megalapozták a következő rész szerelmi háromszög szálát.

Az abszolút kedvencem azonban a főgonosz, a jobb szerepekre érdemes Eric Bana által megformált Nero, aki mitadisten, bosszúból el akarja pusztítani az egész föderációt. A készítők is érezhették, hogy szegény túlságosan pehelysúlyúra sikerült, ezért aztán gyorsan összedobtak egy négyrészes képregényt, hogy jobban megismerhessük a motivációit. Agyrém.

A színészek teljesítményéről sem tudok sok jót elmondani, talán azért, mert egy ilyen bugyuta forgatókönyv, és egy ennyire tehetségtelen rendező mellett a sok fiatal kevésnek bizonyult, hogy elvigyék a hátukon a filmet.

Azért kapunk is valamit a történet és az érdekes karakterek hiányáért cserébe: erőltetett, kiszámítható, gyenge poénok tömkelegét; valamint felesleges, hatásvadász – és ami még nagyobb baj -, értelmetlen jelenetek sokaságát.

Szemezgessünk ezekből egy kicsit, tanulságos lesz. A legtutibb talán az autós üldözés, melynek láttán már az előzetes idején a hajamat téptem, de valahol mélyen legbelül én, az örök optimista mégis azt vártam, hogy majdcsak lesz valami értelme. Hát nem lett.

A színvonal is ilyen mélyre zuhant

Az egész jégbolygós szál hasonlóképpen teljesen fölösleges volt, kiváltképp az idióta szörnyes jelenet (Star Wars Ep. I.: a nagy hal megeszi a kishalat – és már ott is szar volt), ami azért kellett a filmbe, mert csak. Talán csak egy jegesmedve, meg egy füstszörny hiányzott, hogy teljes legyen a kép.

Fantasztikusak a vulkáni bölcsek is, akik egy barlangban múlatják az időt, miközben a bolygójuk épp elpusztulni készül. Logikus. Mint vihar idején beállni a környék legmagasabb fája alá, egy fémlemezzel a kezünkben. A la Homér Simpson. Mindezt egyébként csak azért, hogy Spock - az anyja kivételével - megmenthesse őket. Hogy aztán érzelmi kompromittáltsága miatt átadhassa a kapitányi pozíciót Kirknek. Helyben vagyunk. Nem a szereplők viszik előre a sztorit, hanem a sztori viszi előre a szereplőket. Mert ha törik, ha szakad, Kirknek bizony a kapitányi székben kell ülnie.

De ne menjünk olyan messzire, a mozi készítői szerint a Föld lakói se sokkal intelligensebbek a vulkániaknál. Bár ők legalább már a szabadból nézik végig, ahogy egy romulán bányász tárnát váj a bolygó magjáig. Igazából az egész olyan látványos, hogy földbe gyökerezik a lábuk, és moccanni se bírnak, csak bámulják az eseményeket. Pedig ha tudnák, hogy egy egyszerű puskával is szét lehetne lőni a fúrógépet…

És ezek csak kiragadott példák, napestig lehetne sorolni a hasonló kreténségeket. Egyébként remélem, a kommentekben valaki majd felvilágosít, hogy hogyan is zajlott a végső harc, mert egy nappal a film megtekintése után csupán arra emlékszem, hogy valami platformokon ugráltak. Nem, ez most kivételesen nem a rossz memóriámnak tudható be, hanem tényleg ennyire jellegtelen, ötlettelen volt az egész. Olyan, mint maga az egész film. Ja, és azt is megmagyarázhatná valaki, hogy miért lesz Kirkből a végére kadétból kapitány. Mert megmentette a világot? Vagy mert az, hogy „Kirk hadnagy”, hülyén hangzana?

Feladat: hány lens flare effektet tudtok megszámolni a képen?

A film képi világa viszont tulajdonképpen megfelelő – lenne, ha nem pakoltak volna minden képkockára a pofánkba világító lens flare effektet. Ezenkívül egy kicsit (értsd: nagyon) túlzásba vitték a pörgő-forgó, dülöngélő kameramozgást. Ez most vagy a dinamizmust szolgálja, vagy egyszerűen csak részeg volt a kameraman. Mindenesetre marhára idegesítő.

A cgi-re nem lehet panasz (hiába, ILM), a dizájn pedig olyan, amilyen. Ezzel alapvetően semmi problémám nem volt. Igaz, a híd steril, mint egy műtő, de legalább a krómozott berendezési tárgyak jól mutatnak. Az acél tartógerendák, oszlopok, meg helyenként a gyárszerű díszletek is érdekesek voltak, bár szerintem némiképp anakronisztikusak, ha a többi hipermodern berendezést, belső teret nézzük.

Külön említést érdemel a borzalmas, tolakodó zene, amely J. J. házi zeneszerzőjének, Michael Giacchinónak a munkája, akinek sajnálatos módon semmi érzéke sincs a finomságok iránt – bármennyire erőlködik, egyszerűen képtelen megragadni a jelenetek hangulatát, vagy finomabb érzelmeket közvetíteni. A zene nagyon harsány, és mindig szól, amikor nem kéne. Pedig a kevesebb néha több.

Nem mehetek el szó nélkül a bújtatottnak nem igazán nevezhető reklámok mellett. Ebben a kontinuumban szaurián brandy, meg romulán sör helyett Budweisert isznak, és a Nokia is prosperálni látszik. Még az is lehet, hogy ők gyártják a kommunikátorokat a csillagflotta számára. Egek, mi jöhet még?!

És akkor a pozitívumok: Uhura sokkal jobb nő, mint a régi kiadása. Ennyi. Na jó, ide sorolhatnánk még a látványt, ha a már fentebb említett zavaró körülmények nem lennének, valamint Leonard Nimoy felbukkanását. És tényleg ennyi.

Hosszú és eredményes életet! A készítőknek meg a jó édes...

A film tehát az arányokon csúszott el. Mindenből egy kicsit kevesebb kellett volna, kivéve a történetet, amiből meg legalább valamennyi.

És mielőtt a kedves J. J. rajongók meglincselnének, elmondanám: semmi kifogásom a popcorn mozik ellen, egyáltalán nem vetem meg őket, de egy Star Trek filmtől ennél többet várok. Még akkor is, ha a korábbi filmek közül is csak néhány volt méltó a Star Trek címhez.

Filmnézés közben végig abban reménykedtem, hogy valamilyen időparadoxon következtében mindenestül megsemmisül ez az új Star Trek univerzum. Vagy ha más nem, legalább az egészet beszívhatta volna egy fekete lyuk, azokból úgyis akadt jó néhány. Sajnos nem így történt.

Roddenberry pedig forog a sírjában.