A jövő már megérkezett. Apró kórokozók veszélyeztetik mindennapi életünket, nem is sejtjük, milyen veszélyek leselkednek ránk - csak akkor jövünk rá, amikor már késő. Az emberiség istent játszik, azt hiszi, mindenre képes, mindent megtehet, ám ha a tudományos előretörés zászlaja alatt túl messze merészkedik, az könnyen visszaüthet.
Egy nagyszerű kanadai sorozat, a ReGenesis - amelynek műfaját jobbára biothrillerként tudnám meghatározni -négy évadon keresztül tárt elénk olyan kríziseket (halálos vírusokat, megmagyarázhatatlannak tűnő betegségeket, bioterrorizmust), amelyek nem egyszer bolygónk és fajunk létét veszélyeztetik. És bár a sorozatban bemutatott krízisek jelentős része inkább a science-fiction térfeléhez húz, napjaink szomorú és aggasztó aktualitásai, hogy mást ne mondjak, a H1N1 vírus terjedése is azt jelzi, hogy a ReGenesis talán közelebb van van a valósághoz, mint hinnénk. Vagy remélnénk. Az ugrás mögött az ismertetőm első, spoilermentes része következik, amely elsősorban a sorozat tudományos jellegére és a szereplőkre koncentrál.
A ReGenesis 2004-ben indult útjára a kanadai Movie Central és The Movie Network közös produkciójaként, és a sorozat négy évaddal és 51 résszel később, 2008 májusában búcsúzott a nézőktől. Középpontjában egy fiktív torontói kutató- és válságkezelő labor, a NorBAC (North American Biotechnology Advisory Commission, vagyis Észak-Amerikai Biotechnológiai Tanácsadó Ügynökség) csapata áll, élükön David Sandströmmel, a briliáns vezető tudóssal és mikrobiológussal. A szervezethez futnak be lényegében azok a kanadai, amerikai vagy mexikói esetek, amelyek meghaladják a WHO, a Járványügyi Központok és hagyományos kutatólaborok tudását és technológiáját, a NorBAC csapata pedig párhuzamos helyszíni szemlékkel és laborkutatásokkal próbálja megfejteni és gátat vetni a szokatlanabbnál szokatlanabb vészeknek, amelyek gyakorta vetnek fel komoly szociális, orvosi és morális kérdéseket.
1. Tudomány vagy fikció?
A sorozat alkotói, Christina Jennings és Tom Chehak a minél nagyobb realizmus elérése érdekében kezdettől elismert kanadai mikrobiológusokkal konzultáltak, többek között Aled Edwardsszal, a proteinek orvosi felhasználási lehetőségeit kutató Structural Genomics Consortium vezetőjével - a sorozat nyelvezete, a felvázolt esetek sora ennélfogva rendkívül hitelesnek hat. Elhisszük, hogy ezek a válságok valóban bekövetkezhetnek; Sandström és csapata nyomozásai, helyzetelemzései meggyőznek minket arról, hogy kialakulhat madárskizofrénia, hogy újra kirobbanhat egy spanyolnátha-járvány, hogy az ebola és a tevehímlő mesterséges ötvözéséből emberre halálos szupervírus jöhet létre. Legtöbbször nem világméretű járványokról van szó (bár sokszor fennáll a lehetőség, hogy azzá válnak), inkább helyi kuriózumokról, ám valami apróság mindig szokatlanná, érdekessé teszi az ügyeket. Néha egész hátborzongatóan reflektálnak a valóságra vagy válnak valóra a sorozatban ábrázoltak: nem sokkal azt követően tört ki a madárinfluenza-őrület, hogy a ReGenesis egyik epizódja madarak által terjesztett halálos vírussal foglalkozott. Természetesen esete válogatja, hogy inkább a scifi vagy a valóság mezején mozog - az AIDS-től a klónozásig terjed a sorozat által felölelt témák skálája -, ám a lényeg nem is az, hogy az adott krízis megtörténhet-e, vagy teljes egészében a fikció szüleménye, hanem, hogy a körmünket is lerágjuk izgalmunkban, és megfeszített figyelemmel próbáljuk követni víruskutatóink ötletelését - ezt az elvárást pedig maradéktalanul teljesíti a ReGenesis.
Balra Aled Edwards tudományos tanácsadó, mellette Peter Outerbridge főszereplő.
Hacsak nem emlékszünk a biológiaórákon tanultakra, a sorozat tömény tudományossága nem mindig követhető könnyen, ugyanakkor a sorozat nem csak a bennfentes virológusok számára nyújt élvezetet. Egyrészt a forgatókönyvírók közérthető hasonlatokkal teszik érthetővé a biológiai folyamatokat, valamint remek humorral oldják a szakszövegek esetleges szárazságát; másrészt pedig a színészek baromi természetesen tudják előadni mindezt. Az esetek többségében nincs az az érzésünk, hogy fogalmuk sincs, mit hadoválnak, csak bemagolták a latin kifejezésekkel teli kiselőadásokat, és sikerül azt is elkerülni, hogy a szereplők párbeszédeknek álcázva "kibeszéljenek" a nézőkhöz, olyan dolgokat közöljenek egymással, amire csak azért van szükség, hogy mi valamit jobban megértsünk. A kedvenc jeleneteim mindig azok, amikor Sandström irodájában összegyűlik a csapat, ő pedig egy nagy táblára/a falra/az ajtóra elkezdi felfirkálni a képleteket, a lehetséges okokat, és beindul a brainstorming; illetve amikor Sandström egy laikusnak fejti ki valamilyen találó, és általában kellően gúnyos párhuzammal a krízis jellegét. Az írók több remek eszközt találtak a tudományos zsargon közérthetővé tételére, erre a következő pontban, a szereplőknél még ki fogok térni.
Csapatmunka
A ReGenesis nem csak témájában vet fel a tudományon belül merész, határokat áttörő célokat, hanem maga is igyekezett áttörni a készítők és nézők közt emelt falakat. Elsősorban az első két évad alatt rengeteg interaktív tartalmat tettek elérhetővé a neten, és folyamatos, aktív közreműködésre késztették a rajongókat. A sorozat honlapján a nézők minden epizód után rákattinthattak egy videóüzenetre, amelyben a sorozat egyik szereplője egy speciális probléma felkutatására, kinyomozására buzdította az embereket, és ezek nyomán lényegében egy alternatív reality játék alakult ki. A játékban részt vevőknek közösen kellett bizonyos - akár magában a sorozatban is megpendített - összeesküvéseket és rejtélyeket megfejteni, s ehhez a netet használva kellett felvértezniük magukat széleskörű kémiai és biotechnológiai tudással. Szintén az első két évad alatt került fel minden epizódhoz egy zenei podcast, amelyben az adott részben található betétdalokról és háttérzenékről készítettek interjúkat, és egyben teljes egészében le is játszották ezeket a zenéket. Végezetül mindenkinek csak ajánlani tudom az Ontario Genomics Institute honlapját, ahol baromi jó, tartalmas, alapos elemzéseket lehet olvasni minden egyes epizódhoz. Ezekből a szakemberek által írott esszékből - melyek mindig az epizódban felvetett esetekre reagálnak - megtudhatjuk, mennyire reális az epizódban felvetett veszélyhelyzet, mit is jelentenek egyes kifejezések, problémakörök.
2. A NorBAC csapata
Itt az ideje, hogy megismerkedjünk a teammel, akiket négy évadon keresztül kísérhetünk nyomon. A szereplőket lényegében egytől egyig teljesen ismeretlen kanadai színészek alakítják, csupán a vendégszereplők között találunk olyan neveket, mint Ellen Page (aki persze a sorozat idején még messze nem volt olyan népszerű, mint ma) vagy Victor Garber (Alias). Még a főszereplő Sandströmöt játszó Peter Outerbridge-re is csak kisebb sorozatszerepekből emlékezhetünk (a Millennium harmadik évadjának Baldwin különleges ügynöke talán a legjelentősebb visszatérő szerepe, emellett a 24 második évadjában két részen át kínozta Jack Bauert; ami a filmeket illeti, a felejthető Mars mentőakcióban játszotta az egyik űrhajóst). A no-name, de tehetséges és egységesen nagyszerű alakítást nyújtó szereplőgárdának köszönhetően ezek a karakterek valóban a NorBAC tudósai lesznek: egytől egyig szimpatikus, kedvelhető figurák, akikhez szívesen térünk vissza hétről hétre.
RIDDLEMEYER: By the way, we're being sued by a Victoria Milling. Something to do with discrimination against pregnant women.
SANDSTRÖM: That's complete bullshit. I discriminate against everyone equally.
A sort természetesen David Sandströmmel kell kezdenünk. Aki, és ezt szögezzük le rögtön a legelején, egy arrogáns, öntelt, nőcsábász seggfej. Több nőt hódít meg percenként, mint Hank Moody, és kiállhatatlanabb a munkahelyén, mint House doki. Ezt az igazi macsó taplót - aki persze, mint ahogy az lenni szokott, egyben a legzseniálisabb elme és legjobb tudós - viszont olyan istenien alakítja Outerbridge, hogy csak imádni tudjuk a fickót. Sandström emellett jóval árnyaltabb karakter House-nál, és többet is változik az évadok folyamán. Személyiségének, ehöm, elviselhetetlenebb aspektusait ellensúlyozza, hogy ha vírusokról vagy baktériumokról van szó, akkor kérlelhetetlen, és addig ásik a dolgok mélyére, addig nyomoz, amíg rá nem jön a rejtély megoldására, ebben pedig sem szűklátókörű bürokraták, sem elvetemült bioterroristák nem gátolhatják meg. Elismerem, első látásra nem tűnik a legeredetibb főszereplőnek, ugyanakkor Outerbridge lehengerlő lazasága, sármja, humorérzéke és a karakter - az idő előrehaladtával egyre gyakrabban megnyilvánuló - tökéletlensége az egyik legcoolabb és legkarizmatikusabb sorozatfőhőssé emeli Sandströmöt.
Caroline Morrison (Maxim Roy) a NorBAC adminisztratív igazgatója: míg David irányítja a labor tudományos munkáját, addig Caroline felel a szervezet zökkenőmentes működéséért, a három állam együttműködéséből fakadóan ő a kapcsolattartó Washingtonnal, Mexikóval, a kanadai főnökökkel, a NorBAC felett álló hivatalos szervekkel. Munkáját tekintve inkább politikus: határozott, pragmatikus, magabiztosan mozog a bürokrácia útvesztőiben; ha kell, megtalálja a szükséges kiskapukat és kerülőutakat. Bár lényegében David főnöke, inkább társakként működnek, mindkettőnek nagy szüksége van a másikra. Caroline amellett, hogy kézben tartja a szervezetet, folyamatos harcot kénytelen vívni Sandström csökönyösségével és nehezen kezelhető természetével. Az írók egyik zseniális húzása a laikus - ám messze nem inkompetens - Caroline elhelyezése a laborban, hiszen így remek lehetőség nyílt a tudományos dolgok megmagyarázására, expozíciós jelenetek beszúrására: tök természetes, hogy Caroline-nak - és persze rajta keresztül a nézőknek is - érthetően ki kell fejteni a laborban zajló ügyeket.
Carlos Serrano (Conrad Pla) a labor genetikusa. A robosztus termetű mexikói tudós az a megingathatatlan tartóoszlop a laborban, amelyre mindenki támaszkodhat: nyugodt természetére, végtelen jóindulatára és segítőkészségére a legnagyobb káosz közepette is lehet számítani. A küzdősportokban is otthonosan mozgó Carlost ugyanakkor a szociális igazságtalanságok könnyen forrófejűvé teszik, és elhamarkodott lépésekre késztetik: hajlamos szívügyeként kezelni a mexikói, vagy épp afrikai rossz sorban tengődők gondjait, és Davidnek nem egyszer kell szinte a küszöbről visszarángatnia, hogy ne hagyjon ott csapot-papot, és robogjon a helyszínre segíteni, mikor a laborban sokkal többet tehet a betegekért. Carlos az első évadban még inkább a háttérben mozog, majd a második évad elejétől kap egyre több szerepet.
Mayko Tran (Mayko Nguyen) vezető bioninformatikus, a NorBAC házi számítógépes elemzője. A picit geek kutatócsaj amellett, hogy a kutatások számítógépes eredményeit kezeli és értelmezi, a neten folyamatosan bizarr, szokatlan, a labor érdeklődésére számot tartó esetek után kajtat. Laza, életvidám, empatikus tagja a csapatnak, akit viszont már a sorozat kezdetén olyan traumák érnek, amelyeknek feldolgozása évadokat vesz igénybe.
Talán a legerősebb karakter (és alakítás) Bob Melnikové. A NorBAC biokémikusa Maykóhoz hasonlóan David régi tanítványa, így került a szervezethez is. Bob egyértelműen zseni, 162-es IQ-val és két doktori fokozattal, keresve sem lehetne nála nagyobb tudású, tájékozottabb kutatót. Igen ám, csakhogy mindennapi életét és munkáját egyaránt megnehezíti, hogy Asperger-szindrómában szenved, amely miatt nagyon nehezen tudja kezelni a szociális viszonyokat, interakciókat. Kóros bőbeszédűsége Caroline karaktere mellett a másik telitalálat az írók részéről: minden más esetben iszonyú hülyén hatna, ha egy szereplő folyamatos adatfüzérekben monologizálna, és mindenhez "tudtad, hogy..." kezdettel fűzne érdekes tudnivalókat; Bob esetében mindez az Aspergerből fakadó jellemvonás. Bár mindegyik kollégájával jóban van, David mégis Bobbal törődik a legjobban, amolyan nagybácsiként vigyáz rá, Bob pedig egyértelműen felnéz főnökére: kettejük barátsága a sorozat egyik alapköve, és rengeteg megható momentumot eredményez. Dmitry Chepovetsky érzékeny nüanszokkal és gesztusokkal teremti meg Bob introvertált, szerethető karakterét.
A személyes kedvencem Jill Langston virológus. Kezdjük ott, hogy zabálnivaló. Hebrencs, szétszórt, lelkiismeretes; lelkesedése nem ismer határokat, ugyanakkor a végletekig maximalista, és ha valamit elront, azt éjt nappallá téve igyekszik helyrehozni. NorBAC-beli munkájával párhuzamosan saját kutatásokat is folytat úttörő kísérletekben. Magával ragadó egyénisége David fejét is hamar elcsavarja, és bár David szinte minden nőnemű tudóssal összeszűrte a levet, végig Jillel volt a legjobb a kémia. Legnagyobb szívfájdalmam, hogy Sarah Strange Men In Trees-beli szerepe miatt idővel távozott a sorozatból, nagyon érezhető volt a hiánya.
Wes Fields (Greg Bryk) Caroline asszisztense és mindenese - és David ennek megfelelően cseszegeti is folyton. A karót nyelt, öltönyös, szűk- és halkszavú fiatalember első látásra egy humortalan bürokrata, és sokáig a szereplőgárda legrejtélyesebb, legkiismerhetetlenebb tagja. Gyanús üzelmeket folytató figura, vagy ellenkezőleg, megbízható szárnysegéd? Szarkasztikus humora és Daviddel való folytonos szurkálódása miatt hamar az egyik kedvenc szereplőm lett, örültem is neki, hogy a második évadtól egyre több szerephez jutott.
A harmadik évadban érkező új szereplőt, Rachel Woodst hagytam a legvégére, már csak azért is, mert ő a leggyengébb láncszem. Eleve rettentő rosszul vezették fel: ahelyett, hogy szép finoman, fokozatosan vezették volna be a már ismert csapatba, egyből előtérbe tolták, és megdobták egy tömény magánéleti szállal. Sajnos a szereplő később sem lett olyan összetett, mint a többi, igazából nem tudnék két, csak rá jellemző személyiségjegyet sem kiemelni (esetleg: sótlan vénkisasszony). Wendy Crewson már a 24-ben is tök jellegtelen volt, és én elhiszem, hogy nem egy rossz színésznő, de a citromba harapó arckifejezésével ezúttal sem nyert meg magának.
