Blogunkon igen mostohán bántunk eddig a kilencedik művészet képviselőivel, eleddig csak két bejegyzésünk foglalkozott képregénnyel. Ezt a hiányosságunkat kívánjunk pótolni új villámrovatunkkal, a képes képregényajánlóval. Sorozatunkat kedvcsinálónak szánjuk, amelyben hagyjuk, hogy a comic book és a graphic novel önmagáért beszéljen: a bejegyzések gerincét néhány, szemléltetőül választott kép vagy panel adja, amelyeket bő lére eresztett elemzések helyett röviden felvillantott jellemzőkkel, tudnivalókkal, érdekességekkel és kommentárokkal körítünk.

A folytatás mögött egyik kedvenc írónk, Neil Gaiman talán kevésbé ismert művébe, a Marvel 1602-be nyerhettek bepillantást.

"I'm afraid the Armageddon is rather outside my department, Majesty."

A minisorozat alapkoncepciója egyszerű, és követi azt a bevált stratégiát, amely úgy interpretálja újra a Marvel-univerzumot, hogy egy, a megszokottól eltérő környezetbe, szerepbe helyezi az ismert hősöket. Legyenek zombik a szuperhősök, legyenek kiborgok a szuperhősök, és a többi. A truváj jelen esetben abban áll, hogy ismeretlen okokból kifolyólag a szuperhősök 400 évvel korábban jelentek meg, mint ahogy azt a mi világunkban tették, és Erzsébet korában tengetik napjaikat.

A kora újkori környezet és a szuperhősök alternatív történeti ötvözése egy kellően kreatív író számára maga a paradicsom, Gaiman fantáziáját meg nem kell félteni, ki is használja az ötletben rejlő lehetőségeket. Gondoljunk csak bele: keresve sem találhatnánk jobb táptalajt és szervezetet a mutánsok üldöztetésének adaptálásához, mint a boszorkányüldözést és az inkvizíciót. És persze a nagyhatalmi játszmák, a király udvar körüli ármánykodások és intrikák is szuperhősök részvételével folynak.

Egy csomó ismerőst üdvözölhetünk, akiknek személyiségjegyei a múltban is megőrződtek, parallel, korhű szerepben: Sir Nicholas Fury Erzsébet kémje, Carlos Javier egy menedékül szolgáló iskolát vezet, Matthew Murdoch vak vándordalnok, és a fémekkel barátságban lévő főinkvizítorral is találkoztunk már:

Gaiman persze nem lenne Gaiman, ha megállna az alapötletnél, és csupán abban élvezkedne: van annyira becsületes, hogy szerez mellé egy pofás, szórakoztató sztorit, majd azt annyi helyen megcsavarja, amennyi helyen csak tudja. A középpontban egy titokzatos fiatal lány és indián testőre, valamint az Erzsébet királynő ellen szőtt merénylet megelőzése áll, aztán annak rendje s módja szerint sejlenek elő az angol ködből a rejtélyek.

A nyolc füzet egész a legvégéig tartogat meglepetéseket a Marvel-univerzum rajongóinak, rengeteg a bravúrosan elhelyezett utalás, kikacsintás jól ismert motívumokra, történetekre, és a legkülönbözőbb karakterekről derülnek ki, hogy többek, mint aminek látszanak. A legjobb visszatérő poén Sir Fury inasához, az ifjú Peter Parquagh-hoz kötődik, akit mindig csak majdnem csíp meg egy pók.

De jópofa az eredeti X-Men tagjai közti rivalizálás és szerelmi háromszög megbolondítása is, középpontjában a tipikus történelmi kalandregényes toposszal, a fiúnak álcázott lánnyal, Master John Greyjel. 

A cselekmény mindvégig sok szálon és helyszínen fut, Spanyolországtól a Tower tömlöcén át az amerikai kontinensig; a szálak végül kielégítően érnek össze, nem marad el a vérbeli világmegmentő all-star szuperhős-küzdelem sem, és még az alternatív anomália létére is magyarázatot kapunk. Bár a Marvel 1602-ben az írásé, a karaktereké, a szövegé és a veretes nyelvezeté, vagyis Gaimané a főszerep, azért Andy Kubert szépen kidolgozott képi világa is elengedhetetlen a remek hangulathoz.

Aki pedig elolvasna egy hosszabb ajánlót is a képregényről, annak ajánlom az endless.hu cikkét.