Jobb későn mint soha, illetve jelen esetben az utolsó pillanatban: a még augusztusban megkezdett cikksorozatom második, befejező részében a midseasonre eső siker- és érdeklődésvárományos fantasztikus témájú - vagy ahhoz közeli - sorozatok bemutatása és előzetes véleményezése következik. Ezúttal két projektet veszek számba: a Human Target már tényleg itt kopog az ajtónkon, és bár nem tartozik szorosan vett tematikánkba, akciósorozatként és képregényből készült produkcióként mégis érdemes szólni róla pár szót, a Day One sanyarú sorsa pedig akár külön bejegyzést is megérne. Az első cikk az érdeklődők kedvéért itt olvasható, a folytatás pedig a tovább mögött:

3. Human Target (bemutató: január 17, FOX)

A sorozat hangulatos főcíme

Sztori: Az Emberi Célpont sejtelmes kódneve mögött egy Christopher Chance nevű ember rejlik, aki foglalkozására nézve testőr. Annak viszont a legjobb, ugyanis a világon mindenhez ért, mindenben jártas, és mindenben perfekt. Szó szerint mindenben. Amire szüksége is van: munkaadóit ugyanis általában minimum életveszély fenyegeti. Chance specialitása pedig abban áll, hogy a lehető legközelebb férkőzik a célponthoz, és szó szerint a megvédendő személy életének része lesz. Érdekes adalék, hogy az azonos című képregényből egyszer már készült egy tévés feldolgozás, az ABC rövid életű sorozatában Rick Springfield feszíthetett Chance bőrében.

Alkotók: A sorozat executive producerei és alkotói nem mondhatók kezdőknek a szakmában. A legismertebb név minden bizonnyal McG-é, akinek ha mozis tevékenysége nem is túl meggyőző, mivel a Supernatural és a Chuck megszületése körül bábáskodott, így még a Terminátor 4. részét is megbocsáthatjuk neki. Az alkotók és showrunnerek személyében Jon Steinberget és Brad Kernt üdvözölhetjük: előbbi a harmatosra sikeredett Jericho című sorozat kreátora volt, utóbbi pedig a Bűbájos boszorkákban és a Lois és Clark-ban közreműködött. Ha az alkotó- és írógárdát nézve van is okunk az aggodalomra (a legtöbb író a Jerichóból érkezett, de lesz ex-Prison Breakes és Warehouse 13-as író is), a rendezőválasztás nem is lehetne tökéletesebb: Simon West igazi veterán az akciófilmek terén, az ő nevéhez fűződik a Con Air vagy az első Tomb Raider film. Az igazi csáberő viszont a zeneszerző, azt hiszem elég, ha annyit mondok: Bear McCreary. A zseniális komponista ezúttal grandiózus, epikus, szimfonikus zenekari muzsikát ígér.

Christopher Chance szereposztása kardinális kérdés, az esetleges sidekick-ek (megnyugtatok mindenkit, lesznek, nem is akármilyenek) és a heti célpontok mellett ugyanis neki kell majd elvinnie a vállán a sorozatot. Az Emberi Célpontot a leginkább a Fringe-ből ismert Mark Valley fogja alakítani. Valleyt első ránézésre elkönyvelhetnénk, mint a szegény ember Joel Gretsch-ét, és ugyan eddigi szerepei alapján nem mondható túlzottan sokoldalú színésznek, karizmatikus, sármos és férfias jelenség, így vele érzésem szerint nem lesz gond. Nem egy, hanem rögtön két segítőtársa is akad: az üzlettárs Winstont Chi McBride fogja alakítani, akit a Pushing Daisies óta bármiben megnéznék, ám az igazi ínyencfalat a rovott múltú Guerrero, őt ugyanis maga Rorscach, avagy a nagy visszatérő Jackie Earle Haley (Watchmen) kelti életre. És akkor még nem is említettem az első rész ügyfelét, a BSG Number Sixét, Tricia Helfert, valamint egy kellemes meglepetésvendéget a pilot végén.

Miért, most kit vártál, Sydney Bristowt?

Várakozások: A szereposztás tehát eléggé ütős és szokatlan - furcsa lesz ismét drámában látni a nagyszerű komikus McBride-ot, és még furcsább, hogy az alkotóknak sikerült megcsípniük Haleyt, aki filmes karrierje felfutó ágában van, ráadásul kivételesen nem egy creepy karaktert kapott. A történet maga első látásra nem tűnik túlzottan eredetinek, sem érdekesnek, az epizodikusság (minden részben új ügyfél, a krízis meg is oldódik a rész végére) könnyen monotonná, egy kaptafává válhat, ráadásul a testőrszerep ellenére a szereplői felállás is túlzottan a nyomozós sorozatokéra hajaz. Hasonlóan aggasztó, hogy főhősünk kvázi szuperember, így nemigen lesz tétje az egyes veszélyeknek, és a főellenségek sem rúghatnak majd labdába, amatőrnek tűnhetnek majd mellette, márpedig egy történet annyira jó, amennyire a főgonosza az. Az epizodikus felépítés mellett mindenesetre garantáltan lesz valamiféle átívelés, Chance karaktere, múltja biztosan számos titkot tartogat - csak azt remélem, hogy most egy kicsit békén hagyjuk az összeesküvéseket.

Ami miatt mégis némi izgatottsággal várom a sorozatot, az az, hogy baromi nagy hiánycikk az igazán pofás és tökös akciósorozat. Konkrétan van egyetlen darab 24-ünk, és kész, Jack Bauer pedig már jó ideje konstans leszállóágban van. Lényegében az Alias óta nem láthattunk a képernyőn igazán okos, karfamarkolósan izgalmas akciószériát a képernyőn, és a profi lövöldözések, ötletesen megkoreografált verekedések, magasan pörgő fordulatszám iránti igényt csak hébe-hóba tudta kielégíteni egy fél évad Prison Break vagy egy-egy Dollhouse epizód. Talán az első látásra a MacGyver és a Mission Impossible ötvözetének tűnő, kissé retrós hatású Human Target végre kitölti ezt az űrt... már ha az írók és színészek nem veszik véresen komolyan magukat, és lazára veszik a figurát, ha sikerül jó összjátékot létrehozni a három főszereplő között, és ha minden részben biztosítani tudják a fergeteges akciójeleneteket (ami azért erősen kétséges, legutóbb a Trauma is csak a pilotban tudott bombasztikus lenni).

Érdemes még szót ejteni a sorozat alapjául szolgáló képregényről is. A Human Target-karakter hosszú múltra tekint vissza, 1972-ben indította útjára az Action Comics hasábjain Len Wein, és azóta számtalanszor felbukkant különböző Batman-történetek mellékszereplőjeként. A sorozatnak azonban a címen és a főszereplőn kívül szinte semmi köze nem leszn a képregényhőshöz. A képregény lényege ugyanis az, hogy Chance smink és álarc segítségével elmaszkírozza magát, és szó szerint az ügyfél bőrébe bújik, így csalogatván elő a célpontra vadászókat. A legizgalmasabb e szempontból egy 1999-től 2005-ig húzódó "reimagined" képregénysorozat volt a Vertigo égisze alatt, amelyben végre nem a kalandok, hanem maga Christopher Chance kerül a középpontba, és felvetődik a kérdés: ha egy ember mindig más bőrébe bújik, mindig más életét éli, akkor kicsoda ő maga? Az egyre sötétebb és nyomasztóbb történetben Chance fokozatosan meghasonul önmagával, személyisége meghasad, míg végül szembekerül az ő életére és személyiségére pályázó volt tanítványával.

Egyfelől kár, hogy a sorozat nem ehhez az alapanyaghoz nyúlt, mert elég izgalmas az alapsztori pszichológiai, lélektani és érzelmi vetülete, másfelől viszont praktikus okokból érthető is, hogy nem vállalták be, hiszen a tényleges főszereplő, a sorozat "arca" így alig szerepelt volna, és minden epizódban új főszereplőket (az adott ügyfeleket, egyben az ő bőrükben Chance-t) kellett volna castingolni. Szó ami szó, azért kíváncsi lettem volna egy efféle formabontó megoldásra, ám épp a napokban lehetünk tanúi egy bizonyos, szintén az identitás kérdéseit boncolgató, rendesen megkínzott FOX-sorozat korai végének, így valószínűleg egy "reimagined Human Target" is megbukott volna.

Verdikt: Azok a kritikusok, akik már látták a pilotot, többnyire kifejezetten jó véleménnyel voltak róla. Még mindig inkább szkeptikusan állok a sorozathoz, amelyből a FOX egyelőre 13 részt rendelt csak be (és sem a midseasonös kezdés, sem a műfaj nem kecsegtet túl sok jóval a túlélési esélyeket illetően), de Bear McCreary zenéje, a jó szereplők és az adrenalinhiány miatt mindenképp teszek vele egy próbát.

4. Day One (midseason TBA, NBC)

A sorozat előzetese

Sztori: Váratlan két és fél perces blackout, maja jövendölés, idegen invázió: Földünket és az emberiséget az utóbbi években sem kímélték a (poszt-)apokaliptikus műfaj filmes és televíziós művelői. A különböző világvége-víziók sorához kíván(na) csatlakozni a Day One, amely egy lakóház túlélőinek szemszögéből mutatja be a katasztrófát. A lakók megkezdik az összeomlott infrastruktúra újjáépítését, és persze közben nekiállnak kideríteni, mi állhat a rejtélyes esemény mögött.

Bamba arcok apokalipszis után 

Alkotók: A sorozat kreátora Jesse Alexander, J. J. Abrams cimborája, aki az Alias és újabban a Heroes írói stábját gyarapította - utóbbi nem egy jó ajánlólevél. Íróként ugyanakkor sikerült még 2009 májusában bezsákolni a 2008-as év egyik meglepetését és kultkedvencét, a The Middlemant megalkotó Javier Grillo-Marxauch-t. A rendezői székben, épp mint a Human Targetnél, itt is biztos kezű direktor foglal helyet: Alex Graves Az elnök emberei egyik főrendezője volt, legutóbb pedig a Journeyman és a Fringe pilotját vezényelte le. 

A főszereplők között újonc, fiatal arcokat és ismert karakterszínészeket is találunk. A legkevesebb bizodalmam a két ifjú főhősben van, sem Julie Gonzalo (Veronica Mars), sem Adam Campbell (Harper's Island) nem egy nagy színésztehetség. Ezt ellensúlyozandó régi kedvenceket üdvözölhetnek a 24 (Xander Berkeley - George Mason) és a Kemény zsaruk (Catherine Dent - Danny Sofer) rajongói. Két színésznőt emelnék még ki: Thekla Reuten több kisebb szerepben bizonyította már tehetségét (a Sleeper Cell második évadában fanatikus terroristát alakított, de talán többen ismerik az In Bruges terhes szállótulajdonosaként), Carly Pope (24, Californication) pedig az eyecandy-faktort biztosítja.

Az NBC romjainál

Várakozások: Nem véletlen, hogy a Day One bemutatása rövidebb a Human Targeténál. Nem sok mindent lehet elmondani a sorozatról azon kívül, hogy egy igazi sikertelenségtörténet. Hajlamosak vagyunk a FOX-ot kikiáltani a "nyírjuk ki minél ostobább és felháborítóbb módon minőségi sorozatainkat" című produkciós játék éllovasának - nem ok nélkül, teszem hozzá -, de azért a többi csatorna sem szégyenkezhet. Tartja a lépést példának okáért az NBC is, amely az elmúlt bő fél év ámokfutásának - és persze az azt megelőző Silverman-érának - köszönhetően méltán nevezhető egy apokaliptikus csatornának. Lássuk tehát a Day One szomorú hanyatlásának történetét!

2009 tavaszán, a pilot berendelésekor még egy 13 részes, "event jellegű", tehát egyszeri dobásnak szánt sorozatról szólt a fáma, amit aztán siker esetén folytathatnak. Az örömbe azért némi üröm rögtön vegyült, hiszen a pilot az újonc sorozatok számára igencsak ingoványos midseasonbe került. Az első igazi csapás október elején sújtott le, amikor is közölték, hogy az évadberendelést lecsökkentették négy darab epizódra, és a sorozatból hipp-hopp minisorozat lett. A tapasztalt tévénézők ekkor már ácsolhatták a koporsót, ám a végső döfés a januári TCA-turnén hangzott el: csak a kétórás pilotot adják le tévéfilmként, aztán majd ha bejön a népnek, folytathatják, de "a történet lezárul a két óra végén". A FOX-nak a nyáron sikerült már egy pazar pilotot tönkretennie ily módon: emlékezhetünk, milyen jól lezárult a Virtuality pilotja is, és milyen jól berendelték a lehetetlen időpontra rakott "tévés esemény" folytatását.

Hozzá kell tenni, hogy az eddig látott jelenetek alapján azért nem kell rögtön Virtuality-minőségre asszociálni. A képsorok ugyan látványosak, de ez kötelező is egy high-concept SF-sorozat esetében, a Lost és a Battlestar Galactica érájában, és az elmúlt fél évben többször is tapasztalhattuk, hogy épkézláb történet és karakterek nélkül mit sem ér a CGI. Az sem segít, hogy a fenti hosszú előzetes első felét már láttuk a FlashForwardban, második felét meg a V-ben, és egyelőre a lakóközösség zárt csoportjában rejlő lehetőségeket leszámítva elég klisésnek tűnik a sztori (a dialógusok meg egyenesen otrombák). A posztapok-műfaj nem igazán szokott feküdni az országos csatornáknak (lásd a korábban már emlegetett Jerichót), a nyár nagy dérrel-dúrral beharangozott scifi-sorozatai pedig minőségüket tekintve sorra csalódást okoztak, és nem értek fel a várakozáshoz. Azonban míg a FlashForward elegendő részt kapott a bizonyításhoz (más kérdés, hogy hogyan élt vele), addig a Day One-nak az esélyt sem adták meg rá.

Verdikt: Most, a Leno-fiaskó miatti felfordulásban talán egy hajszálnyival több az esélye a sorozatnak (?) a túlélésre, és az NBC még mindig az egyik legnagyobb dobásaként, az új Heroesként reklámozza a Day One-t, de többször bebizonyosodott már, hogy a csatornavezetők és szóvivők a csúsztatások és nagyotmondások mesterei, így könnyen lehet, hogy ebből a poszt-apokalipszisből nem nagyon mászunk ki élve.