Az elmúlt évtized mozgalmasan telt a fantasztikum kedvelői számára. A science-fiction átvette az uralmat a popkultúrában, a fantasy pedig túlnőtt a geek szerepjátékosok rajongásán, és meghódította az egész világot. Mese- és szuperhősök, robotok, űr- és időutazók lopakodtak be a háztartásokba, a szórakoztatóiparban ma már jóformán nem is lehet sikeres az, aki nem vesz róluk tudomást. Ünnepeljük együtt az emberiség első olyan évtizedét, amelyben már nem ciki űrhajós filmet nézni, és nem néznek értetlenül az ismerősök, ha valakit orknak titulálunk.

Folytatjuk a 2000-es évek értékelését, az előző, sorozatokról szóló összefoglalónk után következzen a soundtrack-gyűjteményünk. Az alábbiakban az elmúlt évtizedből a tíz kedvenc film- és sorozatzenénket olvashatjátok, ismételten a fantasztikus műfaj jegyében.  

10. Watchmen – Tyler Bates

Tyler Bates karrierjének talán legkiforrottabb darabja lett ehhez a Zack Snyder-filmhez szerzett zenéje. A szuperhősmozik heroikus fanfárjai elkerülték Bates kottáit, helyette sötét, felkavaró tónusokban gazdag, változatos témákat kaptunk. A hagyományos, rézfúvós-dobos nagyzenekari dallamok fel-felbukkannak ugyan, de az elektronikus, gitáros és egyéb szintetizált megoldások a messzemenőkig dominálnak. Ez a szokatlan kettősség kitűnően példázza a 21. század filmzenei trendjét, amelynek kiforrottabb képviselőivel találkozunk még a lista előkelőbb helyein.

Rescue Mission

9. Firefly – Greg Edmonson

Greg Edmonson a Firefly zenéjében hasonló úton indult el, mint Richard Gibbs és Bear McCreary a BSG-ben. Remekül vegyítette a különböző hangszereket, keleti és nyugati hangzásvilágokat, és zenéjével tökéletesen festette alá a Firefly eklektikus világát. A zenei motívumoknak, ha nem is karakter, de szituációjelző szerepük van, megvan a saját témája a Serenitynek, a Szövetségnek, a Reaverseknek, Simonnak és Rivernek, Malnak és Inarának, stb. A lemezről kiemelkednek a lassú, lírai, fájdalmasan szomorú dallamok, közülük is leginkább a The Funeral című darab, mely szívbemarkoló és gyönyörű lezárása lett a rövidre sikerült sorozatnak.

The Funeral

8. Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith – John Williams

John Williams kétségkívül a filmzeneszerzői szakma doyenje. Csak a 2000-es években kilenc olyan mozihoz nyújtotta a tehetségét, amellyel szerepelhetne ezen a listán. Hogy mégis miért emelkedik ki ezek közül A Sithek bosszúja, annak az az oka, hogy Williams ebben a munkájában bizonyította leginkább, hogy ennyi év után is képes újat nyújtani, nemcsak a Star Wars franchise-ban, hanem az egész karrierjében. Izgalmas, feszült, megindító témák sokaságával dúsította a jól ismert motívumokat, és ezzel feltette az i-re a pontot a saga történetében.

Battle of the Heroes

7. The Road – Nick Cave & Warren Ellis

A posztapokaliptikus filmadaptáció soundtrackje kakukktojás a listán, hiszen még nem láthattuk az aláfestéshez tartozó filmet, így egyelőre ennek híján tudunk csak ítéletet alkotni a zenéről. A hetedik hely kiosztása azonban nem csak megelőlegezett bizalom: Nick Cave és az állandó szerzőtárs Warren Ellis muzsikája így, önmagában is teljes értékű, és a legváltozatosabb érzelmeket váltja ki a hallgatóban. A komorba hajló, visszafogott, főleg zongora és hegedű alapú zenék, a vibrálóan zaklatott futamokkal váltakozó szomorkásan belenyugvó dallamok garantáltan aláhúzzák majd a film nyomasztó képsorait. 

The Road

6. Let the Right One In – Johan Söderqvist

A rendhagyó vámpírfilmhez írott zene a horror hagyományától igencsak eltérő megközelítés jegyében született. Söderqvist letisztult, érzelemdús, romantikusan nagyívű témákat, egyszerre borús és reménykeltő kísérőzenét komponált a realista, vérfagylaló horrorfilmhez. Ugyan többször megszólalnak disszonánsabb, idegborzolóbb suspense-zenék is, igazán mégis a hömpölygő nagyzenekari melódiák, a halk, akusztikus gitárpengetős dallamok hagynak nyomot, s facsarják el szívünket a bennük rejlő gyermeki ártatlansággal és könyörtelen, hideg szomorúsággal.

Eli and Oscar

5. The Fountain – Clint Mansell

Clint Mansell és a Kronos kvartett második közös produkciójába ezúttal a skót Mogwai rockzenekar is besegített, hogy megszólaltassák a szerző zavart, disszonáns impresszióit. A remekül megszerkesztett albumon fokozatosan bontakozik ki a néhány egyszerű motívum, a dobokkal és a feszesen játszott vonósokkal folyamatosan mozgásban tartva a zenét. A minimalista kompozíció így teljesedik ki végül egy döbbenetes, érzelmileg lehengerlő, egyszerre depresszív és felkavaró élménnyé. Mansell mesterien éri el a nem evilági hangzást, új generációs frissességének és tehetségének hatását nem lehet elvitatni a szakmában.

Death Is a Road To Awe

4. Sunshine – John Murphy

Danny Boyle a Napfény zenéjéhez összehozta két kedvenc házi zeneszerzőjét, John Murphyt és az Underworld nevű techno-formációt. Az eredmény szerintünk az elmúlt évtized legjobb fantasztikus filmhez készült zenéje lett. A zajokkal, radarhangokkal, recsegésekkel, váratlan sistergésekkel és agresszív váltásokkal megtüzdelt, ambient-szerű elektronikus zene egyszerre dermeszti csontjainkba az űr rémületét és ülteti el a remény csíráját, hogy aztán végletekig fokozott crescendókkal teremtsen drámai csúcspontokat. A gazdag, ijesztő, kaotikus, atmoszférikus zenét az I Am Kloot "bobdylanes" kompozíciója és az Underworld szanaszét torzított végefőcímdala színesíti.

Sunshine (Adagio in D Minor)

3. Caprica – Bear McCreary

Az igényes soundtrack kifejezés a televíziózásban az évtized végére lassan összefonódott Bear McCreary nevével, aki a Battlestar Galactica megzenésítése óta fáradhatatlanul dolgozik a saját hírneve öregbítésén. Karrierjének egy következő fázisa a Caprica című spinoff, amellyel valamelyest visszatért a klasszikus filmzenék világához. A már-már szokatlanul harmonikus, hömpölygő melódiák tökéletesen tükrözik a pilotot körüllengő tragikus, melankolikus hangulatot. McCreary zsenialitása abban rejlik, hogy sosem hangsúlyoz túl semmit. A dallamai csupán aláfestik a jeleneteket, a Caprica esetében főleg atmoszférát teremtenek, de sosem figyelmeztetnek tolakodóan a közvetíteni kívánt érzelmekre. A csöndes, éteri hangvétel hatalmas önmegtartóztatásra vall, a Capricát teljes egészében hazavághatta volna egy harsány, melodramatikus soundtrack. 

Caprica End Credits

2. Carnivàle – Jeff Beal

Jeff Beal a Carnivále zenéjével olyan magasra tette a lécet saját maga és pályatársai előtt, amit nagyon nehéz lesz átugrani. A jazz-háttérrel rendelkező komponista egy sűrű szövésű zenei textúrát szerzett a misztikus történethez, amelynek elévülhetetlen szerepe volt a sorozat hangulatának megteremtésében. A hangszerelés és a tematikai strukturálás egyaránt lenyűgöző, és egy teljesen egyedi zenei univerzumot alkot: a sötét, gótikus hangzásvilágban elektronikus morajok tipikusan amerikai műfajok (bluegrass, blues) témáival ötvöződnek, és a legkülönbözőbb hangszerek - a hegedűtől a bendzsón át a harmonikáig - veszik át egymástól a szólista szerepet, az instrumentális zene mellett felcsendülő korabeli népszerű dalok pedig a sorozat autentikusságát erősítik. A főszereplőkhöz és azok világához jellegzetes, visszatérő és egymásba fonódó zenei motívumok kapcsolódnak: a cirkusz zenéjét, köztük Ben ritmikus főtémáját olyan tradicionális hangszerek szólaltatják meg, amelyek akár a cirkuszkocsin is heverhetnének, míg Justin testvér vallásos szálához disszonáns, baljós tételek tartoznak, melyekben a végítélet közeledtét magányos trombita és kórus hordozza. Ha engedjük, hogy ez a minimalista, hipnotikus muzsika befészkelje magát a tudatunkba, akkor mágikus utazásban lehet részünk.

The Carnivále Convoy

Babylon

1. Battlestar Galactica – Bear McCreary

Nem is lehet kérdéses, hogy hogy a film- és sorozatzenék versenyében Bear McCreary Battlestar Galacticája áll az első helyen. (Bármelyik soundtrackja egyenként is felkerült volna erre a listára, kiszorítva a többieket, ezért az egyszerűség kedvéért az összeset jelöltük – egyben.) Bear a sorozat négy éve alatt egy alternatív világ komplex és hihetetlen gazdag zenei világát alkotta meg, a legkülönbözőbb hangszerek, stílusok, nyelvek elegyítésével, ismerősen ismeretlen hangzásaival teljesen új alapokra helyezte a filmzenékről alkotott elképzeléseinket. A karaktermotívumokra épülő zene gyakran átvette a történetmesélés szerepét, hűen tükrözve az adott szereplők változásait, fejlődését. Ezen túl Bear érdeme, hogy a négy évad alatt mindig készen állt a megújulásra, a kísérletezésre, formai és tartalmi eszköztára folyamatosan gazdagodott, hogy aztán az egész diadalmasan tetőzzön a Daybreak 3 órás hangorgiájában. Csak néhány, önkényesen kiragadott példa Bear zsenialitására:

Shape Of Things To Come

Elegy

Diaspora Oratorio

Honorable mentions

• Dr. Horrible's Sing-Along Blog – Joss & Jed Whedon
• Harry Potter and the Sorcerer's Stone – John Williams
• Donnie Darko – Michael Andrews
• The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring – Howard Shore
• The X-Files – Mark Snow
• The Dark Knight – Hans Zimmer & James Newton Howard