Vegyes érzésekkel néztem végig az amerikai idő szerint múlt csütörtökön indított évadnyitót. Az epizódban mind jól elkapott, érdekes és váratlan, de ugyanígy klisés, kevésbé harmonikusan rendezett, és kiszámítható fordulatok is szerepeltek. Kissé emlékeztetett a korábbi nyitányra, amit szintén nem a legjobb, de kétségkívül figyelemfelkeltő részként tarthatunk számon. A tovább mögött nézzük spoilerekben bővelkedőn, hogy mi is, amiért érdemes végigülni a negyven percet, és mi az, ami inkább maradt volna J.J. Abrams és Alex Kurtzman fiókjában. (Igen, tudom Sztalker, Freevo, a Star Trek és a Transformers.)
A készítők mondhatni szemét módon elbántak azon rajongókkal, akik Leonard Nimoy, azaz William Bell gyakoribb szereplésére számítottak – köztük velem is –, mivel Olivia amnéziájának eszközével sötétségbe burkolták a párhuzamos világban történteket. Persze cserébe kaptunk egy alakváltó ügynököt, és egy bizarr csókjelenetet, ám ez korántsem nevezhető kárpótlásnak a kicsinyes titkolódzásért. Bell alakjának ködbe burkolása láthatólag olyan szerepe lesz, akár korábban a John Scott körüli eseményeknek volt, kiről sosem tudhattuk, hogy végül is hőseink, vagy az ellenfél oldalán áll.
A kezdet szokott módon fura, és ismeretlen szituációba ránt minket – autóbaleset, egy fejsérüléssel támolygó ember, és a bámészkodók között elsétáló kalapos Observer, avagy a Baldy, ahogy a tengerentúli nézők elnevezték simafejű barátunk. Az ezt követő, erőszakos emberöléssel kezdődő, majd a folytatásban rémségek kicsiny boltját idéző fejnyomorgatós jelenetnek egy valóban érdekes momentuma van: a tévéképernyőn feltűnő, kifelé bámuló férfi. Ugyanis Mulder ügynök tekint ránk a kamera mögül, meglepett arccal, mintha maga is tanúja lenne az alakváltó átformálódásának. (Egyébként nem lennék meglepve, ha egy olyan epizódból származna a jelenet, amikor FBI ügynökünk hasonló szörnyeteggel áll szemben) Az alkotók ezzel az aprósággal emeltek először kalapot a misztikus sorozatok klasszikusának, az X-Aktáknak, mely ebben a stílusban elsőként hódította meg nézők millióit világszerte.
Ahogy töténetünk lassan csordogálni kezd, láthatjuk, hogy Walter és Peter kapcsolatában láthatóan nincs változás, és a beszélgetésük, majd Walter mozdulata, amivel szinte magához rántja fiát, emlékeztethet minket arra, hogy Peter nem egészen az, aki tényleg kedvelte a tejsodót. Egyébként a színészek nyilatkozatai alapján a szezon egyik fő szála az ő története körül bontakozik ki, ahogy lassan kibontakozik számára is az igazság személyével kapcsolatban. Hogy ez mihez vezet majd akár az apa-fia kapcsolatban, akár más téren? Nos, ez mindenképp érdekes kérdés.
Hogy az új ügynöknő szerepeltetésére szükség volt, vagy nem, azt majd az idő eldönti, egyelőre pár kellő időben elhangzó mondaton kívül elég súlytalanra sikeredett karaktere. Szerencsére feltűnését hamar feledtette Olivia igencsak szokatlan módon, és szokatlan úton távozása a terepjáróból. A rész talán leghatásosabb jelenete ez – vizuálisan mindenképpen –, és ismét újabb találgatásoknak adhat alapot, hiszen a korábbi szezon utolsó részében Olivia majdnem karambolozott a találkozó előtt. Elgondolkodhatunk, hogy ez előtt miként lett után, de később láthatjuk, hogy nem ez az egyetlen logikai ellentmondás. Véleményem szerint ezeket az alkotók szándékosan dobják be, hogy a következetlenségen felháborodott rajongók később fejükre csaphassanak – tényleg, így már valóban világos. A sorozat már bizonyította, hogy remekül kezeli a lassan adagolt kirakójáték darabokat, így ezért igazán nincs ok az aggodalomra.
Olivia ismételten kiszolgáltatott, sőt eleinte végzetesnek tűnő helyzete alkalmat adott arra, hogy a Petert játszó Joshua Jackson megvillantsa színészi képességeit, és valóban hitelesen adja elő az eddig érzelmeit elnyomó, de most majdhogynem megtörő barátot a kórházi ágy mellett. Jellemző, hogy végül önmaga előtt is megőrizve méltóságát – miszerint férfiember nem sír – a saját határozott módján túlteszi magát mindenen, és elbúcsúzik Oliviától. Azaz búcsúzna, ha az agyhalál állapotában leledző nő nem térne magához. Ráadásul a görög szavak, amik elhagyják a száját ismételten összezavarják a férfi lelkét.
Walter újra hozza a tőle elvárt formáját, ki másnak is jutna eszébe egy hulla vérétől csepegő gumikesztyűvel kikanalazni egy kis nyalintást a készülő süteményből, vagy ki más lehetne, aki még most sem tudja Astrid (ugye így írják?) nevét.
Broyles kormányhivatali jelenete, és az egész szituáció kissé a levegőben lógott, olyan se eleje, se vége eseményszál. Az embernek az lehet az érzése, hogy csupán a bizonyos "old x designation" megjegyzés kedvéért helyezték az epizódba, amivel ismét csak homályos utalást tesznek az X-Akták irányába. Komolyan azt várjuk, hogy egy vacak műszer láttán ismét pénzt utalnak a saját zsebükön kiívül mindent megszorító szenátorok? Nem is beszélve Nina Sharp csókjáról, ami... hát... valahogy egyszerre volt meglepő, és oda nem illő. Még csak nem is tűnt túlzottan érzelmesnek - bár ugye Broyles arcára bármilyen érzelmet csalni kihívás tekintetében felér egy olimpiai aranyérem megszerzésével.
De hogy újabb pozitívumot is említsek: a már-már steampunk feeling írógép „messengert” remek ötletnek tartom, sokkal inkább ide illik, mint például egy modern kinézetű adattábla. Egyébként az ósdi, a múlt századi 60-as, 70-es évit idéző külsejű, mégis a mainál jóval fejlettebb technológiát használó szerkezetek adják az egyik sajátos, egyedi atmoszférát teremtő hangulatelemét a sorozatnak. Elmés megoldás ez a készítők részéről, hiszen a kellékeke beszerzését is nyilván megoldhatják a helyi régiségkereskedésből, vagy saját padlásaikról, így nem kell értékes zöldhasúakat költeni a high-tech küllemre. Kivétel persze a Massive Dynamics jelenetéinél, ahol érzésem szerint szándékosan mutatnak egy hideg és steril világot akár Walter otthonos laborjával szemben.
Az alakváltó nővérke és Charlie között váratlanul fellobbanó, viharos kapcsolat szerintem külföldön és itthon is vita tárgya lehet. Akár abból a szempontból, hogy miért épp a szimpatikus, rekedt hangú ügynököt kellett elhamvasztani, akár azt feszegetve, hogy miként volt képes nővérként ilyen gyorsan helyet - és ruhát - cserélni áldozatával? Én bevallom valamennyire örülök Charlie újjászületésének, ugyanis a karakter eddig egyértelműen hanyagolt, és egyoldalú volt. Talán végre többet láthatunk Kirk Acevedotól is.
Összeségében a múlt heti rész megint több kérdést hagyott nyitva, mint zárt le. Például honnan ismeri Olivia a „Légy jobb ember, mint az apád mondatot”? Tényleg ilyen gyors volt az alakváltó? Valóban senkinek nem tűnt fel semmi? Lesz e szerepe az új ügynöknő, Amy Jessup szaglászásának, vagy a Bibliai idézeteknek, amiket a Fringe akták mellé jegyzetelt? Mit mondhatott Bell, ami megmentheti a világunk? Egyáltalán csak egyetlem párhuzamos univerzumról van szó? Reménykedjünk, hogy idővel tökéletesen öszeáll a Minta.
