2009-ben a tévé is tömve van sci-fivel, és igen bátor dolog kijelenteni az AMC csatorna részéről, hogy a legújabb gyermekük, a The Prisoner közülük a legígéretesebb. A San Diego-i Comic Conon egy kilencperces videóval támasztották alá az ambíciózus kijelentésüket, és az anyagot látva nem nagyon lehet kétségünk afelől, hogy tudják, miről beszélnek.

Az AMC a Mad Mennel és a Breaking Baddel katapultálta magát a top öt kábelcsatorna közé, és hogy ott is tartsa magát, belevágott a legmerészebb vállalkozásba, amit tévében el lehet képzelni. Az eredeti, 1967-es The Prisoner ugyanis valószínűleg a világ első high-concept tévéműsora, amely generációkkal előzte meg a korát, és nem állítok nagy hülyeséget, ha azt mondom, a Lostig nem láthattunk hasonlót.

Ezt a brit gyöngyszemet vette elő Hollywood, hogy leporolja, és várhatóan kiborítson vele néhány elhivatott rajongót. Pedig ez a minisorozat igenis megérett a vérfrissítésre, és szakértő kezekben az a remake lehet, amely kenterbe ver bármilyen mozis vagy televíziós feldolgozást. Hogy nem a levegőbe beszélek, az a tovább mögött rejtőző videóból kiderül.

Patrick McGoohan (Columbo, A rettenthetetlen) agyszüleménye 1967-68-ig összesen tizenhét epizódot élt meg az ITV-n, és szerintem máig nem született olyan ember a Földön, aki pontosan tudná, hogy miről szólt. A főszerepet alakító és számos forgatókönyvet is jegyző McGoohan ugyanis kevésbé a rejtélyt és a thrillert, mint inkább a kafkai szürrealizmust és a pszichodrámát látta a történetben, így aztán egyes metaforáit elég nehéz kibogozni (bár a korszak kedvenc allegóriáit, a disztópiát és a hidegháborús reflexiót egyetlen sci-fi-rajongónak sem kell bemutatnom). Az elszállós finálé a hab a tortán, amiért a mai sorozatrajongók népfelkelést és nyilvános akasztást rendeznének.

A történet szerint egy brit titkos ügynök, akinek a nevét nem tudjuk meg, váratlanul visszavonul a szolgálattól, ám mielőtt élvezhetné békés nyugdíjaséveit, ismeretlenek elrabolják, és A Falu nevű helyre szállítják, ahol minden leginkább Huxley Szép új világára emlékeztet. Az emberek felhőtlenül boldogok és végtelenül egyszerűek, mantrákat ismételgetnek beszélgetés gyanánt, és meghatározott rendben élik az életüket. Név helyett mindenki számot visel, így lesz a hősünk Number Six (aki után Tricia Helfer karakterét elkeresztelték a BSG-ben), hogy aztán folyton azt ismételgesse: "I am not a number, I am a free man!"

A falu vezetői, akiket egy állandóan cserélődő Number Two képvisel (ebből kifolyólag az egyik legnagyobb rejtély az, hogy vajon ki lehet Number One) arra törekszenek, hogy kihúzzák Sixből, miért mondott fel, ám ő nem hajlandó nyilatkozni. Az epizódok többsége erre a huzavonára épül, az exkémet sorozatosan állítják különféle próbák elé, ő pedig rendre győzedelmeskedik. Egyedül a szökési kísérletei hiúsulnak meg, hiszen a Falu őrzését példátlan technikai eszközök biztosítják, mint például egy giganikus fitneszlabda, a Rover. 

Ezeknek a jellemzőknek a többségét nagyon kreatívan és nagyon hűen átvette az amerikai változat is, és a bemutatóból egyértelműen látszik, hogy maradéktalanul sikerült megőrizniük az eredeti sorozat britségét, eleganciáját, elvontságát és sejtelmes hangulatát. A díszletek is egészen hasonlóak maradtak, csak modernizálva lettek: a tömegközlekedést kisbusz biztosítja, a kerékpárok visszatértek, valamint az egyenházak és a főtér is megőrizték a sajátos kinézetüket.

A Rover egy különösen kényes kérdés, hiszen a nagy fehér őrzőlabda mai szemmel felettébb nevetségesnek és gagyinak hat. A készítők két hónappal ezelőttig azon vitáztak, hogy hogyan adaptálják, vagy adaptálják-e egyáltalán, de a trailer is arról tanúskodik, hogy végül egy az egyben átvették az eredeti megoldást. Kíváncsi vagyok, ebből a szemet gyönyörködtető látványvilágból nem fog-e kilógni ez a furcsa szerkezet, egyelőre nem vagyok meggyőzve arról, hogy nem.

A hatrészes remake-et Bill Gallagher írta, és minden jel arra mutat, hogy tökéletesen ellavírozott az homage-ok és a mai korhoz igazított mondanivaló között, amit az idei év mozis feldolgozásai és folytatásai nemigen mondhattak el magukról. Akárcsak a stáb nagyobbik része, akiket bizonyára az AMC produkciós partnere, az Egyesült Királyság-beli ITV delegált, ő is brit, ami máris garancia arra, hogy nem lesz túlamerikanizálva a The Prisoner.

Igaz, némi aggodalomra adhatna okot, hogy a SkyOne pont azért szállt ki a projektből, mert az AMC-vel nem tudtak megegyezni a kreatív dolgokban, és kijelentették, hogy nem adják a nevüket a sorozathoz, ha nem lesz eléggé brit, de ezt a kilenc percet látva meggyőződhettünk, hogy ilyesmiről szó sincs. Sajnálatos módon a rendezőről, Jon Jonesról nem sikerült sokat megtudnom, még a csatorna hivatalos blogjába belelapozva sem találtam róla információt, az imdb-adatlapja pedig nem túl hivalkodó. A csodaszép namíbiai felvételeket és pár tetszetős kameraállást elnézve nem hiszem, hogy tartanunk kéne attól, hogy egy amatőr kezébe került ez a vállalkozás.

Kíváncsian várom, hogy ha az alapmotívumokban a vártnál jóval kevésbé rugaszkodott el a remake az eredetitől, akkor a mondanivalót hogyan sikerült aktualizálni. Persze a megfigyelés és a tömeg-manipuláció ma is aktuális témák, de a kommunizmusra ujjal mutogató egyéniség–közösség-párharcról 2009-ben nemigen lehet újat mutatni, nem is beszélve a szürrealizmusról, ami épp szembemegy a divatos, hiperrealista trenddel, amely a sci-fiben is virágkorát éli. Ha ebben az egy tekintetben hollywoodibb lesz a produkció, azt hiszem, azt könnyen meg fogjuk tudni bocsátani. 

Bill Gallagher egy Comic-Conon készült interjúban azt mondta, nem is remake-nek szánja a munkáját, hanem egy válasznak az eredetire, egy új ciklusnak egy új Number Sixszel. A show az ellentétes oldalról közelíti meg az individualizmus kérdését, és hozzáveszi a terrorizmust, a félelmet és a bizalmat, korunk legjellemzőbb kérdéseit. Azt ígérte, az ő interpretációja is kellőképpen felkavaró és elgondolkodtató lesz, és bízik abban, hogy sikerült olyan befejezést írnia, amire nem számítunk, és ami hasonlóképp sokkoló lesz, mint az eredeti sorozat fináléja. 

Az új The Prisoner november végén kerül adásba, főszerepben Jim "Jézus" Caviezellel (tidbit: ebből kifolyólag Mel Gibson az egyetlen, aki mindkét Number Sixet rendezhette), valamint Ian "Wizard, you shall not pass!" McKellennel, akit Magnetóként és Gandalfként is megszerethettünk. Patrick McGoohan sajnos idén eltávozott közülünk, így már nem láthatja élete fő művének feldolgozását, de áldását adta az elkészítésére, sőt, szívesen eljátszotta volna Number Two szerepét.