Greg Egan: Incandescence

“Are you a child of DNA?”

2010. október 20. 10:00, írta: arathon

A következő könyvkritikát új vendégszerzőnk, arathon írta. Köszönjük Kánai Andrásnak, Gainesnek, továbbá uto-pistának, hogy bemutattak bennünket Greg Egannek. 

A születésed előtt egymillió évvel az emberiség elért mindent, amit lehet. A technológiai szingularitás után a galaxisunk unalmas hellyé vált. Az emberiség megtehet bármit, amit akar, így nem csoda, hogy a tudatukat virtuálisan tároló emberek vegetálva várnak bármilyen érdekességre, ami eltereli a figyelmüket a kilátástalanságukról.

Egy nagy sziklában élő rovarszerű társadalom tagjaként egyetlen feladatod valamilyen hasznos munka végzése. A mindennapi túlélésen kívül semmi más nem számít. A kultúra és a történelem csak homályos utalások szintjén él, senkinek nincs szüksége ilyen luxusra.

A két főhősünk, Rakesh az ember, és Roi a rovarszerű lény egy-egy véletlen találkozás hatására kitörnek a társadalmaik által diktált, állandónak tűnő állapotból.

A párhuzamosan futó cselkeményszálakban mindketten az univerzum titkait próbálják megfejteni (nem bohóckodnak kisebb célokkal). Rakesh egy eddig ismeretlen (és így szenzációszámba menő) faj felkeresésével, Roi pedig az általa ismeretlen világ tudományos leírásával.

Odyssey 5

Az MI ébredése

2010. szeptember 15. 09:05, írta: Sint

Az Odyssey 5 2002-es, sajnálatos módon mindössze 20 epizódot megért kanadai sorozat több szempontból is a Battlestar Galactica előfutárának számítható. Alkotója Manny Coto, aki a 24 című közismert műnek köszönhetően mára egy Emmy-díjjal is rendelkezik, de a sci-fi rajongók számára az új Star Trek: Enterprise című széria producereként is ismerős lehet.

A magyar szolgáltatók közül anno mind az RTL Klub, mind az AXN műsorára tűzte az alkotást, a kissé szerencsétlen Odüsszeia néven, ám különösebb reklámot, vagy visszhangot sehol sem kapott. Sajnos.  Mivel az Odyssey 5 a maga módján bizony intelligens sorozat, és remekül alapoz az új évszázad több fő kérdésére, többek között, hogy mi a különbség ember és gép között, hova tartunk a rohamos, többször már csupán pár ember által értett technológiai növekedéssel, vagy felváltja-e a biológiai életet a gépi, illetve jobban mondva szerkesztett információ alapú létezés.
 

Címkék: kritika

Filmek a multiverzumból: A setét torony

2010. szeptember 03. 09:00, írta: Gaines

Biztos ti is sokszor elgondolkoztatok már, milyen lett volna 1-1 film, ha nem az rendezi, nem az kapta volna a főszerepet, aki. Milyen lett volna Han Solo figurája, ha, Christopher Walken, Al Pacino, Chevy Chase vagy éppen Sly Stallone alakítja? Vajon akkor is ewokok ugráltak volna boldogan a Jedi visszatér végén, ha David Lynch ül a rendezői székben? Milyen lenne a Vissza a jövőbe, ha Eric Stoltzot nem váltja Michael J. Fox? Lecsúszott botrányhős helyett vajon Mel Gibsonból is Kalifornia kormányzója lenne mára, ha elvállalja a Terminátor címszerepét? Az io9 zseniális plakátgyűjteménye most remek lehetőséget nyújt az efféle játszadozásra. Új rovatunkban alternatív univerzumbeli kirándulásokat csapunk, és e plakátokat alapul véve olyan filmek kritikáját tárjuk az olvasók elé, amik valahol, valamikor, egy párhuzamos világban talán el is készültek.

Elsőként Stephen King egyik híres regényének nyolcvanas évekbeli feldolgozását vesszük szemügyre, a tovább mögött.

Kedvenc jeleneteink: Predator

2010. augusztus 25. 09:00, írta: Freevo

A delta krú férfi szakosztálya a mai napon végre beül a moziba feltöltődni tesztoszteronnal a Predators alatt, addig is idézzük fel a klasszikussá vált első rész egyik kiemelkedő pillanatát. 

Az 1987-es akció-scifi valószínűleg minden idők legférfiasabb filmje. Az összes főszereplő igazi alfahím, miközben a női karakter még szexuális segédeszköznek is túlságosan jelentéktelen. A harcosok annyira kemények, hogy csapatmunka helyett inkább egyesével mennek neki a főellenségnek, mert a becsületük úgy kívánja. 

Így tesz Dillon (Carl Weathers) is, aki katonából lett CIA-s összekötő tiszt. Tudja, hogy a halálba megy; látszik a tekintetén, amikor közli Dutchcsal (Arnold Schwarzenegger), hogy hátramarad, és feltartóztatja az idegent, amíg a többiek elérik a menekülést jelentő helikoptert. A cselekedete azonban nem hiábavaló, hiszen ezzel menti fel magát a bűne alól. Dillon ugyanis átverte a régi bajtársát és az embereit, amikor mentőakció helyett értelmetlenül pusztítani küldte őket. 

Ennél pofonegyszerűbb történetet el sem lehet képzelni. A Predator mégis működik, és nem csupán a csodálatra méltó hősök, hanem a rendező, John McTiernan miatt is. Pillanatok alatt klausztrofób, szűkös térré varázsolja a kies dzsungelt. Bár sokadjára bukkan fel a predátor, mégis most a legijesztőbb -- a hangbejátszás, amellyel felhívja magára a figyelmet, a kihívó póz, amelyben a fatörzsön áll, tudva, hogy az áldozata halálra van rémülve, majd a kegyetlen lassúság, amellyel kivégzi a CIA-ügynököt: ezek emelik egy szimpla akciófilm fölé a Predatort. 

Dilloné a film leghosszabb, legepikusabb halála. Elérte a megváltását, és ezzel együtt mitikussá emelte a földönkívüli ragadozó karakterét. A jelenet pedig úgy teremt feszültséget, hogy azt tanítani kellene. A lapozás után meg is győződhettek erről.

Inception - Eredet

Lucid Dreams

2010. augusztus 24. 09:00, írta: deltablog

A nyár legjobban várt blockbustere. Az újraálmodott Batman-széria rendezőjének újabb elborulása. Álomszereposztás. A film bemutatását megelőző teljes "hírzárlat", sejtelmes előzetesek, bizarr plakátok. 200 milliós költségvetés. Aztán siker a kritikusok körében és a kasszáknál.

A kérdés már csak az: milyen is lett az Inception? A deltablog rögtön három választ is ad erre - totemet a zsebbe, és az ugrás után már olvashatjátok is triplafenekű kritikánkat.

 

Címkék: kritika inception

Kedvenc jeleneteink: 2001 Űrodüsszeia

2010. május 30. 09:30, írta: Sint

Új köntöst öltött a delta

2010. május 17. 09:15, írta: Freevo

Elsősorban azok miatt írom meg, akik feedből olvasnak bennünket: az első évfordulója alkalmából új külalakot kapott a blogunk. 

Szélesebb hasáb jut mostantól a szövegnek, amelyben elférnek a YouTube új szabványának megfelelő szélességű videók is. Szellősebbé vált a folyószöveg környezete (rádupláztam a margókra, legközelebb még nagyobb white-space lesz, az garantált).

A dizájnhoz több fotót is felhasználtam, így egy külön oldalon le is futottam a kötelező köröket szerzőijog-ügyben. Aki kíváncsi, milyen alapanyagokból dolgoztam, itt megnézheti őket.

Kedvenc jeleneteink: Élethalálharc

2010. május 15. 11:00, írta: Gaines

A posztapokaliptikus Élethalálharcról itt olvasható egy behatóbb elemzés, ám muszáj még egy bejegyzést szentelnem a filmnek (így egyben kedvcsináló is ez a poszt). Nyitójelenete ugyanis egyből beírta magát kedvenc sci-fi filmes jeleneteim közé. Luc Besson első nagyjátékfilmjének - lényegében filmes karrierjének - első másfél percében annyi mindent valósít meg, hogy alig győzöm számba venni: megteremti az atmoszférát, bemutatja - és azonnal megkedvelteti - a főszereplőt, bemutatja a jövőbeli világ egyik alapvető jellegzetességét, meghökkent, megnevettet, de elsősorban azt ígéri: kössétek be magatokat, mert ez nem semmi menet lesz.

Hétköznapi irodabelsővel indítunk - cserepes művirág, asztal, telefon, leengedett redőnyű ablakok. A hétköznapi látszat azonban csalókának bizonyul, ahogy a kamera körben pásztázni kezdi az irodát: a padlót homok borítja, és nem hallani mást, csak a szél süvítését. Illetve nem is: egy férfi halkan liheg. A hang még bármit jelenthet, bár rögtön támad egy sejtésünk. A kamera aztán egyre furcsább dolgokat mutat: az egyik sarokban például egy kicsi, kibelezett repülőgép csücsül. A lihegés, a nyögések egyre szaporábbá válnak, és már nincs kétségünk, hogy mit fogunk látni, amikor az ütött-kopott gáztűzhely mellett, a homokba leterített matracon meztelen, mozgó férfilábat pillantunk meg.

Aztán pedig koppanunk, de nagyot. Hogy miért? Tessék szépen megnézni!

Élethalálharc

Első film, utolsó ütközet

2010. május 14. 09:00, írta: Gaines

Hosszú várakozás után, a hetekben végre nálunk is bemutatták a Cormac McCarthy regényéből készült posztapokaliptikus filmet, Az utat. Nem is olyan régen ülhettünk be az Eli könyvére. Ennyiből is látszik, hogy a posztap zsáner él és virul, megunhatatlan, elnyűhetetlen. Ezúttal a műfaj egyik korai és talán kevésbé ismert darabját mutatom be egy minimálisan spoileres kritika keretében. Az Élethalálharc több szempontból is kuriózumnak számít: francia, fekete-fehér, és a szűk másfél órás filmidő alatt egyetlen mondat sem hangzik el benne. Valamint ez Luc Besson első filmje.

Mielőtt sikerült volna szívós munkával a középszerű iparosok és felejthető akciómozik készítőjévé leküzdenie magát, Luc Besson neve egyet jelentett a minőségi filmkészítéssel. Munkásságában visszafogott, emberi drámák, provokatív krimik és ultralátványos, fergeteges sci-fi vígjátékok egyaránt megtalálhatóak. Besson 1983-ban, mindössze 24 évesen, ám annál kiforrottabban debütált az Élethalálharccal (Le Dernier Combat), melynek rendezője és társírója is volt, és ebben a filmben dolgozik együtt először a zeneszerző Eric Serrával és a fiatal Jean Renóval. Folytatás az ugrás után.

A film május 15-én, szombaton megtekinthető a Ludwig Múzeum és a Filmvilág közös szervezésű Sci-fi maratonján! Részletes program itt.

The Underdog Project: Splice

Génötvözött gyermekem

2010. május 10. 09:00, írta: Gaines

Tony Starkkal megkezdődött a nyári blockbuster-szezon, hamarosan jön Robin Hood, Perzsia hercege és a többi várva várt szupermozi. Sci-fik terén talán annyira nem leszünk idén eleresztve, mint tavaly, bár a mezőny fölé tornyosuló Inception önmagában elejét veheti az akadékoskodásnak. Közeleg azonban egy-két olyan alkotás, amely a nagy filmek árnyékában megbújva ígér különleges moziélményt. Ezeket mutatjuk be a The Underdog Project nevű rovatunkban.

Lássuk most a Splice-t, mely magyarul Hibrid címen fog augusztus körül befutni. A bejegyzés apropóját a film új trailere, valamint egy, a rendezővel kapcsolatos izgalmas új híresztelés adja, amire a rövid bejegyzés végén még kitérek. Az ugrás után előbb a trailert lehet megtekinteni, majd szólok néhány keresetlen szót a filmről.

Címkék: ajánló splice