Május negyedikéről, azaz a Star Wars-napról éppen csak lecsúsztunk, de ezzel a bejegyzéssel feltétlenül szeretnénk megemlékezni róla. A Csillagok háborúja negyedik epizódjából számos jelenetet kiemelhetnénk, és valószínűleg fogunk is, elsőként azonban egy kevésbé elismert klasszikust idéznénk fel.

Leia és Luke első találkozása a maga rövidségével a karakterábrázolás mesterfoka. Miután Han és Luke végiglövöldözték a Halálcsillagot, megtalálják a hercegnő celláját, és a rohamosztagosnak öltözve szabadítják ki őt. A hölgy teljes hidegvérrel fogadja az egyenruhában belépő Luke-ot, mit sem sejtve arról, hogy az a megmentésére érkezett. 

Az a röpke pillanat, amíg némán farkasszemet néznek egymással a maszkon keresztül, elmond mindent Luke érzéseiről. Végre megpillantja a mesebéli hercegnőt, akinek kétségbeesett kérésére az egész életét hátrahagyta.

A momentumot Leia frappáns egysorosa töri meg ("Törpéket is bevesznek rohamosztagosnak?"), amely Lucas legjobb kalandfilmes zsigeréből jön. A hercegnőt nem sokkal korábban kínozták meg és vallatták, egészen addig, amíg a saját bolygója el nem pusztult, ám ő a depresszióba süllyedés helyett képes ilyen megjegyzéseket tenni.

Akár a halállal is szembenézhetne, hiszen ki tudja, hogy a rohamosztagos nem azért jött, hogy őt a kivégzőosztag elé kísérje. Könnyen az utolsó mondata lehetne ez, ő mégis sztoikus hangon szúr oda a fogalmatlanul ácsorgó rohamosztagosnak.

George Lucas valaha kitűnően értett a kalandfilmek írásához. A karakterei elevenek és erőteljesek voltak a köréjük épített fantáziavilágban. Egyszerű, de kézzelfogható jellemvilággal rendelkeztek, de ez épp elég volt a műfajhoz, és a mi maradéktalan szórakozásunkhoz. Ez a jelenet az egyik legfőbb bizonyítéka ennek, erről a lapozás után meg is győződhettek.