Az elmúlt évtized mozgalmasan telt a fantasztikum kedvelői számára. A science-fiction átvette az uralmat a popkultúrában, a fantasy pedig túlnőtt a geek szerepjátékosok rajongásán, és meghódította az egész világot. Mese- és szuperhősök, robotok, űr- és időutazók lopakodtak be a háztartásokba, a szórakoztatóiparban ma már jóformán nem is lehet sikeres az, aki nem vesz róluk tudomást. Ünnepeljük együtt az emberiség első olyan évtizedét, amelyben már nem ciki űrhajós filmet nézni, és nem néznek értetlenül az ismerősök, ha valakit orknak titulálunk.

A delta bloggereivel kiválogattuk a 2000-es évek meghatározó fantasztikus alkotásait, hogy az év vége közeledtével csokorba szedve prezentáljuk őket. Kezdjük a toplistázást a sorozatokkal, alant a szerkesztőségünk tíz legnagyobb kedvencét olvashatjátok, az utolsótól az első helyezettig.

 

10. Terminator: The Sarah Connor Chronicles

Zöldfülű létére Josh Friedman egészen ügyesen adaptálta a kisképernyőre a jövedelmező mozifranchise-t, a TSCC mégis mindössze két évadot élt meg a FOX műsorán. A Skynet elpusztításán fáradozó, különböző robotok által folyamatosan vegzált főhősök drámáját hitelesen, megindítóan ábrázolta a sorozat, és ehhez igyekezett jól kitervelt, fordulatos cselekményt is társítani. A produkció egyes gyerekbetegségei, valamint az írósztájk és a csatorna beleszólásai azonban sokat ártottak a színvonalnak és a nézettségnek.

Garret Dillahunt és Summer Glau személyében emlékezetes gyilkológépeket ismertünk meg, Lena Headey címszereplője pedig szerethetőségben és elviselhetőségben messze felülmúlta Linda Hamilton karakterét. A gondos szereplőválogatásról olyan nevek tanúskodnak még, mint Brian Austin Green és Dean Winters. Nem szabad megfeledkeznünk az igényes rendezésről, az erős dialógusokban gazdag forgatókönyvekről és Bear McCreary szokás szerint csodás zenéjéről sem.

Kiemelkedő epizódok:

  • 1x01 - Pilot, amellel kevés sorozat nyitóepizódja kelhetett versenyre a 2008-as évben, pedig nem sokkal volt több a T2 tévés remake-jénél.
  • 1x09 - What He Beheld, a csonka első évad fináléja, amelyet már a Johnny Cash-nótára megkomponált záró képsoráért is érdemes megnézni.
  • 2x08 - Mr. Ferguson Is Ill Today, moziélményszerű fényképezéssel és rendezéssel, valamint intelligens, nem lineáris történettel.

9. Farscape 

Az évtized első felének egyik legmeghatározóbb darabja a Farscape, Rockne S. O’Bannon sorozata. 4 szezont ért meg, majd leállítása után tévéfilmben folytatták, hasonlóan a Babylon 5-höz. A sorozat középpontjában egy amerikai űrhajós, John Crichton áll, aki egy baleset következtében egy féreglyukon keresztül az univerzum egy távoli pontján találja magát. Egy élő hajó, és az azon utazók segítségével próbál hazajutni, ám közben neki és társainak előbb túl kell élniük a nem mindig barátságos környezetben. 

A sorozat látványvilágát meghatározza, hogy O’Bannon a Jim Hanson társaságot kérte meg az együttműkdésre, az ő nevükhöz fűződik a Muppet Show, a Szezám utca, és még sok minden más. Kissé persze kockázatos húzás ez, mert ha valaki csak felületesen pillant bele a sorozatba, könnyen leírhatja, „gyerekesnek”, „gagyinak”, „nevetségesnek” titulálva. Aki azonban veszi a fárdtságot, és megnéz néhány (összefüggő) epizódot, az igencsak meglepődhet, rájőve, hogy a történetek mennyire lebilincselőek, az írás intelligens, a szereplők érdekesek, és rendkívül jó köztük az összhang. Karakterdráma ez a javából, kiegészítve egy komplex világ bemutatásához, melyet leginkább talán a Babylon 5-höz hasonlíthatunk. 

Kiemelkedő epizódok: 

  • 3x21 - Into the Lion's Den (2): Wolf in Sheep's Clothing – A legénység Scorpius fogságába esik, és Crichtonnak segíteni kell fogvatartójuknak egy féregjárat létrehozásában.
  • 4x22 – Bad Timing – A scarran-ok megtudták a Föld pontos helyét, és most elindulnak felé. Crichton megpróbálja berobbantani a féreglyukat, mely a Földre vezet.

8. Dark Angel 

James Cameron agyszüleménye 2000-2002-ig volt a Fox képernyőjén, és máig egyike a legigényesebben kivitelezett sci-fi sorozatoknak. A génmanipulált szuperkatona-szökevény, Max Guevara (az éppencsak húszéves Jessica Alba alakításában) kalandjait bemutató történet remek kombinációja volt az akciónak és a cyberpunkos sf-nek, amihez cameroni módon nem túlbonyolított karakterek és kellemes adag érzelmi töltet társult. Az epizodikusságot és az átívelő nyomozást ügyesen vegyítő formulát csorbítják a gyakran nem túl érdekes sztorik, de a Dark Angel már azzal is megérdemli a helyét, hogy elhelyezte a mainstream tévé térképén a sci-fi eme különleges alfaját.

A sorozat vezető producere Charles H. Eglee volt, aki később a Shieldben és a Dexterben alkotott igazán maradandót, de a kreátorok közt találkozhatunk több Star Trek-veteránnal is. A pilotot a brilliáns David Nutter rendezte, a koraira sikerült finálét (ironikus módon a Fox a Firefly miatt vette le a műsorról a Dark Angelt) pedig maga a mester, James Cameron jegyzi. A főbb szerepekben John Savage, Michael Weatherly (NCIS) és Jensen Ackles (Supernatural) láthatók még, de - Kanadában forgatott sorozat lévén - láthatjuk a BSG fél stábját valamilyen minőségben.

Kiemelkedő epizódok:

  • 1x01 - Pilot, amely a maga tízmilliós költségvetésével, Cameron és Eglee írásában és Nutter rendezésében igazi csemege
  • 2x21 - Freak Nation - lássuk be, Cameron igazán a rendezői székben van elemében, és szerencsére átadta a forgatókönyvírás lehetőségét egy profinak, Ira Steven Behrnek

7. The 4400 

Minisorozatként indult, és végül még három teljes évadot ért meg ez a science-fiction sorozat, Scott Peters és a kékszakállú Ira Steven Behr közös gyermeke. A széria kezdetben egy viszonylag közhelyesnek mondható alaphelyzetet (idegenek általi elrablás) állított a történet középpontjába, hogy aztán erről az alapról mindinkább egyre szélesebb spektrumot öleljen fel, és egyre több történetszálat mozgasson, szőjön egybe. A 4400-ak élete és hatása, a rejtély után nyomozó és azt megélő karakterek sorsa az évadok folyamán egyre szorosabban fonódott össze, míg végül az utolsó évadban, az emberiség kettészakadásakor már egyetlen epikus, organikus egészet alkotott.

Az alapvetően epizodikus felépítést az írók maximálisan kihasználták, a Heroes alkotói tanulhattak volna abból, ahogy a különböző szuperképességekben rejlő lehetőségeket kiaknázták, ahogy a kirekesztettséget, a másságtól való félelmeket ábrázolták. A sorozat nem mentes a ballépésektől és a kevésbé jól átgondolt vagy megvalósított cselekményszálaktól (Isabelle), és az évadok közepén gyakran leült a tempó, ugyanakkor az okosan végigvezetett történetek, a jól megfogott karakterek és remek színészi alakítások (különösen Joel Gretsch, Peter Coyote és Billy Campbell részéről) ezeken a hullámvölgyeken is átsegítettek. És a sorozat a megfelelő pillanatokban mindig képes volt merészeket lépni.

Kiemelkedő epizódok:

  • 2x07 - Life Interrupted, az egyik legszívszorítóbb "alternatív élet"-epizód a sci-fi sorozatok történetében
  • 2x06 - As Fate Would Have It, sorsfordító rész az enigmatikus Jordan Collierrel a középpontban
  • 3x09 - The Ballad of Kevin and Tess, amely iskolapéldája annak, hogy két jól sikerült mellékszereplő elvihet a hátán egy epizódot, már ha az egyikük Summer Glau

6. Futurama

A Simpson család készítője, Matt Groening álmodta meg 1999-ben ezt az intelligens, ugyanakkor bolondos és fantáziadús jövőképet, amely David X. Cohen vezénylete alatt 2002-ben elnyerte a legjobb animációs sorozatnak járó Emmy-díjat. Mint minden valamirevaló sci-fi sorozat (Star Trek, valaki?), a Futurama is a nézettség csökkenése miatti kasza után talált rá csak az igazi rajongótáborára, hogy aztán villámgyorsan elérje a kultstátuszt.

A harmadik évezred hajnalán játszódó animációs sitcom ne tévesszen meg senkit: igaz, hogy a Simpson-családban már bevált archetípusok és poénmechanizmusok működtetik, de nincs még egy olyan sorozat, amely az elmúlt évtizedben képes lett volna ennyire frissen, újszerűen felhasználni a klasszikus sci-fi paneleket. Az ötletesen kiforgatott cselekmények feldobták az eredeti Star Trek és az Alkonyzóna korszakát idéző konvenciókat, és nem nélkülözték a komoly mondanivalót sem. A Futurama igazi főhajtás a science fiction zsánere előtt, amellett, hogy az egyik legviccesebb sorozat, amit az előző évtizedben láthattunk.

Kiemelkedő epizódok:

  • 3x19 - Roswell That Ends Well a közismert nagyapa-paradoxonnal
  • 3x20 - Goodfellas, amelyben Bender istene lesz a testén kifejlődő civilizációnak 
  • 3x01 - Amazon Women in the Mood, amelyet több kritikus is a sorozat legviccesebb epizódjának kiáltott ki.

5. ReGenesis

A 2004-2008-ig tartó kanadai sorozat első látásra egyáltalán nem illik a listára, csupán egy újabb CSI-klónnak tűnhet. Nincsenek benne űrhajók, idegen lények, időutazás vagy bármiféle misztikum. Ám van helyettük tudomány. A részben epizodikus, részben átívelő szálakat mozgató thrillersorozatban a jelenlegi tudományos eredményeken alapuló, helyenként hátborzongatóan pontos előrejelzések és képtelenül bizarr esetek váltakoznak; terítékre kerülnek járványok, természeti katasztrófák, klónozás és bioterrorizmus.

Bár a harmadik évadtól egyre hullámzóbb lett a színvonal, nincs még egy sorozat, amely ilyen merészséggel és tudományos alapossággal tárná fel mindazon vészforgatókönyveket, amelyek életbe léphetnek, ha a tudomány rossz kezekbe kerül vagy túl messzire megy. Amellett, hogy riasztó közeljövő képét festi le, egyben - mint a legjobb sci-fik teszik - korunk félelmeiről, problémáiról és veszélyeiről tart tükröt a nézők elé. A megszokott sablonokat kikerülő, innovatív, mindvégig emberközeli, remek karaktereket felvonultató sorozat így válik a XXI. század eleji tudományos fejlődés intő jelként is szolgáló lenyomatává.

Kiemelkedő epizódok:

  • 1x01 - Baby Bomb, mert így kell elkezdeni egy sorozatot
  • 4x13 - The Truth, amely olyan töménységben veti fel a tudománnyal kapcsolatos morális dilemmákat, mint az előző négy évad együttvéve, és amely megszilárdítja a sorozat helyét az sf tematikában
  • 2x09 - Gene in the Bottle a szexuális irányultságot meghatározó gén felfedezésével

4. Doctor Who 

A Doctor Who hivatalosan is a világ legrégebb óta futó science fiction sorozata. Egy rejtélyes időutazó, a Doktor kalandjairól szól, aki Tardis nevű időgépével járja a teret és az időt mindenféle kalandba keveredve. Mindig van legalább egy útitársa, akikkel a gyengék és ártatlanok védelmére kel a világegyetem gonosz lényeivel, erőivel szemben. A sorozat eredetileg 1963-ban indult, és 1989-ig többé-kevésbé megszakítás nélkül ment. Ezalatt a Doktort hét különböző színész játszotta, mondván, hogy az egyik sérülésekor/halálakor képes volt egy új testbe regenerálódni. A sorozatot 2005-ben támasztotta fel újra a BBC, Russel T. Davies irányításával. Az elmúlt négy év alatt a 9. és a 10. doktor kalandjai fantasztikus kritikai és nézői sikert értek el, számos díjat zsebeltek be, és a sorozat BBC legjelentősebb műsorává nőtte ki magát.

 

Nehéz megmagyarázni, hogy egy sorozat, melyben fura, borsszórónak álcázott gonosz idegenek és más különös lények vagy megalomániás főgonoszok évente elfoglalják/lerombolják Londont, és fenyegetik az emberiséget, hogyan lehet komolyan vehető a 21. században. Russel Daviesnek és csapatának azonban sikerül ez a bravúr. A történeteket egyfajta sajátosan brit látásmód jellemzi, ami teljesen eltér az amerikai sorozatokban látott kliséktől. Fanyar humorával, kikacsintásaival, remekül megírt dialógusaival, komplex karaktereivel és a legendás brit shakespeare-i színjátszás kellékeivel egy teljesen egyedi világot teremt, melyben a látvány és a robbanás – bár sosem maradhat el -, csak hátteret ad a klasszisokkal emlékezetesebb karakterpillanatoknak.

Kiemelkedő epizódok:

  • 2x04 - The Girl In The Fireplace, egy gyönyörű, évtizedeket átívelő szerelmi történet, egy csattanóval a végén. Hugó díjat nyert.
  • 3x10 - Blink, a másik Hugó díjat nyert történet, amelyet még az is megérthet, aki még egyetlen másik epizódot sem látott. Minden benne van benne, amiért érdemes nézni a sorozatot.
  • 4x08 - Silence in the Library/Forest of the Dead, különös hangulatú epizód egy bolygónyi könyvtárról, ahol eltűnnek az emberek. Ezt az epizódot is jelölték Hugóra, csak a Dr. Horrible elvitte előle.

 

 

3. Carnivàle 

Az HBO joggal szerzett hírnevet minőségi saját gyártású sorozatai révén, melyek közül messze ez a misztikus, horrorelemeket is felvonultató fantasy a legkülönlegesebb. A csupán két évadot megélt, hányattatott sorsú sorozat az 1930-as évek nagy gazdasági világválság által meggyötört, sivár Amerikájában követi végig egy ütött-kopott vándorcirkusz és egy metodista lelkész útját. Daniel Knauf alkotó és az első évadot levezénylő Ronald D. Moore e hatalmas ívű, epikus történetben a Sötétség és a Fény évmilliós küzdelmét vetítették az ismert amerikai történelemre, s ezáltal egy olyan összetettségű alternatív univerzumot, egy olyan egyedi mítoszrendszert teremtettek, amelyhez fogható a Twin Peaks óta nem került a tévéképernyőre.

A fojtogató atmoszféra, a nem evilági hangulat, a keresztény, hindu, zoroasztriánus és okkult elemekből összegyűrt hitvilág mellé a legapróbb részletekig kidolgozott, hús-vér szereplőgárda, rejtélyes karakterek garmadája társult, köztük a tévésorozatok történetének egyik legszuggesztívebb figurájával, a Clancy Brown által elsöprő erővel alakított Justin testvérrel. A lassan csordogáló első évad és a jelentősen felpörgő második sajnos az előre elképzelt nagyszabású sztori első fejezetét képezte csupán, a folytatást pedig az HBO kaszája megakadályozta, ám a Carnivàle még e különösen fájó cancel ellenére is kihagyhatatlan darab a fantasztikum és az igényes sorozatok kedvelőinek.

Kiemelkedő epizódok:

  • 1x05-1x06 - Babylon & Pick a Number, egy különösen sötét, nyomasztó és nyugtalanító kétrészes fejezet
  • 2x12 - New Canaan, CA, benne a katartikus végjátékkal

2. Firefly 

A Firefly sorozat rövidsége ellenére is megérdemli, hogy fent legyen - méghozzá nem is akármilyen helyen – ezen a listán. Amellett, hogy minden idők egyik legeredetibb, legjobb sci-fi sorozata, egyértelműen birtokolja a legjobb „első 14 epizód” címet. Míg más, később sikeres sorozatok csak bukdácsolnak első epizódjaikban, a Firefly szárnyal – hihetetlenül komplex világot teremt, hihetetlenül komplex karakterekkel, zseniális forgatókönyvekkel, eredetiséggel, humorral. Kár, hogy ezt a Fox főnökei közül senki sem vette észre, így csak találgathatjuk, mi lett volna belőle, ha hagyják kibontakozni.

Joss Whedon, és a Buffy és Angel sorozatokon vele dolgozó Tim Minear már az elejétől tudták, hogy versenyt futnak az idővel. Ezért minden egyes epizódban próbáltak annyi mindent elmesélni a világról, a karakterekről, amit csak tudtak. Minden egyes epizódot áthatnak a sorozat fő témái: a veszteségek feldolgozása, a túlélés ára, a sehova sem tartozás érzése, és legfőképpen: a semmiből létrehozott család érzete. A sorozat kilenc karaktere mind külön egyéniség, akik egymásban találják meg azt, amit a világban elveszítettek. Dicséret illeti az őket megformáló kilenc színészt, akik fantasztikus összhangban teszik a dolgukat. A fényképezés és a látványvilág úttörő, azok az elemek, amit sokan a BSG-nek tulajdonítanak, már itt megjelennek (izgő-mozgó kézikamerázás, ennek digitális újrateremtése az űrjelenetekben, direkt elrontott fókuszváltások, stb.)
Kiemelkedő epizódok:
  • 1x01 - Serenity - Tökéletes indítása az epizódnak, elképzelni is nehéz, mi volt a problémája vele a Foxnak, amiért csak a 11. rész után engedték adásba.
  • 1x08 - Out of Gas – az az epizód, melyből megtudhatjuk, hogy kerültek hőseink a Serenity fedélzetére. Egyszerre az egyik legviccesebb, legmegindítóbb és legdrámaibb rész.
  • 1x14 – Objects in Space – Whedon próbálkozása az egzisztenciális filozófiával, egyben az a rész, melyben River Tam végre a legénység teljes jogú tagja lesz. 

1. Battlestar Galactica  

A Battlestar Galactica minden idők legjobb sorozata. Ez a saga, amely a saját teremtményei által kiirtott emberiség utolsó túlélőiről szól, messze túlmutat a saját premisszájában hordozott lehetőségeken. Elképesztően gazdag karaktereivel, változatos és nem ritkán formabontó történeteivel, újraértelmezett sci-fis toposzaival (köztük olyan ősi témákkal, mint a vallás, Isten, a frankensteini konfliktus), zsánereken átívelő történetmesélésével megváltoztatta a képünket nemcsak a műfajról, hanem a televíziós sztenderdekről is.

A Carnivàlét ennek a remake-nek az elkészítéséért otthagyó Ronald D. Moore olyan ütős kreatív csapatot hozott össze a Battlestar Galacticához, amilyenre korábban nem volt példa semmilyen tévés produkciónál. Ha a történetét kifogásolhatjuk is helyenként, a BSG már pusztán minőségi produktumként is elégséges érdemet vívott ki magának az első helyezéshez. Hallatlanul tehetséges színészgárdájával, folyamatosan lenyűgöző rendezéseivel, gyönyörű fényképezésével, könnyfakasztóan brilliáns zenéjével, zseniális forgatókönyveivel, látványos effektjeivel egészen egyszerűen minden területen elsöprő sikert arat, amiben csak egy tévésorozat sikert arathat. 

Kiemelkedő epizódok:

  • 1x01 - 33, a sorozat Hugo-díjas "második pilotja", amely egyből olyan magasra tette a lécet, hogy azt sokáig lehetetlennek tűnt megugrani.
  • 4x13-14 - The Oath & Blood on the Scales, a sorozat duplaepizódjai közül tán a leglehengerlőbb, legizgalmasabb és legdrámaibb.

 

Honorable Mentions

  • Dr. Horrible's Sing-Along Blog
  • The Lost Room
  • Taken
  • Virtuality