Paranoia. Apokalipszis. Mutánsok. Közös álmok. Egy múltját és jövőjét vesztett ország. Egy múltját és jövőjét kereső férfi. Az Amerikai amnézia egy furcsa utazásra invitál bennünket, ahol az éber és álombéli víziók káoszában egy idő után nem az lesz a kérdés, hogy mi a valóság, hanem, hogy létezik-e egyáltalán? Ha a választ nem is biztos, de a regény spoileres kritikáját a tovább után elolvashatjátok.

Amerika a bombák lehullása óta már nem a régi. Chaos ezt a maga bőrén tapasztalja a legjobban; emlékek és célok nélkül tengeti életét egy multiplex mozi vetítőtermében a mutánsok és eszelősek lakta wyomingi Hartfork városában. Chaost a cigi és a pia beszerzésén és elfogyasztásán kívül kevés dolog érdekli; álmait - ahogy a város többé lakójának éjszakáját is - a helyi kiskirály, Kellogg képzelgései uralják. Tespedéséből egy Kelloggnál tett látogatás zökkenti ki, amikor is a kövér kényúr megosztja vele titkát: a bombák sosem hullottak le. Mivel Kellogg azt sejteti, hogy a világ elmozdulásában, kizökkenésében Chaos is tevékeny szerepet játszott, a férfi egy bundás mutánslány társaságában útnak indul Amerika nyugati partjai felé, hogy megfejtse az addigi és jelenlegi életét övező titkokat.

Az Amerikában komoly elismerésnek és népszerűségnek örvendő Jonathan Lethem hazánkban jószerével teljesen ismeretlen. Neveltetésében egyaránt komoly szerepet játszott Bob Dylan, a Star Wars és Philip K. Dick, így nem meglepő, hogy munkásságában kezdettől ötvözi a "szépirodalom" és a különböző populáris zsánerek sajátosságait. Michael Chabonhoz, Margaret Atwoodhoz vagy akár a korai Paul Austerhez hasonlóan előszeretettel lépi át a műfaji vagy irodalmi regiszterek közti határokat, és akár egy köteten belül váltogat realista, mainstream, bűnügyi, tudományos-fantasztikus stílusjegyeket. Első regénye, a Gun, with Occasional Music a scifi és a hard-boiled detektívregény elemeit keveri beszélő kengurukkal és tudatmódosító drogokkal; legújabb könyve, a Chronic City többek között Dick és Hitchcock hatásait elegyíti. Magyarul az Amerikai amnézia előtt csak Árva Brooklyn című kiváló regénye jelent, amely egy magánnyomozóvá avanzsált Tourette-kóros utcagyerek hangulatában és nyelvezetében is különös történetét beszéli el.

Az 1995-ös Amerikai amnézia magyar kiadásának (Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat) hátlapján az alábbi fajsúlyos kijelentés áll: "Philip K. Dick köszöni, jól van, és töretlenül alkot tovább. Csak most épp Jonathan Lethemnek hívják". A kissé hatásvadász összevetés, ha Lethem teljes munkásságára nem is feltétlenül, a jelen kötetre mindenképpen érvényes: az Amerikai amnézia egyértelműen és nagy mértékben Dick hatását tükrözi. A világ és a valóság teljes elbizonytalanítása, a szürreális, gyakran drogok okozta víziók és valóságátlépések, a Kellogghoz hasonló, átlagemberek felett uralkodó, valóságot befolyásoló félisten-szerű karakterek mind-mind Dick kedvelt és visszatérő témái. A regényben egészen konkrét Dick-utalásokat is kiszúrhat a Dicket ismerő olvasó: főhősünk egy koktélpartin hall az Amerikát megosztó számtalan valóság egyikéről, amelyben a Dr. Vérdíj alapkonfliktusára és szereplőire ismerhetünk, majdhogynem név szerint. Lethem ugyanakkor nem egyszerűen utánzója a scifiíró-mesternek; kreatívan és egyénien nyúl a dicki leitmotifokhoz, és saját szája íze szerint alakítja ki jellegzetes, beteges Amerikáját.

A road movie-k szerkezetét követő regény valóságok tömegét ütközteti. Chaos és útitársa, Melinda egymástól elszigetelt, merőben eltérő világokon halad keresztül San Francisco felé. Ezek a "törést" követően létrejött hagymázas, magukból kifordult világok szinte egytől egyig zseniális ötletekre épülnek (amelyeket Lethem korábbi, kiadatlan novelláiból gyűjtötte össze): a zöld ködbe burkolózó városokban vakon botorkálnak a lakók, míg Vacaville-ben szerencseméréseken alapuló totalitárius állam jön létre - amely frappánsan, bár kissé sulykoltan nyútja a fogyasztói társadalom és sztárkultusz kritikáját. A regény legötletesebb momentumai a McDonalditák és a tárggyá váló karakterek abszurd-komikus jelenetei - a gazdája tetszését elnyerni igyekvő vidám ingaóra és a szomorú bonsai-fa beszélgetése lehengerlően szürreális. A világok egymásutánjából kirajzolódik egy új társadalmi hierarchia is, amelynek csúcsán az egyes világokat uraló és alakító, egy-egy terület fennhatóságáért felelős, egymással vetélkedő "álmodók" helyezkednek el - ezekben a karakterekben Dick önjelölt istenségei köszönnek vissza.

Chaos felfedezőútján virtuális, drogok által teremtett, álmodott világok olvadnak és tűnnek át - néha jelzés nélkül - egymásba, így a cselekmény követése maximális koncentrációt igényel az olvasótól. A regényben többször is előforduló labirintus-metafora magára a könyvre is vonatkoztatható. Lethem a felsorakoztatott ötleteket azonban nem igazán tudta egységes regénnyé összefűzni. Tévedés ne essék, rendkívül fordulatos a könyv, és legnagyobb előnye, hogy szinte soha nem tudhatjuk, hová csöppenünk a következő fejezetben. Azonban hiába az átfogó szálként funkcionáló Chaost övező rejtély, az egymás után sorjázó világok és az ott tett látogatások között nincsen igazi átvezetés. A váratlan nézőpontváltásoknak (és valóságugrásoknak) köszönhetően olyan, mintha tíz oldalanként új regény kezdődne, a regény második felében pedig végképp esetlegessé és céltalanná válik a történetszövés. A könyv összegabalyodó narratívája nem írói tehetségtelenséget jelez, sokkal inkább a cselekmény és a világ töredezettségéhez igazodik, ám ezzel együtt nem mindenhol válik az előnyére.

Hasonló a helyzet a főszereplővel is: Chaos maga is megfoghatatlan, illékony figura. Meghatározó személyiségjegye a körvonalazott személyiség és az emlékek hiánya; Chaos nem sokkal több, mint egy üres héj, amely minden új világban identitását veszti, és a helyi normákhoz, elfajulásokhoz idomul. Amely egyfelől megint csak remek ötlet, ám másfelől emiatt Chaos karaktere végig kiforratlan marad. A szereplőgárda számos színes mellékalakkal egészül ki. Emlékezetesre sikerült a laza hippi felbukkanása, a komplexusos háziasszony, Edie karaktere, Cooley tenyérbemászó, irritáló fennhéjázása, és a démoni Ilford nyugtalanító művisége. Azt viszont sajnáltam, hogy Melinda és Chaos baráti-testvéri kapcsolata a regény második felére kissé elsikkadt, ebből a szálból jóval többet is ki lehetett volna hozni.

A "nesze semmi, fogd meg jól" befejezés remekül illeszkedik a regény ködös egészéhez, és teljes bizonytalanságban hagy minket a történet fő rejtélyeit - a világban bekövetkezett változások okait és Chaos helyét, rendeltetését - illetően. A befejezés minden bizonnyal erősen megosztja az olvasókat; a magam részéről valahol középen helyezkedek el. Külön örültem neki, hogy nem derült ki a "törés" oka, ám Chaos belső utazásának és énkeresésének lezárása kissé hiányérzetet keltett.

A rendkívül förtelmesre sikerült magyar borító senkit ne riasszon el: az Amerikai amnézia kuszasága ellenére - vagy talán éppen azért? - jó regény, amely nem csak Dick rajongóinak ajánlható. A Bart Dániel kiváló fordításában megjelent sallangmentes, lényegretörő nyelvezetű könyv egy széttört, darabjaira hullott, múlt nélküli Amerikába hajít bennünket, majd elengedi a kezünket, hadd kóboroljunk mi is az emlékek nélküli emberek és beképzelt álmodó-zsarnokok társaságában. És néha még akkor is jó megmerítkezni mások őrületében, ha utána nem keveredünk ki belőle okosabban.