Az elsőfilmes Duncan Jones nevetségesen alacsony összegből, kb. 5 millió dollárból forgatta sci-fijét, amellyel a műfaj olyan klasszikusai előtt szándékozik tisztelegni, mint például a felejthetetlen 2001: Űrodüsszeia. Kérdés, hogy a mai gigászi költségvetésű látványmozik mellett megállja-e a helyét egy ilyesfajta alkotás. A legnagyobb független filmes rendezvényen, a Sundance Filmfesztiválon 2009 januárjában bemutatott Moon előzetese és egy rövid stábszemle a tovább mögött.

Moon (amerikai bemutató: 2009. június 12.)

A sztori

A Holdon járunk, valamikor a közeljövőben. Sam Bell egyedül éldegél és dolgozik egy bányászállomáson (Jézusom, már megint a bányászok…!), immáron harmadik éve. Egyetlen társa Gerty, a robot. Az asztronauta szerződése a végéhez közeledik; őrjítő magányát csupán csak két hétig kellene elviselnie, hogy aztán a Földön viszontláthassa lányát és feleségét. Ekkor azonban, egy holdjáró meghibásodásának kivizsgálása során váratlan események veszik kezdetüket…

A stáb

A főszereplő Sam Rockwellt láthattuk a Halálsoronban, a Frost/Nixon c. politikai drámában és emlékezetes alakítást nyújtott Zaphod Beeblebrox (még egy ilyen hülye nevet, már bocsánat) szerepében a Galaxis útikalauz stopposoknak 2005-ös feldolgozásában. Ezek érdekes mellékszerepek, a Choke-ot viszont konkrétan az ő brilliáns játéka vitte el a hátán. Ezúttal azonban egy egyszemélyes show-ban kell főszereplőként csillognia. Nagy nyomás nehezedik tehát a vállára, őszintén remélem, hogy megbirkózik a feladattal. Persze valamelyest megkönnyíti a dolgát, hogy a szerepet egyenesen neki írták, és ráadásul a bomlott elmék ábrázolásában is van már némi jártassága.

Gerty, a robot megszólaltatását nem kisebb név vállalta magára, mint Kevin Spacey. Az ő filmográfiájának ismertetésébe bele sem kezdek, csak annyit jegyeznék meg, hogy aki még nem látta a K-Pax-et, az sürgősen pótolja. Mindenesetre megnyugtató tudni, hogy a kétszeres Oscar-díjas színész annyira el volt ragadtatva az előzetes vetítés során látottaktól, hogy örömmel csatlakozott a stábhoz.

A kevéske mellékszereplők egyike Malcolm Stewart, aki számtalan sorozatban játszott már, köztük az új Battlestar Galacticában; de szerepel a filmben az a Matt Berry is, akit a frenetikusan vicces IT Crowd rajongóinak biztosan nem kell bemutatnom.
Duncan Jones rendező (vagy Zowie Bowie, ha valakinek így jobban tetszik) képességeiről ugyebár nem sokat lehet tudni. David Bowie fia korábban operatőrként dolgozott, valamint reklámfilmek, zenei videók készítésében vett részt. Mindenesetre aki ilyen kevés pénzből, ilyen rövid idő alatt (mindössze 33 nap) képes összehozni egy ennyire ígéretesnek tűnő filmet, az értheti a szakmáját. Már csak azért imádkozzunk, hogy a klasszikusok előtti főhajtást ne vigye túlzásba, és sikerüljön valami egyedi ízt csempésznie az alkotásba.
A forgatókönyvet Duncan Jones sztorijából Nathan Parker írta, aki szintén kezdő a szakmában, így ő is bizonytalan tényezők sorát gyarapítja. Ráadásul az elidegenedés, a magány és a paranoia kérdését számtalan film járta már körbe, több-kevesebb sikerrel, a jövő zenéje, hogy sikerül-e ezen a téren valami újat mutatni. Ezeken kívül nyilvánvalóan szerephez jutnak olyan klasszikusnak számító témák, mint az emberiség jövőképe, az energiakérdés, vagy a mesterséges intelligencia. Csupa olyasmi, ami szinte elengedhetetlen egy jó kis sci-fihez.
A klausztrofóbiás hangulat közvetítésében nagy szerepe lesz az operatőrnek, Gary Shawnak, aki az előzetes alapján gyönyörű kompozíciókkal, és remek fény-árnyék kezeléssel kápráztat el majd minket. A dizájnra láthatóan nem lesz panasz: az állomás, a holdjárók, a robot kellemesen retró kinézetűek, külsejükben is megidézve a klasszikus sci-fi érát. A sokáig méltatlanul hanyagolt Hold is kellemes változatosságnak ígérkezik helyszínként, hiszen végre nem az unalomig ismert vörös bolygót, vagy egy vadidegen planétát kell bámulnunk, hanem bolygónk szívünkhöz közelebb álló kísérőjét.
A film zenéjét Clint Mansell – többek között a Pí, a Rekviem egy álomért és A Forrás c. Darren Aronofsky alkotások komponistája – szerzi. A zenész a pályafutását egy elektro-rock csapatban kezdte (közreműködött híres bandák, pl. a Nine Inch Nails lemezein is), így érthető, hogy a Píben „tucc-tucc muzsikát” hallhattunk, ami – bár nem az én stílusom – mégis tagadhatatlanul illett a film hangulatához. Szerencsére a többi munkájában már előszeretettel alkalmazott szimfonikus nagyzenekart, amelynek hangzását időnként rockzenei, illetve elektronikus hatásokkal egészítette ki. Ha valami olyasmit kapunk tőle, mint amit A Forrásban nyújtott, akkor maximálisan elégedett leszek.
Verdikt
Tudom, hogy bennem van a hiba, de nagyok az elvárásaim. Egy lassú sodrású, elgondolkodtató, régivágású sci-fire számítok, valamint komoly, személyes drámára; mindezt fantasztikus színészi játékkal előadva, csodálatos látvánnyal és zenével. Michael Bay pedig feldughatja a valagába a 300 millió dollárját, meg a hülye robotjait.