A Fringe – magyarul Rejtély – című sorozat érdekes színfoltja a külföldi, és hazai médiának. A különféle csatornák hivatalosan a sci-fi, vagy a thriller műfajába sorolják, néha a horror, vagy a dráma kategóriát is ezek mellé aggatják, és tény, hogy az alkotás eme képzeletbeli négyszög meghatározhatatlan középpontú belsejében mozog. Hol ez egyik, hol a másik elem kerül túlsúlyba. Ez az oka annak, hogy míg valaki az X Aktákhoz, mások az Alkonyzónához hasonlítják, míg néhány embernek akár az egykori Twin Peaks szürrealisztikus hangulatvilága is bevillanhat néha. Azonban azzal együtt, hogy valóban magába foglalja elődje bizonyos elemeit, az új Fringe mégis komplexebb mintát mutat náluk, mind a karakterek előéletében, mind a történetvezetésben.

Ezt igyekszem szemléltetni az amerikai évadfinálé, és annak kapcsán, hogy a Fox immár megrendelte a második szezont. (No és persze Shrike kérésének eleget téve, hogy ne csak Trek legyen a blogon.) Olyanoknak íródott, akik folyamatosan nézik a sorozatot, és ismerik részleteit. Első körben a karakterek kapcsolatait, és hátterét, majd a következő posztban a történet és fantázia mélységeit boncolgatjuk. Kérek mindenkit, aki a magyar vetítést követi, illetve csupán most fogja megtekinteni az epizódokat, ne olvassa a tovább után szereplőket, ugyanis tökéletesen élményrontó spoilereket tartalmaz.

A sorozat:

Kiöltözött csapatunk

Titokzatos esetek, melyek megoldásai súrolják a tudomány ismert határait. Az ezekben nyomozó, kiemelkedő képességű  FBI ügynökök, és segítőik. Láthattunk már hasonlót, és ez esetben is olyan közelről érinti szereplőink a rejtélyek megoldásának kulcsa, mint valaha az idegenek által elrabolt kislány bátyját az ufojelenségek. Minden egyes fura rezdülés, minden vékonyka szál közelebb visz minket, és hőseink a pók hálójának közepéhez, ahol a pók maga is csupán a minta egy bábja lehet. Hiába minden ellenállás, vagy elfojtás, a múlt elől nem menekülhet senki. Főként az nem, aki az istenek hatalmából szakítva befolyásolta a világ rendjét.

A Fringe az a történet, amiben kitűnik, hogy a magánéletet a valóságban lehetetlen elválasztani a munkától. Szinte az összes szereplőt sújtja ez az átok, ami egyszer-egyszer felvillanva, vagy a sorozat egésze folyamán keseríti életük. Ki könnyebben teszi ezt félre, akár a mindig precíz és tárgyilagos Peter, ki úgy érzi, apja helyett is neki kell viselnie a felelősséget, ki nehezebben, mint Olivia, aki mindenben erős, csupán érzelmei eltitkolásában nem. Szinte azonnal látszik rajta ha csak a legkisebb dolog is megzavarja lelkivilágát, annyira, hogy még a magába forduló Walter is könnyedén észreveszi ha gondja van. Külön érzéke van ennek az egy dolognak a hiteles előadásához Anna Torv színésznőnek, akit, úgy tűnik, a nézők véleményei alapján nem sokan kedvelnek.

Olivia Dunham – Anna Torv:

Egyébként én azért tartom jó választásnak a kissé jellegtelen színésznőt Olivia szerepére, mert így tökéletesen át tudja adni az állandó áldozat szerepét. Hisz hiába okos, tehetséges – képességeinek egy részét szintén bárányként szerezte – folyamatosan kiszolgáltatott, vagy épp manipulált helyzetbe kerül. Idézzük vissza, hányszor volt lekötözve, kómában, átverve, zsarolva az évad folyamán. Nyilván magának sem vallja be, de szerepe sokkal inkább függ másoktól, mint akár a hivatalosan elmebetegnek nyilvánított professzoré. Ő a nő, aki akármerre indul, beleütközik a másik nem képviselőibe – ráadásul tehetséges példányokba – legyen szó akár Scottról, Jonesról, Harrisről, illetve Bellről. Nem kivétel Broyles sem, sőt még egy másik nő, Nina Sharp is, aki sokszor úgy játszik a fiatalabb lánnyal, akár macska az egérrel. Gyerekkorában kezdődhetett ez, a sarokban szorongó, félelemmel teli kislánnyal. A cortexophan tesztelésének sokkja, és élménye az, ami ide juttathatta. Talán folyamatos küzdelme is erről szól, hogy kiderüljön mit tettek vele, és felül tudjon emelkedni önmagán. 

Olivia, a riadt kislány

Bizony, a Bishopék bánnak vele leginkább emberhez méltó módon, Walter apai törődése, és Peter folyamatos, bátyhoz illő figyelme folytán akár családtag is lehetne, ha nem lebegne folyamatosan némi szexuális vonzalom kettejük között. Hálás vagyok az íróknak, hogy ezt eddig nem hagyták betetőzni, újabb Scully-Mulder párost alkotva, hanem, úgy tűnik, egyre inkább átirányítják Olivia testvére, Rachel irányába.

Élete egyik legnagyobb csapása a nyitóepizódban látott eset, szerelme, John Scott elvesztése volt. Mindennek tetejébe az egész olyan módon történt, ami talán bárki mást megbolondított, vagy lelki ronccsá változtatott volna. Mikor kiderül, hogy a férfi áruló, kihasználta, hazudott neki, aztán ráeszmél, hogy mégis él egy része, ráadásul szó szerint saját magában, és mégis szerette. Végül már maga sem tudja, mit gondoljon sem önmagáról, sem néhai kedveséről. Marad hát az egyetlen dolognál, ami megőrizheti ép elméjét: jövőbe vetett hitnél.

Ráadásul ezalatt fény derül gyerekkori traumájára is, amit már jó mélyre temetett, és előlépnek az ezzel kapcsolatos paranormális képességei. De továbbra is próbál nyitott, és céltudatos maradni, és megbízni abban az emberekben, akiktől a legtöbb választ adhatja kérdéseire, az idős professzorban, és Nina Sharpban. Ez a bizalom a fináléban ki is fizetődik.

Walter Bishop – John Noble:

Eme, első epizódban elhangzó, kétségtelenül rendhagyó mondatával rögtön elnyerte legtöbbünk szimpátiáját.

Egyértelműen ő a régi történetek alkimistáinak és mágusainak archetípusa. A bölcsek kövét kereső ember, ki a valóságtól eltávolodva fürkészi a világ titkait, hatalmas áldozatot hozva sikeréért. A sokszor ismételt angol szállóige juthat eszünkbe róla: áldozat nélkül nincs győzelem. Az utolsó részben látottak után azonban bárki megállapíthatja, hogy múltbéli kísérletei nem véletlen voltak etikailag megkérdőjelezhetőek, és nem dicsvágyból hágta át a világ szabályait. Az apai szeretet vezérelte. Ezzel együtt még mindig rengeteg kérdés maradt a múlttal kapcsolatban megválaszolatlanul Walterről, kezdve a feleségével történtektől egészen munkakapcsolatáig William Bellel.

Spontán humora felülmúlja az összes többi szereplőjét együttesen. Ha jól figyelünk, megláthatjuk, hogy ez egyáltalán nem mindig céltalan hablaty, hisz akárhányszor belép a képbe a karót nyelt Broyles, azonnal repül egy abszurd – általában vegetatív, vagy szexuális funkciókkal kapcsolatos – megszólalás az öreg tudós felől. Hogy ez a benne élő örök gyermek műve-e, vagy a zsenié, aki lázad a képzeletet korlátozó bürokratikus hatalom ellen, sose tudhatjuk meg pontosan.

Hasonló mondható el intelligenciájáról is. Számunkra talán őrültnek tűnhet a hümmögése, vagy a fürdőköpenyes tánca, illetve az, hogy egy ember nevét – akivel minden nap találkozik – nem tudja megjegyezni, de be kell látnunk, hogy az anyagi univerzum minden apró részletét (sőt talán azon is túl) ismerő, lexikonokat átívelő tudása mellett bizony egész más szemszögből tekinthet le a dolgokra, mint mi. Számára legtöbbször inkább mi tűnhetünk „űrlényeknek” a kisstílű problémáinkkal, és ezeket megközelítő szűklátókörűségünkkel.

Mint felidéztük, őt múltja kísérti végig, ahogy egyre több, és több emlék előkerül, egyre inkább elborzad tetteitől, és önmagától is. Megkérdőjelezi azt, amiért fájdalmában, és csalódottságában küzdött, de nincs visszaút. Egyre inkább sejti, hogy megoldást, vagy talán feloldozást az idő, és gyermeke adhat.

Peter Bishop – Joshua Jackson:

Én (?) vagyok az apád

Néha egy az egyben az apja fia, néha pedig, hangozzon bármilyen furán, az apja apja a történet folyamán. Eleinte, mikor megismerjük rögtön egyértelmű a hasonlóság kettejük között. Mindketten nagyra értékelik a gondolat, és a döntés szabadságát, a másik ember természetből adódó jogait. Ám Peter eleinte úgy gondolja, sosem követi el azt a hibát, amit felmenője, és nem közösködik a hivatalos szervekkel, amik gátolnák, kihasználnák, elrabolva őt és idejét a szeretteitől. Sőt, messzebbre is megy, a társadalom széléről válogatja köreit. Legbelül talán ő is érzi, hogy nem egészen ide tartozik?

Azonban megtanulta, hogy a nem épp makulátlan barátok könnyen bajba sodorhatják. Például a minden bizonnyal Al Capone filmeken felnőtt gengszter, Big Eddie, kinek egy rakás pénzzel tartozik. Valószínű erős élménykereső személyisége miatt, amit nem drogokkal – mint pár esetben apja – hanem az elfogadottabb, de nem kevésbé veszélytelen szerencsejátékkal csillapított. Talán a világ felé nyitott alkata, és pont ezek a negatív tapasztalatok azok, amik hatására végül elfogadta az FBI tanácsadói munkakört.

Útkeresésében nem segít 190-es IQ-ja sem. Az alma nem esik messze a fájától, akár Walter, ő is küzd önmagával, ám nem szociális, hanem az érzelmi oldalával vannak gondjai. Ezért viselkedik a maga módján, első benyomásra ezért a racionalitás, és logika embere. Néha ez egyben akadály, és előny is, hisz az ismeretlen, fantazmagóriának tűnő esetek kapcsán sokszor szarkasztikus, vagy szkeptikus, de a tények, és tapasztalatok rendezése után fenntartás nélkül elfogadja az egyedüli magyarázatot.

Míg Olivia és Walter esetében a múlt lényegesebb szerepet kap, Peterében a jelen is kiemelkedő. Az út, ahogy részről-részre, lépésről-lépésre közelebb kerül apjához. Ez a második tényező, amiért még mindig a csapattal van: meg akarja ismerni az idős férfi indokait, és világát. E mellett vigyáz is rá. Hiszen az érzelemmentes külső mögött ugyanúgy szereti apját, ahogy fordítottan, és bizony néha cinikus megjegyzései mögül is kihallatszik, valójában mennyire büszke Walter különleges, zseni mivoltára.

Phillip Broyles – Lance Reddick:

Fekete szövet a fémvázom

A merev arcú Broylesról sokáig azt hittem, valamiféle robot, akit a Massive Dynamic ültetett be a kormányhivatalba, hogy vezesse a nyomozásokat Mintával kapcsolatos esetekben. Még Schwarzenegger is több életet vitt gyilkos robot karakterének mimikájába pár óra alatt, mint amennyit a langaléta osztályvezetőtől láthattunk az egész sorozat folyamán. Azért végül csak megrepedezett a páncél, becsúszott egy-egy emberi megnyilvánulás, és kiderült, hogy a csiszolt fekete márvány mögött ő is érző lélek, és aggódik beosztottaiért. Csupán túl sokat olvasott a 60-as években divatos autokrata, távolságtartó főnöki szerepről, és nyilván olyanok veszik körül, akiknek ez imponál. Mindenesetre kisugárzása és magassága alkalmassá teszi arra, hogy még a legszemtelenebb ügynök is kétszer megfontolja, mielőtt megkérdőjelezi utasításait.

Nina Sharp - Blair Brown:

Ő viszont, Broylessal ellentétben ténylegesen kiborg valamilyen szinten. Nem csupán kezét irigyelné meg a Skynet, de, mint azt a fináléból megtudjuk, még a mellkasába is kevlart ültettek. Bionic Mom? Keveset ismerünk meg múltjával kapcsolatban a sorozatban, mondhatni túl keveset ahhoz képest, mennyire jelentős szerepet játszik, és játszott a Minta, Walter, és Bell szempontjából. Az viszont kiderül, hogy Petert(?) ismerte gyermekkorából. Irányítási stílusa Broyleséra emlékeztet, ám ő jóval nagyobb érzékkel fogja meg ki előtt milyen szerepben lehet eredményes. Remekül ért az emberi jellemhez. Oliviával hideg, ám segítőkész, az ifjabb Bishoppal közvetlen, és nyílt, Phillippel szemben – noha régóta ismerik egymást – a gyakorlatias, és számító vezető arcát mutatja. A magam részéről őszintén remélem, hogy a következő részekben minél több kiderül róla.

Astrid Farnsworth – Jasika Nicole:

Kinek van több szerepe?

Díszletszerű frizuráját leszámítva eddig nem igazán sok momentum jutott neki. Ha Broyles nem lenne, azt mondhatnánk, a kötelező fekete bőrű szereplő a sorozatban, de így ez sem igaz. Ezért kénytelen-kelletlen azt megállapíthatjuk, hogy ő személyesíti meg az asszisztensek, és emberek azon fajtáját, akik mindig készek segíteni, és középszerű képességeikből adódó hátrányuk szorgalommal, és odaadással pótolják. Kedves, és jó feleség lenne. Azt hiszem Peter rosszul választ, ha nem őt, hanem a Dunham család egyik tagjának kéri meg a kezét.

Charlie Francis – Kirk Acevedo

A sármos hangszínnel megáldott ügynök az Olivia melletti hármas számú lelki szemetesláda, és támogató szerepén, és a mindenkori háttérmunkán kívül szintén nem kapott túl nagy teret. Egyetlen egyszer került a történet szempontjából igazán meghatározó pozícióba, mikor a mesterségesen létrehozott kiméraszörny beleinjektálta utódjait. (Megjegyzem pár marék lisztkukacnál többet vártam látvány terén.) Ott van, mikor szükség van rá, vezeti az osztag lemaradó részét, koordinálja az információgyűjtést. A kötelességtudó és lojális állami alkalmazott eszményképe.

Sanford Harris – Michael Gaston:

A tipikus bunkó, minden téren keresztbe tevő feljebbvaló mintapéldányát testesítette meg jó ideig. Sértődöttségét Olivia egy korábbi lépése okozta, mikor is hősünk feljelentette három nő szexuális zaklatásáért. Ugye nem kell visszautalnom Dunham kisasszony részére, hogy lássuk, mennyire mély gyökerű karakterellentét, és ugyanakkor kapocs feszült köztük. Ő jelentette Olivia számára a kínzó, bántalmazó szerepét, és tudat alatt Harris mindent megtett, hogy ezt betöltse. A szerepében jó lehetőségek rejlettek volna, ám sajnos az utolsó részek egyikébe az alkotók vele statuálták, hogy aki a tűzzel játszik, az bizony megéghet.

David Robert Jones – Jared Harris:

MacGyver kisiskolás hozzám képest

Az egyik legjelentősebb negatív figura az évad folyamán. Megtudtuk, hogy sok esemény mögött ő állt személyesen, és még ki tudja mennyi olyan létezett, amiről nincsennek ismereteink. Bevallom, engem roppant mód szórakoztatott személyisége, ahogy fizikai, kémiai, és biológiai ismeretei, és pár hétköznapi tárgy segítségével úgy járatja a bolondját ügynökeinkkel, mint a cirkuszi bűvész az egyszeri parasztemberrel. Szintén figyelemreméltó volt régebbi kapcsolata a Massive Dynamic céggel, és William Bellel, ami végül felfedte motivációit is. Sajnos bármennyire is karakteresre sikerült alakítása, a finálé világok közötti kapuja félbevágta ZFT terrorista karrierjét. Pedig, akár Sanfordban, benne is megfelelő alapanyag rejlett egy háromdimenziós ellenfél megszemélyesítéséhez. Mindez után lehetséges, hogy az írók annak a bemutatására törekszenek, hogy a ránk leselkedő legnagyobb veszély mindig önmagunkban rejlik.

John Scott – Mark Valley:

Sokáig gondolkoztam azon, hogy Scottot besoroljam-e a szereplők közé, hiszen igazán életben csak a pilot során láthattuk, aztán az igen mellett döntöttem, mivel Olivia szempontjából rendkívül fontos szerepet játszott. Semmiből megjelenő, mások számára nem látható figurája kissé hajazott a Battlestar Galacticából megismert Head karakterekre, viszont a végső megoldása valamivel frappánsabb volt az angyali szerepnél. Furcsa, hogy még így is a többnyire ismeretlen szereplők közé tartozik, hiszen Olivia iránti érzésein, és a ZFT-vel való kapcsolata nem sokat árult el egyéniségéről.

The Observer – Michael Cerveris:

A sorozat Jolly Jokere, a fekete ruhás ember, ki mindenhol megjelenik, és végül kopasz fejét megvillantva a megfelelő mederbe tereli az eseményeket. Az információ, amit róla kaptunk eddig, majdhogynem a zérussal egyenlő. Tisztában lehetünk vele, hogy egyszer megmentette Walter, és Peter életét, nagyon fejlett technológiák és paranormális képességek birtokában van, szoros kapocs fűzi a Mintához, és a párhuzamos univerzumkhoz. Pontos kiléte azonban eleddig homályban maradt. Érdekességként megemlíthetjük, hogy az alkotóink voltak annyira betegek, és nemcsak az American idolba (az Egyesült Államok Megasztár sorozatába), hanem az egyik NACAR közvetítésbe is bedobták krónikus hajhullással küszködő Observer barátunk.

Az Observer, Megfigyelő pár rész folyamán (a hangot érdemes letekerni, hacsak nem szeretjük a beakadt lemezeket):

 

William Bell – Leonard Nimoy:

A háttérből irányító szürke eminenciás, kit csupán a legutolsó részben láthattunk fizikai valójában. Akárcsak Sharp esetében, tőle is meglepő fordulatokat, és fontos revelációkat várhatunk a jövőben. Bizakodásra adhat okot a színészválasztás, nem csak nekünk, de Leonard Nimoynak is, aki végre egy figyelemreméltó szerephez juthat a mindenki által ismert Spock után.

Ennyit összefoglalóan a sorozat ismertebb karaktereiről. Persze kevésbé fontos, ám rövid időre meghatározó emberek kimaradhattak a felsorolásból, legfőképp azért, mert nem igazán tettek hozzá az évadon átívelő fő szálhoz. Az ismertető második – reményeim szerint minnél hamarabb elkészülő – részében a finálé eseményeit tekintjük át, megfűszerezve mindezt némi függönyök mögötti körsétával a tudomány terén, és bepillantással a történet kulturális gyökereire.